60. fejezet: Megváltoztam

60. fejezet: Megváltoztam

Reggel mikor felkeltem még mindig szorosan Adához voltam simulva. Még mindig mélyen aludt. A szívem összefacsarodott a látványtól. A haja szétterülve simult a párnára, a szája egy kicsit elnyílva. Mintha azt várná, hogy az ajkam birtokba vegye az övét. Legyőztem a késztetést arra, hogy megcsókoljam így inkább csak néztem, ahogy lassan emelkedik és süllyed a melle a lélegzet vételeitől. Megnyugtató volt látni, hogy az arca olyan békés, mint egy kis gyereké. Már vagy egy órája nézhettem, hogy milyen édes mikor alszik, mikor elkezdett nyújtózkodni, de amint a keze hozzám ért kipattant a szeme. Mikor meglátott rémületében tágra nyitotta gyönyörű szép szemeit és hátra húzódott.

- Mit keresel te itt? – suttogta végül. Nem értettem ezt a reakcióját hisz most már szokásunkká vált, hogy mindig együtt alszunk. Úgy éreztem mintha betörtem volna egy olyan helyre ahova nem akartak beengedni és ezért büntetést érdemlek.

- Mindig együtt szoktunk aludni. Nem? – láttam rajta, hogy meglepődött a válaszomon. Gondolom arra számított, hogy amint fel kell, a kérdéseimmel fogom bombázni és számon kérem rajta a tegnapi napot.

- De… De i… igen – nagy nehezen összeszedte magát és folytatta – Nem számítottam rá, hogy mikor felkelek, itt talállak majd – az utolsó szót már suttogva ejtette ki. Nem értettem ezt az egészet. Azt hitte, hogy haragudni fogok rá a tegnapi nap miatt? Ha tényleg erre számított, akkor mellé fogott. nem akarom egy ilyen miatt elveszíteni. Örülök, hogy végre együtt vagyunk.

- Akarsz róla beszélni? – tettem fel végül azt a kérdést, amitől legbelül én is rettegtem. Igen, hogy a fiúkkal be akartunk menni a munka helyére, de jobban örültem volna, ha Adától tudom meg és nem kéne utána nyomozni. Nem szívesen vájkálok az életében, de legalább tudnám, hogy mitől ijedt annyira meg.

- Meg fogsz haragudni. – megint suttogott, de annyira halkan, hogy alig hallottam. Amint eljutottak a szavak értelme a tudatomig megdermedtem. A legrosszabb dolgok suhantak át az agyamon. Megcsalt? Már nem szeret? Valaki bántotta? El akar költözni? Gyorsan kitöröltem minden lehetőséget az agyamból és nagy levegőt vettem. Próbáltam koncentrálni, hogy ellazítsam minden izmomat és ne vegye észre mennyire megijedtem a szavaitól.

- Megígérem, hogy nem leszek. Akkor elmondod? – nem gondoltam volna, hogy van ekkora önuralmam. A hangom olyan nyugodtan csengett, hogy még én is elhittem nincsen semmi baj. Ada olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem nem is fog megszólalni, de végül még is megszólalt, de olyan halkan, hogy minden erőmmel rá kellett koncentrálnom, hogy haljak valamit.

- Megjelent valaki a boltban, akire nem számítottam – olyan jeges rémület szorította össze a szívemet. Remélem nem az volt, akire gondoltam.

- Conor? – vettem végül a bátorságot arra, hogy megkérdezzem tőle. Visszafojtott lélegzettel vártam válaszát. Megint hallgatott egy kis ideig, de végül halkan megszólalt.

- Nem – úgy éreztem, hogy ettől az egy szótól minden probléma megoldódott, de tévedtem jöttem rá az arckifejezése láttán. A szeméből azt olvastam ki, hogy jobban örült volna ha Conorral találkozik, de akkor mégis kivel futott össze az üzletben?

- Akkor ki volt? – kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de ekkor megszólalt mellettünk a telefonom. Morogva nyúltam a sípoló készülék után és mérgesen vettem fel.

- Mi van? – szóltam bele mogorván. Azt sem néztem meg, hogy ki hív ezért eléggé meglepődtem mikor szeretett édesanyám volt a telefon túloldalán. Gyorsan le kell ráznom, csak ez kattogott a fejemben. Nem akarom, hogy Ada esetleg meggondolja magát és mégse mondjon semmit.

- Mi a baj kisfiam? – tért rá anyám a lényegre. Mindig megérzi, ha valami bajom van és mindig el is szoktam neki mondani, de most nem akarom őt a gondjaimmal traktálni és nem is akarom, hogy miközben én mesélek, addig Ada kiosonjon a szobából. Megnéztem az órát. Dél múlt, ami azt jelenti, hogy Ada nemsokára indul dolgozni. Már éppen állt volna fel, hogy megy készülődni. Megfogtam a csuklóját és magamhoz húztam.

- Anya, most nem alkalmas. Majd később vissza hívlak. Szia – ezzel le is tettem a válaszát meg sem várva. – Ne haragudj – csókoltam szájon a szerelmemet. Még most is olyan gyönyörű volt, hogy majdnem felejtette velem azt, hogy éppen egy elég komoly beszélgetés közepén vagyunk, de csak majdnem.

- Nem haragszom – mosolyodott el és megcsókolt. Az ajka édes volt. Úgy éreztem magam tőle, mint egy drogfüggő. A nem tudtam levenni ajkamat az ajkáról. Egyre szenvedélyesebben csókolóztunk, de ekkor megint eszembe villant, hogy még mindig nem fejeztük be a beszélgetést.

- Szóval kivel találkoztál tegnap a boltban?

- Apámmal – ezzel az egy szóval úgy éreztem, hogy az egész föld megfordul körülöttem. Hitetlenkedve néztem rá. Mit keres ez szabad lábon? Ezután Ada elmesélte hogyan történt a találkozás. Úgy ledöbbentem, hogy a történet végén még mindig meredten bámultam Ada szép arcába. Megráztam a fejemet, hogy visszatérjek a jelenbe és ismét erre a gyönyörű lányra tudjak koncentrálni. Magamhoz húztam és gyengéden megcsókoltam.

- Ne aggódj. Én, megvédelek. Ígérem – suttogtam bele a fülébe.  Éreztem, hogy a karjaim között ellazul.

Ada:

Míg elkészülődöm Harry felajánlotta, hogy addig lemegy és készít nekem reggelit. Egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogyan vártam. Azt hittem őrjöngeni fog, mert nem szóltam neki, de nem. Teljesen nyugodtan fogadta és megígérte, hogy mindig vigyázni fog rám és én hittem benne, hogy így lesz. Odaléptem a ruhásszekrényem elé és elkezdtem azon tépelődni, hogy mégis mit vegyek fel. Kinéztem az ablakon, megdöbbenve látom, hogy odakint nem kis vihar van. Hát az már biztos, hogy nem fogok rövidnadrágban menni pedig abban szerettem volna. Na, mindegy. Kivettem a szekrényből egy hosszú bézs színű nadrágot. Vettem ki hozzá egy világossárga pólót és hozzá illő szintén bézs színű blézert.

 Bementem a fürdő szobába, hogy elkészüljek, ha nem sietek el fogok késni. Mire kijöttem Harry már egy tálcával várt. Addig nem engedett felállni, míg meg nem ettem az őszeset, mert úgy tartotta, hogy éhesen mégsem mehetek dolgozni. Aranyos, hogy ennyire aggódik, értem pedig igazán tudok vigyázni magamra, még ha nem is hiszi. Mire megettem mindent, amit felhozott a tálcával már késésben voltam. A további készülődést kapkodva tettem meg. Ez még csak a második napom nem szeretnék elkésni. Amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a tornacipőmet, amit utólag megbántam, mert világos színűt vettem fel és odakint hatalmas sártócsák vannak, de már arra sem volt időm, hogy átvegyem. Még az volt a szerencsém, hogy Harry felajánlotta elvisz megint. Pont az utolsó percekben értünk oda.

- Vigyázz magadra. Este jövök érted – kiáltotta még utánam Harry. Megfordultam és dobtam neki még egy csókot futtában, amit széles mosollyal jutalmazott. Szerencsémre a nap villám gyorsan telt el mindenféle meglepetés nélkül. Mire észbe kaptam már be is zártunk és én sétáltam ki Harry kocsijához.

- Szia, édesem. Hogy telt a napod? – üdvözölt széles mosollyal. Annyira édes volt, hogy nem bírtam ki mosolygás nélkül.

- Remekül – és egész úton be sem állt a szám. Harry nem szakította félbe a beszámolómat. Mindent, amit mondtam csak mosolygott. Alig vártam, hogy haza érjünk és lezuhanyozzak.

- Nézünk valami filmet? – kérdezte Harry már a ház előtt.

- Persze csak előtte lezuhanyozom. rendben? – megvártam, míg bólint majd adtam neki egy csókot és kiszálltam a kocsiból. Amint beléptem Liam pattant elém.

- Szia – adott mindkét arcomra egy-egy puszit. – Jött egy leveled – ezen egy kicsit meglepődtem. Nekem senki sem szokott levelet küldeni. Hitetlenkedve bámultam a fehér borítékra, amin csak az én nevem állt. Semmi más. Kinyitottam, de már azt kívánom, hogy bár ne tettem volna. Azt hittem, hogy ott a helyszínen elájulok. A borítékban nem már volt, mint apám levele nekem. Megértem, hogy haragszol, de szeretném vissza kapni a lányomat. Találkozz velem és meglátod, hogy megváltoztam. Puszillak apád!