62. fejezet: Veszekedés

Meg is hoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. Nem bírtam magammal és elkezdtem egy másik blogot. Tudom, hogy az előző bejegyzésben is egy ilyen hírt hoztam, de most megint nyitottam egyet. Mint látjátok nem nagyon bírok magammal. Szeretek írni és tele vagyok jobbnál jobb ötletekkel. Ez a történet most kivételesen nem Harrys blog lesz hanem Zayn-es, de remélem ettől függetlenül benéztek majd. Már fent van a tartalom és egy kis videó a történetről. Ha érdekel akkor kukkancs be.

Katt a bloghoz

62. fejezet: Veszekedés

Még a hideg is felállt a hátamon mikor ez az egyetlen szó elhagyta a száját. Hogy képes még azok után, amit tett lányának nevezni? Nekem ő már csak egy idegen. Egy rossz tényező a múltamból, akire soha többet nem akarok emlékezni és ezt neki is meg kell értenie végre valahára.

- Örülök, hogy eljöttél – vetett rám egy hálás pillantást, amit én csak megvetően fogadtam. Gőgösen lebiggyesztettem az ajkamat és elfordultam, mint akinek teljesen mindegy mit csinál, vagy éppen mond. Úgy látszik nem nagyon fogta fel a testtartásom üzenetét, mert lépett felém egyet.

- Hozzám ne merj érni – fakadtam ki végül. Attól tartottam, ha hozzám ér megint olyan emlékek jönnek elő, amit már mélyen eltemettem magamban. Nem akartam megint kórházba kerülni a rossz emlékek miatt. Amúgy is össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy ilyen nyugodtan itt álljak előtte, de nagyon jól tudom, hogy az is sokban segít, hogy Harry itt van vele és nem fogja hagyni, hogy bántsanak. Ebben teljesen biztos vagyok.

- Most meg mi bajod van? – ráncolja Alec a homlokát. Látszott rajta, hogy tényleg nem ért semmit. Hitetlenkedve húztam fel a szemöldökömet. Komolyan azt hitte, hogy mindent előröl, kezdhetünk, hogy mindent elfelejtek? Ha ebben reménykedett, akkor tévedett, mert én nem felejtek olyan könnyen. Tönkre tette a fél életemet és nem fogom hagyni, hogy a továbbiakat is megkeserítse. Épp arra készültem, hogy elküldjem a pokolba mikor Harry dühtől remegő hangon megszólalt.

- Azért jöttünk csak el, hogy megmondjuk, nem akarja magával újra kezdeni. Gyűlöli magát és ez nem fog változni. Remélem felfogta – éreztem, ahogyan a teste megfeszül és ebből tudtam mekkora önuralom kell neki most ahhoz, hogy nem verje be ennek az embernek a képét. Egyedül csak a rám való tekintettel nem balhézott szerintem, de ha nem lennék, itt egészen biztosan egymásnak esnének.

- Milyen jogon beszélsz te az én lányom nevében? – éreztem a hangjában, hogy ő is dühös, és ha Harry nem fogja, be egészen biztosan neki megy.

- Ha annyira ragaszkodsz, hozzá ő is megmondja neked a szemedbe – amint ezt kimondta mind a két fiú felém fordult és várták a válaszomat.

- Igaza van Harrynek, nem fogok neked megbocsátani és nem akarom, hogy te is az életem része legyél – szavaimra Harry megkönnyebbülten sóhajtott, míg  Alec dühében fújtatni kezdett. A homlokán kidagadt egy ér, ami igazolta balsejtelmemet, nem fogja sokáig tartani magát. Nem hiszem, hogy az évek során olyan sokat változott és az tény hogy annak idején nem bírta elviselni, hogy ellent mondok neki és ezért kellő képen meg is bűnhődtem. Ha Harry nem lenne itt biztosan már akcióba lendült volna. Megszorítottam Harry kezét, amiből rögtön tudta, hogy megijedtem tőle és maga mögé húzott. Ha a szívem nem lenne már így is Harryé, akkor ezzel a tettével egészen biztosan bele szerettem volna.

- Most szólok utoljára. hagyd békén Adát és ne ijeszd meg a fújtatásoddal. Világos? ha nem bírod elviselni a vereséget, akkor ne előtt mutasd legalább ki – ezzel felém fordult és elkezdett tolni abba az irányba amerről jöttünk. Megkönnyebbültem, hogy végre eljövünk arról a helyről ahol az állítólagos apám áll, de még hallottuk, ahogyan utánunk kiállt.

- Akkor is az enyém leszel legalább még egyszer – üvöltötte teli torokból. Szavai hatására megtorpantam, de nem csak én Harry szikrázó szemmel indult vissza Alec felé. Gyorsan felocsúdtam és utána futottam. Mikor beértem megragadtam a karját és hozzá bújtam. A szememből patakokban folytak a könnyek. Nem akartam, hogy Harry olyanba keveredjen, amit később esetleg megbánna.

- Kérlek, ne tedd – suttogtam halkan a mellkasába, de tudtam, hogy meghallotta. – Ne… Nem ér meg annyit. Ké…Kérlek – a hangom elcsuklott a visszafojtott sírástól. Éreztem, hogy szavaim hatására kicsit enyhül az agressziója. Megfordult és ismét elindult az ellenkező irányba a kocsija felé. Csendben követtem és rimánkodtam benne, hogy nem gondolja meg magát. Amint odaértünk a kocsihoz lendületesen kinyitotta előttem az ajtót és várta, hogy beszálljak. Miután egyetlen szó nélkül engedelmeskedtem megkerülte a kocsit és ő is beszállt. Egyetlen hang nélkül indította be az autót és indultunk el London forgalmas utcáin. Már jó húsz perce ültünk néma csendben, a kocsiban, nem bírtam tovább. halkan megszólaltam.

- Mondj már valamit – a hirtelen hangra összerezzent. Teljesen bele volt merülve a gondolataiba.

- Mit mondjak? – mosolygott rá. Megkönnyebbültem, hogy már nem mérges.

- zavar a csend. Azt hiszem, hogy haragszol – erre a mondatomra rám kapta a fejét. Mikor meggyőződött róla, hogy igazat beszélek a kezem után nyúlt és erősen megszorította.

- Miért haragudnék rád? Elvégre te nem tehetsz arról, hogy milyen görény az apád. Nem igaz? – eközben megérkeztünk a házukhoz, így felém tudott fordulni egész testével. – Téged pedig mindennél jobban szeretlek. Szóval emiatt szintén nem kell aggódnod – mielőtt bármit is mondhattam volna magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. – Sosem tudnék rád ilyen miatt haragudni. Ezt jól jegyezd meg – zihálta miután elvált egy pillanatra az ajkunk. Gyönyörű szép szemét az enyémbe fúrta és ott is maradt egészen addig, míg nem látta benne a bizonyosságot. – Menjünk be – suttogta mielőtt végleg elengedett. Ezen már mosolyognom kellett. Csöndben ültünk egymás mellet az autóban és néztük egymást. Nem tudtam betelni a látványával.

- Mit szólnál hozzá, ha kettesben néznénk valami filmet egész este? – vetettem fel az ötletet. Harry szeme felcsillant.

- Jó ötlet. Imádok veled lenni – adott egy puszit az arcomra majd kipattant az autóból. Én mosolyogva követtem. Nagyon remélem, hogy ezentúl minden napom ilyen boldog lesz mint amilyen boldognak érzem magam ebben a percben.