Drága olvasóim! Mint látjátok megváltoztattam a blogon az egész desinget és szeretném kikérni a véleményeteket, hogy szerintetek milyen lett. Nekem nagyon tetszik, de azért kíváncsi vagyok rá, hogy nektek mi a véleményetek. Van mégegy hírem a számotokra. Bele kezdtem egy új blogba. Egy lányról szól aki szerelmi bánatában elég mélyre süllyed és oyanokkal barátkozott akikkkel nem kellett volna. Róla fog szólni ez az egész történet. Vajon fog még találkozni azzal a fiúval aki miatt tönkre ment az élete? Ha felkeltettem az érdeklődéseteket akkor nézzetek be!
 | |
| Katt ide a bloghoz |
Október 4.-én fog felkerülni a prológus. Ha érdekel titeket akkor olvassatok bele. Ennyi lett volna. Nem is fecsérlem tovább a szót. Jó olvasást a részhez. :)
Puszi! :)
61. fejezet: Hagyjál
békén
Megdermedve bámultam a papírra írt
sorokat. Ez nem velem történik. Ilyen nincsen. Már azt hittem, hogy a mai
napomat semmi sem teheti tönkre, de nagyon úgy néz ki, hogy tévedtem. A fiúk
értetlenkedve néznek rám, mert mióta a papír lap a kezemben van csak megdermedve
állok. Nem nézek egyikükre sem és nem is kérem, hogy adjanak nekem támaszt, de
most kétség kívül jól esne, de míg nem tudják, hogy mégis mi bajom addig ez
felejtős.
- Kicsim, mi a baj? – lépett óvatosan
előre Harry. Nem bírtam ránézni, de éreztem, ahogy közeledik. A szemgödrömbe
már gyűltek a könnyek, de én képtelen voltam megállítani, hogy le is csurogjon
az arcomon. Sós könnyem egyenesen a fehér lapra hull, amit Harry idegesen vesz
észre. Állam alá nyúl és felemeli a fejemet, hogy gyönyörű szemébe nézzek. –
Mond el – kérlel halkan. Most sem szólok, semmit csak odaadom neki a fehér
papírt és a nyakába borulók, hogy ne lássam a reakcióját, amikor elolvassa, de
sajnos éreztem, ahogyan az egész teste megfeszül, ebből tudtam, hogy elolvasta
a nekem szánt üzenetet. – Ezt nem hiszem el – kelt ki magából teljesen. – Ezt nézzétek
dobta oda a fehér papírlapot a fiúknak miközben engem még erősebben ölelt.
Ezzel is tudatni akarta, hogy mellette biztonságban vagyok és ebben már én sem
kételkedtem. Elvégre Harry már számtalanszor bebizonyította, hogy rá mindig számíthatok,
akármi történjék. Zayn hasonlóképpen reagált, mint Harry, míg a másik 3 fiú nem
értett az egészből semmit. Ők még mindig nem tudják, hogy mi történt velem a
múltam.
- Ez tök jó nem? – vette végül a
bátorságot Louis, hogy megjegyezze. Harry és Zayn egyszerre fordult felé
gyilkos tekintettel. Szegény Louis úgy megszeppent, hogy még a hangja is elakadt,
ami nála eléggé fura. Gyorsan a két fiú elé álltam. Mégsem hagyhatom, hogy
emiatt összevesszenek mikor Louis csak jót akart. Amíg nem tudják mi történt a
múltamban így fognak reagálni és ezt Zaynnel és Harryvel is meg kell értetnem
mielőtt még neki, esnek szegény fiúnak.
- Ők még nem tudnak semmiről. Ne őt
hibáztassátok. Rendben? – Harry és Zayn egyszerre bólintott, ami kicsit
megnyugtatott. Azt hittem tovább kell majd győzködnöm őket. Sajnos nem tartott
sokáig a diadalérzetem, mert Zayn olyat mondott, amire végképp nem számítottam.
- Ideje nekik is elmondani – rémülten
néztem Zayn szép arcába. Gyorsan Harry felé fordultam segítségért, de úgy látszik,
tőle sem kapom meg, mert egyetértően bólogatott.
- Egyet értek Zaynnel. Nekik is joguk
van hozzá – úgy éreztem, hogy most már felesleges lenne ellenkeznem. Ebből nem engednek,
amit tulajdonképpen nem is bánok. Így legalább a fiúk tudni fogják és nem lesz
még egy ilyen megjegyzés amire Zayn és Harry így reagálna. Másrészről viszont
én semmiképpen nem akarom elmondani. Elég volt kétszer.
- Megtennétek helyettem? Én képtelen
vagyok rá – Zayn és Harry kis hezitálás után bólintott. Louis értetlenkedve kapkodta
a fejét hármunk között, de nem szólt egy szót, sem amit most megkönnyebbülve tapasztalok,
mert attól féltem, ha még egy szó esik erről a témáról a jelenlétemben, akkor
biztosan elsírom magamat.
- Ne aggódj emiatt – adott végül
Harry hangot is a beleegyezésének. Megkönnyebbülten bólintottam majd elindultam
a szobám felé. Tudom nem szép dolog tőlem, hogy rájuk hagyom a piszkos munkát,
de nekik nem lennék képes elmondani. Amint becsuktam a szobám ajtaját éreztem,
hogy megint kinyitódik. Megfordultam és nagy meglepetésemre Harrybe ütköztem.
- Hát te? Nem lent kéne
magyarázkodnod a fiúknak? – elvégre most ígérte meg, hogy mindent elmond nekik,
de akkor mégis mit keres itt. Nem mintha ellenem lenne. Mindig szívesen vagyok
együtt vele.
- A piszkos munkát inkább Zaynre
hagytam én meg feljöttem utánad. Nem akarlak most egyedül hagyni – mint mindig
most is kitalálta, hogy mi a legjobb nekem. Egyszerűen rám kellett néznie és
tudta, hogy nem akarok egyedül lenni.
- Köszönöm. Szeretlek – öleltem meg
jó erősen. Megkönnyebbülten sóhajtottam mikor viszonozta az ölelésemet.
- Gyere, búj be az ágyba – hajtotta fel
nekem a takarót. Boldogan nézte, ahogyan egyetlen szó nélkül engedelmeskedem
neki. Jól betakart majd ő is lefeküdt mellém és jó szorosan átölelt.– Én is
szeretlek – súgta még a fülembe mielőtt végleg az álmok birodalmába.Mikor felkeltem Harry már nem volt
mellettem. Érdeklődve nézek, szét a szobámban hátha ott van valahol, de sehol
sem találom. Hova tűnhetett? Nagy nehezen kikelek, az ágyból majd megindulok a
fürdőszoba felé. Mikor belenézek, a tükörbe elborzadva veszem tudomásul, hogy
szörnyen nézek ki. Az arcomat elnyomta a párna, a sminkem pedig elkenődött.
Gyorsan rendbe kell szednem magamat. Harry nem láthat meg így. Fél órámba telt
mire végre elfogadható külsőt varázsoltam magamra. Így most már merek
mutatkozni a fiúk előtt. Mikor kilépek a fürdő ajtaján Harry vigyorgó arcával
találom magamat szemben.
- Hát te merre voltál? – adtam egy
lágy csókot az ajkaira, amit készségesen viszonzott.
- Hoztam neked reggelit – vált el
ajkaimtól. Az ágyon egy megrakott tálca díszelgett, csak úgy mint Hawaii-on
most is úgy érzem, hogy Harry-nél tökéletesebb pasit nem is találhatnék. Kész főnyeremény
az már biztos.
- Mit tervezel apáddal? – kérdezte Harry
miközben neki álltam falatozni. Erre a kérdésre megállt a kezemben a villa.
- Semmit, nem veszek róla tudomás és
reménykedem benne, hogy többet nem keres – úgy éreztem, hogy Harry nem igazán
erre a válaszra számított.
- Szerintem találkoznod kéne vele –
erre a mondatra azt hittem, hogy ott helyben megfulladok. Miért kéne
találkoznom vele? Én ezt nem értem. – Csak azért, hogy megmond, neki nem akarsz
tőle semmit és hagyjon békén. Úgy hatásosabb lenne és én is veled mennék. Bízz
bennem – el kell ismernem, van valami abban, amit mond, de nem merek vele
találkozni, de talán ha Harry is ott lesz mellettem, akkor nem lehet olyan nagy
baj. Bízom benne, hogy meg fog védeni. Sosem engedné, hogy bántson, ebben
biztos vagyok.
- Rendben. – amint elhagyta ez a szó
a számat megkönnyebbültem. Talán ha ettől a tehertől megszabadulok soha többet
nem lesz a múltam hatással a jövőmre. Nem sok időbe tellett, míg értesítettük
Alecet, hogy találkozzunk a tengerparton és már indultunk is. Miközben már a
tengerparton sétáltunk úgy szorítottam Harry kezét mintha attól félnék,
bármelyik pillanatban magamra hagyhat. Hevesen dobogó szívvel néztem, ahogy
azaz ember közelít felénk, aki tönkre tette az életemet. Milyen nyugodtan
sétál, de mikor meglátja, mellettem Harryt máris elkomorul az arca.
- Nyugi – súgja a fülembe Harry.
Ettől kicsit megnyugszom, de a feszültség csöppet sem enged fel a testemben.
Harry kezében szerintem már elszorítottam a vérkeringést, de nem teszi szóvá.
Eközben megállt előttem, azaz ember, aki mindezidáig kísértette az életemet.
- Lányom – szólalt meg halkan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése