Drága olvasóim! Ne haragudjatok, de ez a rész egy kicsit rövid lett, de azért remélem tetszik. Viszont hozok egy rossz hírt is már csak 4 rész + epilógus lesz és már be is fejeztem a történetet. Nagyon fog hiányozni, hogy írjak, de semmi sem tart örökké. Még annyit szeretnék, most. hogy már a blog vége felé tartunk írjatok már egy—két kommentet. Nagyon örülnék neki és szeretném tudni, hogy mit gondoltatok az eddigi részekről. Nem hiszem, hogy olyan nagy kérés ez. Na mindegy nem is fecsérlem tovább a szót. Jó olvasát a részhez. Puszi :)
68. fejezet: Igen vagy
nem?
Azon tépelődtem miközben mélyen zöld
szemébe nézek, hogy megmerjem-e osztani vele az elméletemet. nem akarom
megsérteni, de egyben azt sem szeretném, ha esetleg később olyan fájdalmat
okozna nekem, amit később nem tudnék mivel gyógyítani. Attól félek a legjobban,
hogy akkor ha Harryvel szétmegyek, elveszítem Zaynt is, mert ő Harry barátja és
akkor megint egyedül lennék, de azt már nem tudnám végig csinálni. Éppen ezért
nem mondtam semmit Harrynek csak hátat fordítottam és bementem a fürdőszobába.
Egy forró zuhany most jót fog esni. Harry egy darabig még dörömbölt az ajtón és
kérlelt, hogy engedjem be, de erős maradtam és inkább kinyitottam a csapot,
ezzel legalább tompítottam Harry hangját. Beálltam a zuhany alá, de rögtön fel
is szisszentem, mert olyan forró volt, hogy égette az egész bőrömet. Legalább
fél órát álltam a zuhany alatt, míg arra az elhatározásra jutottam, hogy nem
tudom tovább halogatni a beszélgetést Harryvel. Meg kell tudnom mit jelentek
neki pontosan. Eddig csak játszott volna vagy tényleg komolyak az érzelmei? Kiléptem a zuhany alól, felvettem egy fürdő
köpenyt és kiléptem az ajtón. Harry kétségbeesett arccal nézett maga elé, de
mikor meghallotta az ajtó nyílását felkapta a fejét.
- Úr isten Ada már kezdtem aggódni –rohant
oda hozzám, de mielőtt még megölelhetett volna, gyorsan hátrébb léptem.
Mozdulatomat észrevéve erőtlenül lehanyatlott a keze.
- Miért sírsz? – éreztem a hangjában
a bánatot és az értetlenség keverékét. – Kérlek, szólalj már meg – kezdett el
könyörögni. A szeme már nedvesen csillogott mire végre rá tudtam magamat venni
arra, hogy megszólaljak.
- Szeretném tudni – itt elakadtam,
mert a torkomba gombóc keletkezett, ami gátolt abban, hogy befejezzem a
mondatot. Harry tekintete bíztatott, hogy folytassam ezért sikerült annyi erőt
vennem, hogy be tudjam fejezni a mondatot. – miért mondtad azt, hogy könnyen
megkaphatod azt, amiről ő csak álmodhat? Ennyit jelentene neked ez az egész? –
a mondat végére elcsuklott a hangom, de Harry így is megértette, hogy mit
akarok ebből kihozni.
- Úr isten Ada, dehogyis. Azért
mondtam neki, mert fel akartam idegesíteni. – kezdett el magyarázkodni – Én
nagyon szeretlek téged, ezt el kell hinned nekem – ölelt magához mielőtt még
tiltakozhattam volna. Válaszolni akartam, de mielőtt még megszólalhattam volna
elengedett és a párnához lépett – Ezt a vacsora végeztével akartam neked oda
adni, de elérkezettnek látom az időt, hogy most adjam oda – jött oda mellém
hátra tett kézzel. Nagy meglepetésemre Harry térdre ereszkedett előttem és
feltartotta azt a kezét, amit eddig a háta mögé tett. Ékszeres doboz volt a
kezében, amit most kipattintott és felém nyújtotta – Hozzám jössz feleségül? –
azt hittem ott helyben elájulok. Harry el akar venni feleségül? Ezt nem hiszem
el. Ilyen egyszerűen nincsen. Annyira meghatódtam, hogy nem bírtam megszólalni.
Szememből patakokban kezdtek el folyni a könnyek, amitől Harry megint pánikba
esett, felállt és átölelt, amit ezúttal hagytam neki. – Miért sírsz? Nem akarsz
hozzám jönni? – heves fejrázásba kezdtem, hogy kifejezzem nem azért sírok, de
Harry félre értette a mozdulataimat és olyan fájdalom ült ki az arcára, hogy
még az én szívem is belesajdult. Nem is szólalt meg többet csak odament az
ágyra és lerogyott rá. olyan lassúak voltak a mozdulatai, hogy igazán elkezdtem
aggódni. Épp arra készültem, hogy elmondom neki, mindennél jobban szeretem és
szeretnék a felesége lenni, de mielőtt még kinyitottam a számat Harry dühösen
felpattant az ágyról és elindult az ajtó felé.
- Harry, hova mész? – találtam meg
végre a hangomat. Az ajtóból még visszafordult és fájdalmas képpel mért végig.
- Éppen most utasítottál vissza.
Szerintem nincs többé miről beszélnünk – jeges rémület kúszott végig a
gerincemen. Nem tudtam neki válaszolni, mert gyorsan kilépett a folyosóra és
becsapta az ajtót. Másodpercek múlva feleszméltem és utána rohantam. Mikor
kiértem Harry már a liftnél volt.
- Harry – kiáltottam utána. Hangom
hallatán azonnal megfordult és érdeklődve nézett rám. Szerintem nem számított
rá, hogy utána jövök, de most mindez nem számított. Nem hagyhatom elmenni mikor
ő életem értelme. Ha ő elmegy, én abba belehalok. Ahogy végre beértem a nyakába
ugrottam. – Félreértettél Harry. Nem azért ráztam a fejemet, mert nemet
mondtam. Teljesen más volt az oka. Kérlek, ne menj el. Szeretlek – suttogtam bele
a nyakába. Csak remélni mertem, hogy nem
taszít el magától, de úgy tűnik felesleges volt az aggodalmam, mert jó szorosan
magához ölelt.
- Egyetlen kérdésemre válaszolj –
nézett bele mélyen a szemembe. Megvárta, míg bólintok, csak azután kezdett el
beszélni – Igen vagy nem? – éreztem, hogy visszatartja a lélegzetet és úgy
várja válaszomat.
- Igen – csókoltam meg gyengéden.
Válaszom hallatán karjai közé kapott és megpörgetett. Éppen akkor érkezett meg
a lift és egy házaspárt szállt ki belőle. Még hallottuk, hogy motyogják milyen
tiszteletlenek a fiatalok, mert a folyosón ölelkeznek. Erre mindketten
elkezdtünk nevetni, amit csak egy rosszalló szemöldökráncolással díjazott, de
nem foglalkoztunk vele többet. Visszamentünk a szobánkba.
- Mi lenne, ha mégsem mennénk, sehova
hanem rendelnénk valamit – kérdezte miközben magára húzott a kanapén.
- Én benne vagyok.
- Mit kívánsz? – vette el az asztalról
az étlapot, amit nagy koncentrálással kezdett el tanulmányozni.
- Kínait. Olyan régen ettem, még
mikor anya élt – adtam a homlokára egy puszit. Miután kimondtam csak akkor
jöttem rá, hogy már nem is szomorodom el ha szóba jön az édesanyám. Úgy látszik,
tényleg kevesebb terhet cipelek és késznek érzem elengedni a múltat, amit nagy
részben Harrynek köszönhetek.
- Akkor lesz kínai. Én még nem ettem,
mert anyáék nem szeretik, de ha te szereted, akkor rossz nem lehet. Legalábbis
nagyon remélem – megint elkezdtünk nevetni és így telt az egész este.
Bohóckodtunk, viccelődtünk, játszódtunk, ettünk és tévéztünk. Olyan tökéletes
este volt és nem is akarok belegondolni, ha Harryvel nem találkozom, ki tudja
mi történt volna. Úgy érzem, végre valahára sínbe kerül az életem. Megtaláltam
azt az embert, akivel le szeretném élni az életem és találtam egy olyan barátot,
akire mindig számíthatok. Van munkám és csodálatos jövőre kínálkozik az életem.
Kell ennél több? Ez volt az utolsó gondolatom mielőtt Harry szenvedélyesen
megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése