30. fejezet: Emlékvadászás

30. fejezet: Emlékvadászás

Ada:

Annyi mindent meséltek a fiúk, hogy most már biztosra tudtam, hogy nem hazudnak. Ennyi élményt csak nem találnának ki. Ráadásul az orvos sem küldte ki őket az előbb mikor bejött és emiatt hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Eleinte kicsit féltem tőlük, elvégre nem is ismerem őket, de most már elhiszem, hogy ismertek mielőtt volt ez a balesetem, amit nem hajlandóak elárulni, hogy mi is volt az, csak annyit tudok hagy baleset. Többet nem. Hiába kérdeztem a fiúkat, akiknek még mindig nem tudom a nevét, az orvostól is kérdeztem, de senki nem mondott nekem semmit.

- Amúgy fiúk - kezdtem bele mire minden szempár rám szegeződött. - még a neveteket sem tudom - a végére eléggé elhalkultam, de ahogy látom ők megértették.

- Én Harry vagyok – mutatkozott be a zöld szemű göndör hajú fiú. Igazából ő tetszett nekem a legjobban, de ezt inkább nem hangoztattam.

- Én Zayn vagyok. Elvileg a legjobb barátod – mondta mosolyogva a barna hajú és barna szemű fiú.

- Louis vagyok – mondta a Zayn mellett álló srác. Neki is barna rövid haja volt és zöld szeme, de magamban megállapítottam, hogy nekem jobban tetszik Harry szép zöld szeme, de biztos valami nőcsábász. Ilyen szemekkel Harry minden lányt meghódíthat.

- Engem Liam-nak hívnak. Mindenkinek az apja – erre csak értetlenül néztem, rá mert nem igazán értettem.

- Liam vigyáz mindenkire, azért mondja, hogy ő mindenkinek az apja mert bizonyos értelemben ez igaz – segített ki Zayn. Olyan jó végre a nevüket is tudni. - még a bulikba is ő szokott minket haza cipelni, mert ő nem ihat a rossz veséje miatt. - erre kíváncsian felé fordultam mire ő csak bólintott.

- Engem pedig Niall-nek hívnak – mondta az utolsó bandatag. Ő volt az egyetlen szőke a bandában. Nagyon szép kék szeme volt.

- Örülök, hogy most már mindegyikőtök nevét tudom. Nem volt fair az, hogy csak ti tudjátok a nevemet – ezen mind az 5 fiú elkezdett kacagni és velük együtt én is. - Annyira jó, hogy nem vagyok egyedül a kórházban. Tudjátok, én nem bírom a kórházakat. - mondtam csöndesen, de legnagyobb meglepetésemre nem úgy reagáltak, mint az intézetben, mert emiatt mindig kinevettek, hanem csak megértően bólogattak.

- Tudjuk – mondta végül Harry. Megrökönyödve néztem rá mire mindenki elkezdett nevetni – mondtuk, hogy jó barátok voltunk és sok mindent megosztottál velünk. Köztük ezt is. - ha lett is volna még kétségem, akkor most biztos, hogy eloszlott volna. Azt hiszem kezdtem bennük nagyon is megbízni.

Conor:

Nem hiszem el, hogy lecsuktak és mindezt, azért mert szórakoztam egy kicsit azzal a nővel. Egy kis szórakozás még nem bűn. 1 hét múlva lesz a tárgyalás és akkor derül ki, hogy meddig kell itt rohadnom. Remélem, addigra megjön az eszük és végre kiengednek innen, de az biztos, ha én egyszer innen kikerülök, akkor nem fogom annyiban hagyni. Fel fogom keresni az a kis nőcskét és a megmentőjét. Az biztos, hogy most nincs olyan ember, akit jobban gyűlölnék, mint Harry Stylest. Ezért meg fog fizetni az már biztos.

- Téged mér csuktak le – szólt hozzám egy öregember. Felhúztam az egyik szemöldököm és úgy néztem rá. Mit akar ez tőlem? Most nincs jó kedvem, de mondjuk, lehet, hogy segíthet a tervem kidolgozásában és végrehajtásában. Elvégre minél több szövetségesem van annál jobb.

- Szórakoztam egy kicsit az egyik nővel. Gondolom, tudod, hogy mit értek szórakozás alatt – ezen elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy mennyire jó volt vele, még akkor is, ha ő ellenkezett. - és te mér vagy itt?

- Ugyanezt csináltam csak a saját lányommal – majd ő is elmosolyodott. Gondolom ő is visszagondolt azokra az időkre.

- Akkor te sem vagy semmi. Mióta ülsz? - egyre kíváncsibb lettem, rá mert lehet, hogy ugyan arra gondol, mint én. Segíthetnénk egymásnak. Ő a lányán állna bosszút én pedig Adán, azért mert ide juttatott.

- Hogy hívják azt a lányt, akivel szórakoztál egy kicsit? - nézett fel megint az öreg.

- Ada Woltör – mondtam mire az öreg arcára meglepett kifejezés ült ki, de közben perverz mosolyra húzta a száját. - most mi van? - kérdeztem dühösen.

- Az én nevem Alec Woltör és ezek szerint a lány, akivel szórakoztál az a lányom volt. Ugyanis őt is Ada Woltörnek hívják – nem akartam hinni a fülemnek. Annak a nőnek az apjával találkozom, aki ide juttatott engem, de talán még ez a fordulat hasznomra is lehet.

Ada:

Miután a fiúk elmentek még sokáig merengtem azon, amiket mondtak. Próbáltam visszaemlékezni, de nem ment. Az orvos azt mondta, hogy ne erőltessem, mert úgy csak rosszabb lesz, és inkább várjam, meg míg az emlékeim maguktól visszatérnek. Vége lett az esti vizsgálatnak és megkaptuk a vacsorát, amit nem szívesen ettem meg, mert nagyon rossz volt, de kénytelen voltam enni belőle mert már nagyon éhes volt pénzem pedig nem volt, hogy lemenjek a büfébe venni valamit és amúgy is ilyenkor már zárva tart. Elég későig fent maradtam, mert nem tudtam aludni. Megint azon kezdtem törni a fejem, hogy milyen balesetem lehetett, amire nem emlékszem. Miközben e gondolkoztam mély álomba zuhantam.

Magamat láttam, ahogy Zayn-nek elmesélem, hogy mi történt velem és hogy az ő karjai között alszok el miközben próbál megnyugtatni. Annyira fura volt saját magamat látni. Aztán változott a kép. Most a konyhában voltunk Harry-vel.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért az étterem előtt olyanokat mondtam, és amit ma reggel vágtam a fejedhez. Én nem gondoltam komolyan csak féltékeny voltam amiért Zaynt választod és nem engem, de Zayn elmagyarázta, hogy köztetek nincs és nem is lesz semmi csak nagyon jó barátotok-lettetek.

- Igazából már nem haragszom. Azt nem tagadom, hogy akkor nagyon rosszul esett, de most már nincs semmi baj.

- Akkor megbocsátás jeléül nem jössz el velem valahova holnap? Persze csak barátilag. nem randira gondoltam. Aztán megint megváltozott a kép. Mind a hatan a kanapén ültünk és valami horror filmet néztünk, amitől még a gyomrom és felfordult. Akkor Harry magához ölelt és azt suttogta, hogy nincs semmi baj. Addig nyugtatgatott, míg meg nem nyugodtam. Annyira aranyos volt tőle. Aztán megint változott a kép. Időbe telt mire rájöttem, hogy ezek az én emlékeim. Még egy darabig néztem, ahogy hülyéskedünk vagy éppen eszünk. Rengeteg emlékemet néztem vissza mikor megint megváltozott a kép, de ez már nem boldog jelenetet mutatott. Én voltam ott kikötözve Conor pedig előttem egy ostorral a kezében. Annyira szörnyű volt a jelenet, hogy el kellett takarnom a szemem, de még így is hallottam a sikításom. Megint változott a jelenet ugyanott voltam, de most egy szőke nő jött be és ő esett nekem. Itt megint eltakartam a szemem, de mint az előzőnél most se sokat használt.

Arra ébredtem, hogy sikítok és valaki ráz. Gyorsan kinyitottam a szemem és azt az embert láttam, akit most semmi esetre sem akartam. Conor állt az ágyam mellett. Ő rázott, hogy ébredjek föl. Kiugrottam az ágyból és a szoba sarkába menekültem.

Zayn:

Épp Harry-vel arról beszélgettünk, hogy Ada vajon mikor fogja vissza nyerni az emlékezetét mikor megcsörrent a telefon. Harry-vel egymásra néztünk elvégre már majdnem hajnal 2 óra felé járt az idő. Ki kereshet ilyenkor? Felpattantam és felvettem a telefont.

- Igen? - kérdeztem félve, mert a legrosszabbtól tartottam.

- Zayn Malik-kal beszélek? - szólt bele egy idegen férfihang. Biztos egy rajongó.

- Igen, de ha autó grammot szeretne, akkor most nem ez a legalkalmasabb időpont. - azt hittem, hogy ennek hallatán majd elkezd fenyegetőzni, de legnagyobb elkeseredésemre az orvos szólt bele a telefonba.

- Nem rajongó vagyok, hanem az orvos abból a kórházból ahol Ada Woltört is kezelik – ennek hallatára megdermedtem. Ez nem lehet igaz. Biztos valami baj történt. Különben miért hívnának fel az éjszaka közepén?

- Valami baj történt? - erre Harry is felkapta a fejét. Az ő szemében is aggodalom bujkált.

- Attól tartok jobb lenne, ha bejönnének, itt mindent elmagyarázok. Nem telefon téma – ezzel a mondatta a frászt hozta rám.

- Máris indulunk – ezzel lecsaptam a telefont és Harry-vel a nyomomban kirohantam a lakásból.