Puszilok mindenkit! :)
34. fejezet: Rendbe
jön?
Reggel mikor felébredtem Harry a bal
oldalamon, Zayn pedig a jobb oldalamon aludt. Annyira édesek voltak. Nem vették
észre, hogy én már felkeltem, de nem is akartam őket zavarni, mert mindkettőjük
szeme alatt sötét karikák húzódtak. Nagyon keveset aludhattak az éjjel, nem
valami kényelmes ilyen pózba aludni. Kimásztam az ágynak a végére, hogy ne
keltsem fel őket, átmásztam az ágy végében lévő korláton majd kimentem a
mosdóba. Megmosakodtam és fogat mostam. Épp arra készültem, hogy megfésülködök
mikor azt az arcot láttam magam előtt, amit semmiképp nem szerettem volna.
Hangosan felsikoltottam. Megint itt van. Azt mondták, ha bejövök a kórházba,
akkor jobb lesz, de nem lett jobb. Harry és Zayn ront be a fürdőbe.
- Mi történt? – jött oda hozzám
Harry. Láttam rajtuk, hogy nagyon megijedtek.
- Megint láttam Harry – kezdtem el
sírni. Ő csak magához vont és megölelt. Nem szólt egy szót se. Zayn is odajött
és ő is megölelt.
- Megyek, szólok az orvosnak –
szólalt meg végül Zayn- én csak bólintani tudtam. Csak azon járt az eszem, hogy
meddig kell még ezt csinálnom? Mikor lesz már végre vége?
- Azt mondták, ha bent maradok, akkor
nem lesz semmi baj, és hogy jobban leszek, de semmivel sem lett jobb –
motyogtam Harry mellkasába.
- Ne szomorodj el. Még csak egy
kezelésed volt. Nem szabad már rögtön az elején feladni. Még 2-3 kezelés és
olyan leszel, mint régen. – próbált vigasztalni, de éreztem, hogy belül ő is
ugyanolyan feszült, mint én, de azért jól estek a szavai. Zayn hamar visszatért
egy orvos társaságában.
- Jobban van már – kérdezte az orvos.
Én csak bólintottam. – nem bánja, ha ma korábban elkezdjük a kezelést? – nézett
rám komolyan.
- Miért? – néztem rá kétségbeesetten.
– Nem fogok rendbe jönni – kezdtem megint pánikba esni.
- Ne gondoljon semmi rosszra. Azért
kezdjük ma, korábban mert a lányomnak ma lesz egy előadása és olyan szívet
tépően kért, hogy menjek el. Tudják sok előadását kihagytam, mert mindig az
egyik betegemnél kellett maradnom. – mondta szomorkás mosollyal – de ha önnek
gondot okoz, akkor kezdhetjük a megbeszélt időpontban.
- Nem, nem okoz gondot. Kezdhetjük
korábban a kezelést. Milyen előadásban szerepel a lánya? – kérdeztem most már
teljesen megnyugodva.
- Színjátszó iskolába jár és ott
lépnek föl. Hamupipőkét játsszák el. Ő lesz Hamupipőke – mondta büszke
mosollyal. Én csak mosolyogva néztem.
- Akkor sok sikert kívánok neki –
mondtam mosolyogva. Ő csak széles mosollyal indult el az orvosi szoba felé én
pedig követtem. Míg mi bementünk addig a fiúk kint maradtak, mert az orvos
megkérte, hogy ne legyenek bent a kezelés alatt. 3 órán keresztül bent voltunk.
Az orvos olyanokat is ki tudott szedni belőlem, amit amúgy senkinek nem
mondanék el, de azt mondta, hogy ettől könnyebb lesz. Épp ezért elmondtam neki
mindent az egész gyerekkoromról. A végére már patakokban folyt le a könnyem, de
nem tehettem róla. Az emlék felidézése túl fájdalmas volt.
- Az a gyanúm – szólalt meg az orvos
a kezelés végén – hogy ami az édesapjával történt az kihat az egész életére.
Nem tud normális és teljes életet élni, mert csak azt látja maga előtt, hogy
mit művelt magával, azaz ember. Ezen a pár napon azon fogunk dolgozni, hogy
ebből kigyógyuljon és talán utána még szexuális ügyekben sem lesz gondja. – ettől
a mondatától fülig pirultam, az orvos meg csak mosolygott rajtam. Kiléptem az
ajtón és rögtön az 5 fiúval találtam szemben magam. Rögtön feltűnt nekik a
vörös fejem.
- Jézus Ada. Olyan vörös a fejed,
mint egy rák, csak nem kezdett ki veled az orvos? – nézett rám viccelődve
Louis.
- Szerintem neki tetszik az orvos –
szólt közbe Niall.
- Hagyjátok már abba – mondtam én is
nevetve. - Még a végén meghallja.
- Na, komolyra fordítva a szót-mit
mondott a doki? – nézett rám Liam is.
- Nagyon bízik benne, hogy rendbe
jövök. – csak ennyit mondtam, mert őket nem szándékoztam beavatni a múltam
sötét titkaiba.
- Hát abban mi is kislány – szólalt
meg megint Louis. – Nem kérsz répát? – húzott elő a zsebéből vagy 5 szem répát.
- Te komolyan répával a zsebedben
mászkálsz? – néztem rá döbbenten.
- Igen, nincs is ennél jobb – és
ezzel elkezdte puszilgatni az ő imádott répáit. A fejem látványától a fiúk
elkezdtek kacagni, míg végül én is nevettem velük.
- Na, most komolyan nem vagy éhes? –
kapcsolódott be most már Harry is a beszélgetésbe.
- De az vagyok. Amit tegnap adtak
vacsorára még a legádázabb ellenségemnek se kívánom. Szörnyű volt. – mondtam
egy kis fintorral az arcomon, hogy hitelesebb legyen.
- Szegénykém. Meg tudlak érteni –
mondta Niall gyászos fejjel. Ezen megint elkezdett mindenki nevetni. Komolyan
ezek a srácok nem normálisak, de én pont ezt szeretem bennük. Hoztak nekem a
büféből egy jó nagy szendvicset. Az egészet megettem úgy mintha már hónapok óta
nem ettem volna. A fiúk ezt csak vigyorogva nézték. Egész délután beszélgettünk
és hülyéskedtünk. Annyira jó volt, hogy nem hagynak egyedül ezen a helyen. Ha
csak belegondoltam, hogy hol vagyok már a hideg futkosott a hátamon. Nem is
tudom, hogy mikor alakult ki bennem ez a kórház fóbia, hisz eddig nem nagyon
voltam kórházban de mióta anya meghalt sok fóbiám kiélesedett. Gyorsan
megráztam a fejem és elzavartam a borús gondolatokat. Most csak az a lényeg,
hogy már minden rossznak vége. Nem fogom soha többet látni se Conor-t, se
Ashley-t és még az apámat se. Talán ennek örülök a legjobban. Nem bírnám elviselni,
ha még egyszer az életben találkoznom, kéne vele. Mondjuk mennyi a
valószínűsége, hogy egyáltalán még találkozom vele? Szinte semmi! Épp ezért nem
is foglalkoztam többet ezzel. Rámosolyogottam a fiúkra, amit ők nagy sóhajjal nyugtázták,
mert fura volt nekik, hogy mér nem beszélek többet. Azt hitték, hogy már valami
gond van, pedig az ég világon minden a legnagyobb rendben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése