59. fejezet: Sokk

Drága olvasóim meg is hoztam a következő részt ami szerintem egy kicsit gyenge lett, de döntsétek el ti, hogy milyen lett. A részek mostantól csak hétvégén várhatóak mert elkezdődött a suli és rengeteget kell tanulni ezért nem sok időm lesz írni. Remélem megértitek.
Jó olvasást a részhez! :) Puszi! :)

  59. fejezet: Sokk

- Jó napot. Szeretnék venni egy fekete öltönyt - zavarta meg a gondolataimat a hátam mögül egy nagyon is ismerős hangot. Az a hang, amely még az álmaimban is kísért hosszú ideig. Nem, biztosan csak képzelődöm. Lassan megfordultam és amint megláttam a hang tulajdonosát még a vér is kiszaladt az arcomból. Nem képzelődtem. Ez nem lehet igaz. Mit keres ő itt?

- Ada segítenél a vevőnek? – jött oda mellém a főnököm. Mielőtt még bármit is válaszolhattam volna hátra ment a raktárakhoz. Alec megindult felém és én a legszívesebben sikítottam volna, de nem akartam, hogy már az első nap kirúgjanak, mert azt hiszik, hogy őrült vagyok. Minden porcikám remegett miközben azt néztem hogyan közeledik felém, azaz ember, aki tönkre tette az életemet. Tudtommal neki börtönben kéne lennie. Mégis szabad lábon van. Mégis mióta?

- Megköszönném, ha segítene – ért mellém. Úgy tűnik, hogy nem ismert fel, ami egy kis megkönnyebbülést okozott. Szerintem már rég el is felejtette, hogy van egy lánya, akit miután meghalt az anyja megfélemlítette és tönkre tette egy gyerek élet felfogását, de neki mindez semmi. Nagy levegőt vettem és megszólaltam.

- Milyen méretet keres? – nagyon büszke voltam magamra, hogy a hangom érzelem mentes és közönyös volt és nem remegett. Pedig legszívesebben elbújtam volna a wc-ben és végig bőgtem volna a műszakomat, de nem akartam, hogy kirúgjanak azok után, hogy olyan nehezen kaptam meg ezért inkább visszatartottam a sírást. Nagy nehezen találtam abban a méretben öltönyt a méretében. Az a tíz perc, míg keresgéltem nekem egy végtelenségnek tűnt. Azt hittem, hogy soha nem fogok találni, úgy elég nehéz volt, hogy magamon éreztem a pillantását. gyorsan megráztam a fejemet. lehet, hogy csak képzelem. Épp indultam volna vissza a kasszához, hogy kiszolgáljak egy vevőt mikor elkapta a csuklómat és visszahúzott maga mellé.

- Szebb, vagy mint amire emlékeztem – majd elengedte a csuklómat és elindult a pénztár felé. Ettől a néhány szótól teljesen ledermedtem. A szememben gyűltek a könnyek és épp arra készültem, hogy bebújok a mosdóba mikor megjelent mellettem a főnököm.

- Menj a kasszához. Nemsokára zárunk és mindenki megy fizetni – nagy nehezen ráparancsoltam a lábaimra, hogy induljanak. Úgy éreztem mintha mázsás súly lenne rajtuk. Már magam sem tudom hogyan csináltam végig még a fél órát zárásig. Már csak azt vettem észre, hogy kifelé tartok az immár zárt üzletből. Úgy látszik, hogy minden reményem hiába való volt. Még szép hogy megismert. Elvégre szakasztott mása vagyok édesanyámnak. Még húsz év után is felismerne szerintem. nem bírtam tovább és kicsordultak a könnyek a szememből. Zokogva rogytam le a járdára.

- Ada minden rendben? – ugrott ki a kocsiból Harry. Képtelen voltam válaszolni neki ezért csak gyorsan megráztam a fejemet és próbáltam elfojtani a sírást. Harry aggódva emelt fel a hideg földről. Oda szaladt a kocsihoz és beültetett.

- Ada könyörgöm. Mond el mi a baj? Miért sírsz? – nagy nehezen el tudtam fojtani a sírást és megpróbáltam válaszolni Harrynek.

- Nincsen semmi baj. Kérlek, vigyél haza – az utolsó szót olyan halkan mondtam, hogy alig lehetett érteni, de Harry megértette és nem is kellett többet mondanom. Beült a kocsiba és elkezdett száguldozni a ház felé. Hazafelé egyfolytában kérlelte, hogy mondjam el mi a baj, de én képtelen voltam neki elmondani. Félek, hogy mit tenne, ha megtudná, hogy ki járt ma az üzletben. Amint haza értünk kipattantam a kocsiból mielőtt még Harry megakadályozhatta és berohantam a házba. Még hallotta Harry kiáltozását, de nem foglalkozott vele.

- Ada milyen volt az első nap – jött elő a nappaliból Zayn, de rögtön elhallgatott mikor meglátott. Most nem foglalkoztam vele se egyszerűen elszaladtam mellette. Most már két ember kiáltozott utánam, de gyorsabb voltam náluk és mielőtt felértek volna az emeletre-kulcsra zártam a szobám ajtaját. Egy ideig dörömböltek és kérleltek, hogy nyissam ki az ajtót, de egy idő után feladták és lementek a földszintre. Lerogytam az ágyra. Megint rám tört a zokogás. Nem tudtam mit tenni ellene egyszerűen patakokban folytak ki a szememből a könnyek. Olyan hatalmas fájdalmat éreztem a szívem tájékán, amit már nagyon régóta nem. Most előjött minden. lepergett a szemem előtt anyám halála, ahogy apám megerőszakol, és ráadásként még hozza az egyik barátját, hogy ő is jót mulasson a lányán, aztán az intézetben töltött évek és végül Conor. Most már mindig ez lesz? Mikor azt hiszem, hogy végre valahára boldog lehetek, mindig jön valaki, aki tönkre teszi a boldogságomat. Úgy látszik, hogy én erre vagyok kárhoztatva. Az egész életem egy szenvedés. Nem! Kiáltott egy hang a fejemben. Mikor Harryvel vagyok, egyáltalán nem érzem úgy, hogy boldogtalan lennék. Épp ellenkezőleg. vele vagyok egyedül boldog. vele és a fiúkkal. Talán ha elmondanám nekik ezt a mai napot, akkor nem kéne ekkora terhet a vállamon cipelnem, de azt sem szeretném, ha miattam szenvednének. Abba belehalnék, ha még őket is elveszítem. Ezzel a gondolattal mély álomba zuhantam.

Harry:

Kétségbeesetten rohantam Ada után miután kipattant a kocsiból, de hiába. Mire felértem az emeletre már becsukta az ajtót és akárhogy kérleltem nem nyitotta ki újra. Kétségbe esetten mentem vissza a nappaliba Zaynnel. Igazság szerint azt sem tudom, hogy hogyan került mellém.

- Mi a fene történt Harry? – kérdezte meg végül Zayn. olyan mintha engem vádolna Ada különös viselkedéséért.

- Fogalmam sincs. Mikor érte mentem a járdán volt össze kucorodva és sírt és mikor megkérdeztem, hogy mi történt csak annyit mondott mindig, hogy nem történt semmi. Szerintem nyilvánvaló, hogy történt valami, de nem hajlandó elmondani. – fakadtam ki. nem bírtam elviselni, hogy azt hiszi, képes lennék Adának ilyen mértékű fájdalmat okozni. Ő a szemem fénye és nem bírnám, ki ha valami bántódása esne.

- Különös – mélázott el Zayn. – Férfi a főnöke? – erre a kérdésre még az ütő is megállt bennem. Egyszer már volt olyan, hogy sírva jött haza és akkor a főnöke meg akarta erőszakolni. Miért ne történhetett volna most is ez? Már épp fel akartam ugrani, hogy megkeressem azt a szemétládát mikor eszembe jutott egy aprócska részlet, amit Ada mondott.

- Nem. Ada azt mondta, hogy nő. Ezért is örült annyira ennek a munkának – egy ideig csöndben ültünk és azon gondolkoztunk, hogy mi válthatta ki Adából ezt a furcsa viselkedést. Közben a fiúk is megjöttek és elmeséltünk nekik mindent.

- Mi lenne, ha megkérdeznénk a főnökét? Lehet, hogy látott valamit – vetette fel az ötletet Niall. Ezen egy kicsit elgondolkoztam. Nem is rossz ötlet. A főnöke biztosan szemmel tartotta mivel még csak ez volt az első napja és a legtöbb főnök az alkalmazottakat nagyon szemmel tartják főleg az első napon.

- Jó ötlet – válaszoltam Niall ötletére. – Van valami programunk délelőttre? – kérdeztem a fiúkat, ami nagy fejtörést okozz mindenkinek, míg Zaynnek volt annyi esze, hogy megnézze a naptárunkat.

- Nincs. Holnap csak egy interjúnk lesz, de az is délután.

- Ada délutánra megy dolgozni, így délelőtt el tudunk menni. na, benne vagytok? – kértem ki a véleményüket. Mindenki lelkesen bólogatott. Azt hiszem Ada mindegyikünk szívébe belopta magát ezért nem is csodálkozom, hogy mindenki benne van. Nagy nehezen felálltam a kanapéról és elindultam felfelé a lépcsőn. Szokás szerint Ada szobája felé vettem az irányt. Halkan bekopogtam, de miután nem jött válasz lenyomtam a kilincset hátha nyitva van. Nagy meglepetésemre a kilincs engedett. Halkan kinyitottam az ajtót és beléptem a szobába. Ada az ágyon aludt, a kislámpát égve hagyta így pontosan az arcán hagyott nyomokat. A szemei fel voltak duzzadva a sok sírástól, de én még így is gyönyörűnek találtam. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót majd elindultam az ágy felé. Amilyen csöndben csak tudtam felhajtottam a takarót és bebújtam az ágyba Ada mellé. Ada amint megérezte, hogy mellette vagyok hozzám bújt és átölelt. Szerencsére ez nem változott. Ebben a megnyugtató ölelésben végre én is álomba szenderültem.