36. fejezet: Vásárlás, megrázkodtatás

36. fejezet: Vásárlás, megrázkódtatás

- Csak szeretnék bocsánatot kérni. Hülye voltam. Nem akartalak megsérteni. Ugye nem haragszol? – néztem rá könyörgő szemekkel.

- Mond, Harry mért érdekel ennyire, hogy kivel vagyok együtt? Mi közöd van neked hozzá? – nézett rám most már kevésbé dühösen. Azt hiszem, most jött el az a pillanat mikor el kell neki mondanom, hogy teljességgel és visszavonhatatlanul beleszerettem.

- Azért viselkedek így mert – itt hirtelen elhallgattam. Folytassam? A szívem már így is a tokomban dobogott. Mit szólna hozzá, ha bevallanám? Biztos nem örülne.

- Mond már Harry. – nézett rám kíváncsian.

- Azért mert féltelek és nem akarom, hogy bármi bajod essen. – mondtam végül. Igazság szerint ez is igaz, de nem emiatt viselkedtem úgy a konyhában. – Felejtsük el az egészet és menjünk egyet fürödni. Rendben? – néztem rá reménykedve. Nagyon reméltem, hogy nem feszegeti tovább a témát.

- Női hangokat hallok? – nézett rám megint kíváncsian. Most már én is hallottam.

- Szerintem megjött Danielle és Elenor. Liam és Louis barátnője. Őket is áthívták. Baj? – igazság szerint nem is tudtam, hogy átjönnek, mert nem figyeltem oda mikor Zayn a részleteket mondta, mert akkor még azt hittem, hogy van valami közte és Ada között.

- Akkor menjünk le – mosolygott rám Ada. Én csak megkönnyebbülten mosolyogtam és bólintottam.

Ada:

Kicsit meglepett, amit Harry mondott a konyhában, sőt meg is bántott vele, de annyira bűnbánó volt mikor feljött a szobámba, hogy nem volt szívem azt mondani, hogy még mindig haragszom rá. Lementünk és legnagyobb meglepetésemre két gyönyörű nő ült a nappaliban. Mellettük én csak elbújhatok, főleg úgy, hogy még a hegek az arcomon vannak.

- Sziasztok – köszöntem, mert ők nem vették észre, hogy beléptünk Harryvel.

- Szia – pattant fel Louis öléből egy gyönyörű lány. Komolyan hogy lehet Louis-nak ilyen barátnője? Pont neki, akinek csak hülyéskedésből áll az egész napja. Elenor vagyok. Louis barátnője. – mosolygott rám kedvesen ezzel meg is ölelt.

- Szia, én Danielle vagyok, Liam barátnője – ezzel ő is megölelt.

- Én Ada vagyok. A fiúk barátja.

- Nem Harry barátnője vagy? – nézett rám kíváncsian Elenor. Én megütközve néztem rá. Miért lennék én Harry barátnője? Vagy talán Harry mondott nekik valamit? Harry felé fordultam és mérgesen néztem rá.

- Nem én mondtam nekik. – majd a lányokhoz fordult – Ada nem a barátnőm, mi csak barátok vagyunk. – ezzel kiment a szobából. Ennek meg mi baja van már megint,

- Jaj ne haragudj. Azt hittem, hogy együtt vagytok elvégre együtt jöttetek le a szobából. – kezdett bele a magyarázkodásba Elenor.

- Nincs semmi baj csak egy kicsit meglepődtem – mondtam olyan kedvesen, ahogy csak tudtam. Mindenki kiment a medencéhez. Egész nap ugráltunk és dobáltuk egymást a medencébe. Nagyon jó volt. Időközben a kaja is megérkezett, de mivel nem számítottam még plusz két személyre ezért kevesebb lett a kaja, de megoldottuk. Niall – on kívül mindenki adott a sajátjából.

- Nem nézünk valami filmet – szólalt meg este Louis. – még nincs olyan késő. – mindenki beleegyezően bólogatott.

- Mit nézünk? – kérdeztem izgatottan. Minden szempár egyaránt felém fordult. Mintha valami hülyeséget kérdeztem volna.

- Természetesen horror filmet. Mi este csak azt szeretünk nézni – szólalt meg végül Louis. Miért pont horror filmet szeretnek nézni? Na, mindegy. Én csak bólintottam ők meg betették a fűrészt. Egyszer láttam belőle egy kis részletet és egész éjszaka nem bírtam aludni tőle annyira megijedtem. Én a kanapé szélére ültem, mellém pedig Harry ült le. Mikor el kezdtük nézni a filmet már akkor féltem és ezt Harry észrevette. Halkan felnevetett és magához ölelt. Mikor valami félelmetes rész volt Harry jelzett és én elfordítottam a fejem. Annyira aranyos volt. Végre vége a filmnek és én egy nagyot sóhajtottam. Azt hittem már soha nem lesz vége.

- Mit szólnál, ha holnap elmennénk vásárolni? – szólalt meg Danielle és egyenesen rám nézett. – Kicsit összebarátkozhatnánk és kibeszélhetnénk a férfiakat – ezen én csak jót nevettem.

- Rendben van – mondtam végül. Ezután a lányok búcsúzkodtak és már mentek is mi meg mentünk aludni, mert már elég késő volt. Legnagyobb meglepetésemre az egész éjszakát végig aludtam pedig mikor legutóbb néztem horror filmet nem bírtam aludni. Reggel az ébresztő órám riasztott. Kipattantam az ágyból és mentem gyorsan öltözködni, mert a lányok 9 órára itt vannak értem.

- Sziasztok – köszöntem rájuk mikor megérkeztek.

- Szia – mondták szinte egyszerre. Elköszöntünk a fiúktól és már mentünk is. Legalább 5 plázát végig jártunk. nagyon jól éreztem magam. A lányok igazán kitettek magukért. Mindenféléről beszélgettünk és megtárgyaltuk a fiúkat is. Egy ruhás boltot sem hagytunk ki és minden olyan ruhát, ami megtetszett felpróbáltunk és megmondtuk, hogy mi a véleményünk a másikról. Még esküvői boltba is bementünk és eljátszottuk, hogy mi testvérek vagyunk és meg szeretnénk lepni anyukánkat azzal, hogy mi, vesszük meg a koszorúslány ruhánkat. Vagy 5 fajtát felpróbáltunk és láttuk, hogy az eladónak nagyon elege van belőlünk, de nem foglalkoztunk vele. Mi nagyon jól éreztük magunkat. Az utolsó plazában beültünk egy kávézóba, hogy pihenjünk egy, kicsit mert már nagyon fájt mind a hármunk lába és már éhesek is voltunk ezért kértünk süteményt is. Nagyban beszélgettünk mikor egy ismerős arcot véltem felfedezni a kávézóban. Először azt hittem, hogy csak nagyon hasonlít rá, de nem ez tisztára ő volt. Az, aki tönkre tette az életemet az intézetben. Ő is engem nézett azzal a gúnyos tekintetével.

- Menjünk innen. – fordultam a lányokhoz. – Kérlek titeket – ezzel kirohantam a kávéházból. A két lány csak értetlenkedve néztek rám. A szívem a torkomba dobogott. Mi a fenét keres itt Dottie? Úgy tudtam, hogy elment az országból. Nagyon remélem, hogy többet nem találkozom vele. A két lány még mindig nem értett semmit, hiszen nekik nem mondtam el kit láttam a kávézóban, aki ennyire felkavart. Csendben mentünk hazafele és amint hazaértünk elköszöntem tőlük és már rohantam is fel a szobámba el a fiúk mellett, akik szintén nem értettek az egészből semmit.

35. fejezet: Végre itthon

35. fejezet: Végre itthon

1 hónap múlva

Nagyon jól éreztem magam, már 1 hete nem volt semmiféle hallucinációm. Nagyon boldog vagyok, mert az orvos szerint ez azt jelenti, hogy nem vagyok reménytelen eset. Teljesen meg tudok gyógyulni. Az orvos mindjárt jön, hogy megvizsgáljon, és az alapján dönti el, hogy haza mehetek-e. Remélem, végre itt hagyhatom a kórházat  Már nem irtózom tőle annyira, de azért jó lenne végre itt hagyni. Kopogtattak az ajtón. Ránéztem az órára. Megállapítottam, hogy ez még nem lehet az orvos, ahhoz még túl korán van.

- Gyere – szóltam ki mosolyogva.

- Mi ez a nagy mosoly? – jöttek be a fiúk.

- Ma fog kiderülni, hogy hazaengednek-e a kórházból  Már alig várom. Nagyon szeretnék már otthon lenni. – ők csak mosolyogva néztek rám. Mostanában egyfolytában csak mosolyogni tudok és ezt nagy örömmel nézik. A történtek után nem gyakran láttak vidámnak ezért most nagy örömmel nézik minden nap a változást.

- Biztos minden rendben lesz – biztatott Zayn. Én csak rámosolyogtam. Még 10 percig beszélgettünk mikor belépett az orvos.

- Nem baj, ha ma egy kicsit előbb kezdjük a kezelést? - néz rám az orvos.

- Persze, hogy nem. Már így is be vagyok sózva. Alig várom, hogy kiderüljön hazamehetek-e. – hadartam el gyorsan. Az orvos ezen elmosolyodott, ahogy mindenki más is a szobában. Míg a kezelés tartott a fiúkat kiküldte, akik nem szívesen mentek ki, de nem volt más választásuk. A kezelés végeztével az orvos megosztotta velem az elméletét:

- Az a gyanúm, hogy teljesen rendbe jött. Az is jó, hogy már egy hete nem volt semmilyen hallucinálása. Ennek külön örülök. Arra a következtetésre jutottam, hogy megírom magának a papírt és hazamehet, de ha valami probléma van, akkor visszajön. Ha ezt megígéri, már megyek is és megírom a papírokat. Na, mit szól hozzá? – néz rám kíváncsian. Számítottam rá, de mikor elmondta, hogy hazamehetek azt hittem, hogy menten elájulok annyira megörültem neki.

- Természetese doktor úr. Ha valami van, akkor visszajövök. Megígérem. – bár azt nagyon reméltem, hogy erre nem lesz példa.

- Akkor megyek és megírom a papírokat. 1 óra múlva már mehet is haza – ezzel kiment a szobából. Alig ment ki az orvos a fiúk már tömörültek is be a szobába.

- Na, mit mondott? – nézett rám Louis.

- Hazamehetek – mondtam széles mosollyal. Erre mindenki örömujjongásban tört ki. Zayn még meg is ölelt örömében - Akkor nagy bulit csapunk – szólalt meg megint Louis.

- Lesz egy csomó kaja is – szólt közbe Niall is. Ki más mondhatta volna? Nem is tudom, hogy van-e olyan pillanat az életében mikor nem a kajára gondol. Már alig vártam, hogy végre ehető kaját egyek.

Harry:

Végre Adát kiengedték a kórházból  A fiúk nagy bulit akarnak csapni és ez szerintem is jó ötlet, elvégre már 1 hónapja bent van a kórházba  jót fog tenni neki egy kis bulizás. A fiúk még a lányokat is áthívták. Késő estig fogunk bulizni. Azt hittem már soha nem jön, el az a nap mikor Adát végre kiengedik a kórházból  de ma végre átlépte a kórház küszöbét. Annyira boldog vagyok. Alig bírok magammal. A fiúk csak mosolyogva nézték miközben izgatottan készülődtem a kórházba  Azzal ugrattak, hogy többet készülődök, mint mikor randira megyek. Én ezen csak mosolyogtam, mert csak remélni mertem, hogy tényleg nem sokára elmehetek Adával egy romantikus randira. Szinte biztos vagyok benne, hogy igent fog mondani. Ebben az egy hónapban nagyon sokat voltam bent nála. A fiúk ezzel is ugrattak, hogy szinte már ott lakom. Zayn is sokat volt bent nála, de a múltkori után megtanultam, hogy ne csináljak jelenetet, pedig egyáltalán nem tetszett, hogy ő is majdnem ugyanolyan sokat van benn nála, mint én. Míg Ada bent volt a kórházba addig szabadságoltattuk magunkat így nem kellett mennünk se koncertre, se interjúra. Szerencsére. Most pedig már itt ülünk a kocsiban, csak most már Ada is itt van mellettünk.

- Már alig várom, hogy haza érjünk – szólalt meg mellettem Ada. Én csak mosolyogva néztem kipirult arcát. Már ő is alig várja, hogy otthon legyen. Mondjuk ezt meg is tudom érteni mert már az utolsó héten csak azt mondogatta, hogy már alig várja, hogy eljöjjön végre a kórházból  Végre megérkeztünk a házhoz. Ada rögtön kipattant a kocsiból és már ment is a bejárat felé. Mi Zayn-el csak úgy rohantunk utána. Amint beléptünk a fejünkre borult egy doboz papír. Ezen a többiek csak nevettek. Már ott voltak a lányok is.

- Lefogadom, hogy ez Louis ötlete volt – szólalt meg végül Zayn. Mi csak bólogattunk.

- Most, hogy megjöttetek. Kezdődhet a buli – ezzel Louis bekapcsolta a zenét és elkezdet mindenki táncolni. Már éjfél körül járt az idő mikor felkértem Adát táncolni. Épp egy lassú számot játszottak. Pont jó ahhoz, hogy megkérdezzem nem jönne-e el velem egy randira.

- Tudod, én nagyon örülök, hogy újra itthon vagy – szólaltam végre a szám közepén.

- Köszi. Én is örülök – mosolygott rám. Azt hittem ott helyben olvadok el a mosolyától. Olyan édes volt.

- Arra gondoltam, hogy megünneplés képen eljöhetnél vele egy randira. – szedtem össze minden bátorságomat és végre kimondtam. Ada olyan hosszú ideig hallgatott, hogy azt hittem nem hallotta a zenétől. Épp meg akartam ismételni mikor végre halkan megszólalt.

- Ne haragudj Harry, de nem megyek veled randira – ezzel a néhány szóval olyan érzésem volt mintha tört forgattak volna a szívemben. Gyorsan elengedtem és ott hagytam a tánctér kellős közepén. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy mért nem akar velem eljönni valahova. Elvégre én soha nem bántottam őt. Egyszerűen felfoghatatlan.

Verseny

http://kerjkritikattolunk.blogspot.hu/2013/07/ujitasok-blogverseny.html?showComment=1374878518642#c7618622099554061367

34. fejezet: Rendbe jön?

Úgy látom, hogy nem nagyon akaródzik kommentelni ezért ezentúl nem fogom megszabni, hogy mennyinek kell legyen, de azért örülnék neki ha pár kommentet kapnék!

Puszilok mindenkit! :)

34. fejezet: Rendbe jön?

Reggel mikor felébredtem Harry a bal oldalamon, Zayn pedig a jobb oldalamon aludt. Annyira édesek voltak. Nem vették észre, hogy én már felkeltem, de nem is akartam őket zavarni, mert mindkettőjük szeme alatt sötét karikák húzódtak. Nagyon keveset aludhattak az éjjel, nem valami kényelmes ilyen pózba aludni. Kimásztam az ágynak a végére, hogy ne keltsem fel őket, átmásztam az ágy végében lévő korláton majd kimentem a mosdóba. Megmosakodtam és fogat mostam. Épp arra készültem, hogy megfésülködök mikor azt az arcot láttam magam előtt, amit semmiképp nem szerettem volna. Hangosan felsikoltottam. Megint itt van. Azt mondták, ha bejövök a kórházba, akkor jobb lesz, de nem lett jobb. Harry és Zayn ront be a fürdőbe.

- Mi történt? – jött oda hozzám Harry. Láttam rajtuk, hogy nagyon megijedtek.

- Megint láttam Harry – kezdtem el sírni. Ő csak magához vont és megölelt. Nem szólt egy szót se. Zayn is odajött és ő is megölelt.

- Megyek, szólok az orvosnak – szólalt meg végül Zayn- én csak bólintani tudtam. Csak azon járt az eszem, hogy meddig kell még ezt csinálnom? Mikor lesz már végre vége?

- Azt mondták, ha bent maradok, akkor nem lesz semmi baj, és hogy jobban leszek, de semmivel sem lett jobb – motyogtam Harry mellkasába.

- Ne szomorodj el. Még csak egy kezelésed volt. Nem szabad már rögtön az elején feladni. Még 2-3 kezelés és olyan leszel, mint régen. – próbált vigasztalni, de éreztem, hogy belül ő is ugyanolyan feszült, mint én, de azért jól estek a szavai. Zayn hamar visszatért egy orvos társaságában.

- Jobban van már – kérdezte az orvos. Én csak bólintottam. – nem bánja, ha ma korábban elkezdjük a kezelést? – nézett rám komolyan.

- Miért? – néztem rá kétségbeesetten. – Nem fogok rendbe jönni – kezdtem megint pánikba esni.

- Ne gondoljon semmi rosszra. Azért kezdjük ma, korábban mert a lányomnak ma lesz egy előadása és olyan szívet tépően kért, hogy menjek el. Tudják sok előadását kihagytam, mert mindig az egyik betegemnél kellett maradnom. – mondta szomorkás mosollyal – de ha önnek gondot okoz, akkor kezdhetjük a megbeszélt időpontban.

- Nem, nem okoz gondot. Kezdhetjük korábban a kezelést. Milyen előadásban szerepel a lánya? – kérdeztem most már teljesen megnyugodva.

- Színjátszó iskolába jár és ott lépnek föl. Hamupipőkét játsszák el. Ő lesz Hamupipőke – mondta büszke mosollyal. Én csak mosolyogva néztem.

- Akkor sok sikert kívánok neki – mondtam mosolyogva. Ő csak széles mosollyal indult el az orvosi szoba felé én pedig követtem. Míg mi bementünk addig a fiúk kint maradtak, mert az orvos megkérte, hogy ne legyenek bent a kezelés alatt. 3 órán keresztül bent voltunk. Az orvos olyanokat is ki tudott szedni belőlem, amit amúgy senkinek nem mondanék el, de azt mondta, hogy ettől könnyebb lesz. Épp ezért elmondtam neki mindent az egész gyerekkoromról. A végére már patakokban folyt le a könnyem, de nem tehettem róla. Az emlék felidézése túl fájdalmas volt.

- Az a gyanúm – szólalt meg az orvos a kezelés végén – hogy ami az édesapjával történt az kihat az egész életére. Nem tud normális és teljes életet élni, mert csak azt látja maga előtt, hogy mit művelt magával, azaz ember. Ezen a pár napon azon fogunk dolgozni, hogy ebből kigyógyuljon és talán utána még szexuális ügyekben sem lesz gondja. – ettől a mondatától fülig pirultam, az orvos meg csak mosolygott rajtam. Kiléptem az ajtón és rögtön az 5 fiúval találtam szemben magam. Rögtön feltűnt nekik a vörös fejem.

- Jézus Ada. Olyan vörös a fejed, mint egy rák, csak nem kezdett ki veled az orvos? – nézett rám viccelődve Louis.

- Szerintem neki tetszik az orvos – szólt közbe Niall.

- Hagyjátok már abba – mondtam én is nevetve. - Még a végén meghallja.

- Na, komolyra fordítva a szót-mit mondott a doki? – nézett rám Liam is.

- Nagyon bízik benne, hogy rendbe jövök. – csak ennyit mondtam, mert őket nem szándékoztam beavatni a múltam sötét titkaiba.

- Hát abban mi is kislány – szólalt meg megint Louis. – Nem kérsz répát? – húzott elő a zsebéből vagy 5 szem répát.

- Te komolyan répával a zsebedben mászkálsz? – néztem rá döbbenten.

- Igen, nincs is ennél jobb – és ezzel elkezdte puszilgatni az ő imádott répáit. A fejem látványától a fiúk elkezdtek kacagni, míg végül én is nevettem velük.

- Na, most komolyan nem vagy éhes? – kapcsolódott be most már Harry is a beszélgetésbe.

- De az vagyok. Amit tegnap adtak vacsorára még a legádázabb ellenségemnek se kívánom. Szörnyű volt. – mondtam egy kis fintorral az arcomon, hogy hitelesebb legyen.

- Szegénykém. Meg tudlak érteni – mondta Niall gyászos fejjel. Ezen megint elkezdett mindenki nevetni. Komolyan ezek a srácok nem normálisak, de én pont ezt szeretem bennük. Hoztak nekem a büféből egy jó nagy szendvicset. Az egészet megettem úgy mintha már hónapok óta nem ettem volna. A fiúk ezt csak vigyorogva nézték. Egész délután beszélgettünk és hülyéskedtünk. Annyira jó volt, hogy nem hagynak egyedül ezen a helyen. Ha csak belegondoltam, hogy hol vagyok már a hideg futkosott a hátamon. Nem is tudom, hogy mikor alakult ki bennem ez a kórház fóbia, hisz eddig nem nagyon voltam kórházban  de mióta anya meghalt sok fóbiám kiélesedett. Gyorsan megráztam a fejem és elzavartam a borús gondolatokat. Most csak az a lényeg, hogy már minden rossznak vége. Nem fogom soha többet látni se Conor-t, se Ashley-t és még az apámat se. Talán ennek örülök a legjobban. Nem bírnám elviselni, ha még egyszer az életben találkoznom, kéne vele. Mondjuk mennyi a valószínűsége, hogy egyáltalán még találkozom vele? Szinte semmi! Épp ezért nem is foglalkoztam többet ezzel. Rámosolyogottam a fiúkra, amit ők nagy sóhajjal nyugtázták, mert fura volt nekik, hogy mér nem beszélek többet. Azt hitték, hogy már valami gond van, pedig az ég világon minden a legnagyobb rendben!

33. fejezet: Nem akarok

Mivel ilyen hamar összejött a két komi már is itt van a következő rész! Remélem tetszeni fog ez a rész is!

Jó olvasást kívánok!

A következő részhez is 2 komit kérek! Amint meglesz fel is teszem a következő részt! :)

Puszi! 

33. fejezet: Nem akarok

Miután Zayn sikeresen meggyőzött, hogy bemenjek a kórházba kivizsgáltatni magam elmondtunk mindent a fiúknak. Illetve csak Zayn mondta én meg a háta mögött hallgattam. Mindenki be akart velünk jönni a kórházba  hiába mondtam, hogy felesleges mintha meg sem szólaltam volna. Megbeszélték egymást között, hogy jönnek és kész, nekem beleszólásom se volt. Azért nagyon jól esett, hogy ennyire aggódnak értem. Miután megbeszélték egymással, hogy jönnek elindultunk a kórházba  Engem egyfolytában szóval tartottak, gondolom azért, hogy nem gondoljak a kórházra és a kezelésre. Elég hamar odaértünk a kórházhoz  Liam leparkolt majd mindannyian kiszálltunk és bementünk. Odamentünk a recepcióshoz és megkértük, hogy jelentsen be ahhoz az orvoshoz aki előzőleg is kezelt. Megígérte, hogy mindent megtesz. Nem kellett sokat várnunk és jött is az orvos.

- Jó napot! Miben segíthetek? – nézett rám az orvos. Azonnal felismert és mintha számított volna rá, hogy még találkozni fogunk.

- Jó napot! Ön a múltkor azt mondta, hogy jöjjünk vissza, ha valami gond van és ezért jöttünk – kezdett bele Zayn feszültem. A többiek csak bólogattak.

- Rendben. Jöjjön velem – nézett most rám az orvos.

- Az a helyzet – vette át megint Zayn a szót – hogy nem akar egyedül bemenni. Csak azzal a feltétellel volt hajlandó bejönni, ha én is bent leszek vele. Ez gond volna?

- Nem, nyugodtan jöjjön maga is. Nem látom akadályát – mosolygott megint ránk az orvos. Egyre szimpatikusabb nekem. Bementünk egy orvosi szobába. Én feszülten szorongattam Zayn kezét. Nagyon feszült voltam.

- Akkor kezdjük el – és itt mindent elmondtam még azt is mikor Zayn-nek azt hazudtam, hogy láttam egy pókot. Az orvos nem szólt egy szót sem csak csendben hallgatta a történetemet, majd Zayn-hez fordult és ő is elmesélte, hogy mi történt az éjszaka. Az orvos arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Valamit jegyzetelt a füzetébe majd megszólalt, de azt kívánom bár ne tette volna, mert a legrosszabbakat hallottam tőle.

- Attól tartok, hogy ezek a tünetek idegi összeomlásra utalnak. Önt nagyon megviselte az ami magával történt és így jön ki magán. Próbálja elfelejtetni magával ezt az egész rám álmot.

- Mit tehetünk ez ellen? – kérdezte végül Zayn. Én csak csendben hallgattam és vártam a folytatást.

- Pszichológus kell neki és sok nyugalom. Azt javaslom, hogy maradjon bent a kórházban  Így ki tudnánk ebből az egészből gyógyítani, ha viszont hazamegy nem biztos, hogy sikeresek lesznek a kezelések és csak egyre rosszabb lesz a helyzet. – a végére már patakokban folyt a könnyem. Én maradjak bent a kórházban  Zayn-hez fordultam.

- Nem akarok bent maradni Zayn – kezdtem el mondani. Zayn az orvoshoz fordult.

- Adna nekünk egy percet? Meg szeretnék beszélni ezt az egészet. – mondta Zayn az orvosnak.

- Persze, menjenek csak – bólintott az orvos együtt érzően. Zayn kihúzott a folyosóra ahol a fiúk vártak. Nem is törődve a fiúk kérdéseivel Zayn rögtön felém fordult. Láttam rajta, hogy meg akar győzni, maradjak bent, és ahogy magam ismerem bele is fogok egyezni.

- Ada nem dönthetsz ilyen egyszerűen a sorsod felől. Most az egészséget a tét. Nem veheted ilyen könnyelműen. – sorolta el az érveit. – Én azt szeretném, ha bent maradnál. Minden nap bejönnék meglátogatni, de inkább ez, mint hogy még nagyobb bajod legyen.

- Zayn értsd meg, hogy én ki nem állhatom a kórházakat  Most meg azt kérdezed, miért nem akarok bent maradni? Én itt nem tudnék nyugodtan aludni. Egyedül – kezdtem el a végén zokogni. A négy fiú csak néztek és hol egyikünkre, hol a másikunkra kapkodták a tekintetüket. Nem értettek ebből az egészből semmit, de nem ez volt a legmegfelelőbb időpont, hogy elmondjuk nekik mit mondott az orvos. Zayn egyszerűen magához ölelt és nem szólt semmit. Olyan jól esett most az ölelése.

- Ha kell, bent maradok minden éjjel és vigyázok az álmodra és biztos vagyok benne, hogy a fiúk is ment maradnának veled. Nem igaz? – nézett hátra a válla felett. A srácok csak bólogattak, bár fogalmuk se volt arról, hogy miről van szó. – Kérlek, maradj bent.

- De akkor egy estére se hagyj magamra. Ígérd meg, mert akkor inkább haza megyek – ezen elkezdett mosolyogni.

- Megígérem – ezzel vissza is mentünk az orvosi rendelőbe. Megbeszéltük az orvossal a részleteket és hál istennek nem kifogásolta azt, hogy Zayn bent alszik majd éjszaka. Szerintem azt hitte, hogy szerelmes pár vagyunk azért volt ilyen engedékeny, de engem most ez érdekelt a legkevésbé. Az orvos megmutatta a szobámat és közölte, hogy még ma este vacsora előtt elkezdjük a kezelést. Én csak beleegyezően bólintottam. Miután kiment az orvost megszólalt Harry.

- Akkor most bent kell maradnod? – nézett rám. Én csak bólintani tudtam. Zayn pedig elmesélt nekik mindent, hogy mit mondott az orvos. Mindenki egyetértett abban, hogy jó döntés volt bent maradni a kórházban  így legalább mindenképp meggyógyulok. Ezt meg honnan vették? Azt az orvos egy szóval sem említette, hogy rendbe is jövök, de ezeket a borús gondolatokat nem osztottam meg a fiúkkal. Mivel késő volt a fiúk készültek hazafele.

- Ada hazamegyek, hogy hozzak neked és magamnak pár cuccot. Rendben, - nézett rám Zayn is.  Nagyon féltem, hogy nem jön vissza ezért nagyon nehezen engedtem el. Harry látta rajtam, hogy nem szívesen maradok egyedül ezért felajánlotta, hogy ott marad vele. Olyan aranyos volt tőle. Mindenki elbúcsúzott csak Harry maradt ott. Nagyon jól el voltunk. Hülyéskedtünk és jókat beszélgettünk. Nagyon jól éreztem vele magam. Nem úgy, mint Zayn-nel, vele valahogy másképp éreztem jól magam. Nem csak barátot láttam benne. Hirtelen olyan fáradtság tört rám, hogy lehunytam a szemem. Harry csak annyit mondta, hogy aludjak, nyugodtam majd ő őrzi az álmom míg Zayn nem jön vissza. Úgy aludtam el, hogy a hajamat simogatta. Olyan jó érzés volt. Az utolsó gondolatom az volt, hogy vele elbírnám képzelni az életem.

32. fejezet: Irány az orvos

Remélem tetszeni fog ez a rész is mert legközelebb csak úgy hozok részt ha legalább 2 komit kapok. Szeretném tudni, hogy mit gondoltok a részekről, de csak a tetszik gombra léptek és így nem nagyon tudom eldönteni, hogy mi az ami igazán tetszik benne ezért 2 komi és jön a kövi rész! Jó olvasást!

Puszi! :)

32. fejezet: Irány az orvos

- Akár erőszakkal is? Mert, ahogy láttam irtózik a kórházaktól – folytatta az elméletet Louis. Zayn ránézett és fel akart egyenesedni, de akkor Ada álmában tiltakozott így visszafeküdt mellé.

- Még erőszakkal is – szólalt meg végül Zayn – nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye az életét.

- Te tudod – mondta Niall is. Szerintem nem nagyon hittek benne, hogy rá tudja venni Adát arra, hogy bemenjen vele a kórházba  de én tudtam, hogy Zayn nem fogja annyiban hagyni. Lassan mindenki visszament a szobájába csak én nem.

- Nem baj, ha én is itt maradok? Úgysem bírnék most aludni. – néztem rá Zaynre aki még mindig Adát ölelte. Azt hiszem kicsit féltékeny voltam, de leállítottam magam, mert tudtam, hogy Ada nincs jól és szüksége van most a legjobb barátjára.

- Persze maradj csak. Elférünk ezen az ágyon hárman is – próbált viccelődni, de nem nagyon ment neki. Én csak bólintottam és lefeküdtem Ada másik oldalára. Az éjszaka hátralévő idejében nem nagyon tudtam aludni, és ahogy észrevettem Zayn sem aludt valami sokat. Mire végre elaludtam volna arra lettem figyelmes, hogy Ada mocorog mellettem. Ebből arra következtettem, hogy ébredezik. Nem is tévedtem, mert, ahogy erre gondoltam felült az ágyban. Én és Zayn azonnal kinyitottuk a szemünket.

- Hát ti mit kerestek a szobámban? – nézett ránk érdeklődve Ada. Mi Zayn-nel egymásra néztünk. Nem értettük, hogy miért, csinál úgy, mint aki nem emlékszik, hogy mi történt az éjszaka.

- Nem emlékszel mi történt az este? – tette fel végül Zayn a kérdést.

- Dehogynem. Megbeszéltük, hogy majd ma beszélünk és én lefeküdtem aludni, mert fáradt voltam. Semmi különös. – Zayn-nel megint egymásra néztünk. Nem értettem ezt az egészet. Tényleg nem emlékszik, hogy sikítozva ébredt és hogy nem ismerte fel Zayn-t? Nem lehet, hogy elfelejtette.

- Este rémálmod volt. Azért jöttünk át hozzád. – kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe.

- Dehogy volt. Arra emlékeznék – nevetett ránk és kiszállt az ágyból. Rémülten néztem vissza Zayn-re és ő is rám. Ada kiment a szobából mi meg csak feküdtünk az ágyon megdermedve. Nem akartuk még mindig elhinni azt, hogy Ada nem emlékszik az éjszaka történtekre. Lassan felálltunk és még mindig egy szó nélkül Ada után indultunk. Épp vidáman lépett ki a fürdőszobából.

- Na, mi van? Mér néztek olyan komoran? – nevetett még mindig jó kedvűen és ez végleg meggyőzött, hogy nem csak megjátssza, hogy nem emlékszik semmire, mert ha így lenne, akkor biztos nem lenne ilyen jó kedve. Annyira már ismerem, hogy tudjam, akkor le lenne törve.

- Ada – kezdett bele Zayn remegő hangon – azért aludtunk nálad mind a ketten mert aggódtunk érted – láttam, hogy kíváncsian fordul Zayn felé – az éjszaka mindenki arra ébredt, hogy sikoltozol és mikor átmentünk és én megpróbáltalak felébreszteni kinyitottad a szemed és nem ismertél fel engem. Sőt azt mondtad, hogy én vagyok Conor. Ada ez már nem normális. A kórházban az orvost sem ismerted fel. Őt is másnak láttad. – feszülten figyeltük, hogy mit reagál erre az egészre Ada, de nem mondott semmit csak úgy nézett ránk, mint akik megőrültek. Pedig a jelek szerint pont fordítva történt. Nagy meglepődésünkre Ada elkezdett kacagni.

- Ez nagyon jó vicc volt srácok. Komolyan. Mindjárt megfulladok a nevetéstől – mondta még mindig kacagva.

- Ada ez nem vicc. Mindenki alá tudja támasztani, hogy igazat mondunk ugyanis mindenki felkelt. – kezdte el Zayn most már haragosan.

- De arra biztos emlékeznék – kezdett bele Ada – vagy nem? – vált egyre remegőbbé a hangja. Szegény annyira elveszettnek látszott. A szívem szakadt meg tőle, de tudnia kellett, hogy nem csak vicceltünk, habár szívesen mondanám azt, hogy ez csak valami ízetlen tréfa volt, de nem tehetjük.

- Be kell vinnünk téged a kórházba – mondta most már suttogva Zayn. Tudtam, hogy ezzel nagy bombát robbant ugyanis köztudott volt, hogy Ada ki nem állhatja a kórházakat.

- Azt nem. Nem, nem, nem és nem. Nem vagyok hajlandó bemenni semmiféle kórházba – és ezzel elrohant mellettünk sírva be a szobájába. Még azt is hallottuk, hogy a kulcsot is magára zárta.

- Mi történt? – jött ki álmos fejjel Louis. Úgy látszik fel kelt az ajtó csapódására.

- Ada nem emlékszik a tegnap este történtekre és mikor elmondtuk neki és javasoltuk, hogy el kéne mennünk a kórházba akkor ki akadt. – szólaltam meg végre én is.

- Bemegyek és beszélek vele – ment utána Zayn. Jobbnak láttam, ha én most nem megyek vele mert akárhogy is fájlaltam Zayn volt a legjobb barátja és nem én. Engem nem fog úgy meghallgatni, mint őt. Pedig én is nagyon szívesen mentem volna utána.

- Ezek szerint Ada nagyon kiborult – vonta le Louis az értelmes következtetést.

- Elég gyorsan vág az eszed haver – mondtam neki nem éppen kedvesen, de aztán rájöttem, hogy nem rajta kéne levezetnem a dühöm.

- Bocs, de még reggel van – vágott vissza. Láttam rajta, hogy ő is aggódik Ada miatt – biztos rendbe jön. – mondta még csendesen. Én csak bólintani tudtam, mert gombóc nőtt a torkomban. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak. – Együnk egy kis répát hátha attól egy kicsit te is megnyugszol – szólalt meg megint Louis. Nem is ő lenne, ha nem mindig répával akarná megoldani a gondjait.

Ada:

Ezek komolyan be akarják mesélni nekem, hogy csak én nem emlékszem az éjszaka történtekre? Ennyire azért nem vagyok bolond. Jó mondjuk az igaz, hogy már kétszer láttam Conor képét, de ez még nem jelent semmit. Attól függetlenül még emlékeznék az éjszaka történtekre. Kopogtattak az ajtón, de nem foglalkoztam vele. Majd megunja, és akkor elmegy, de az illető nagyon nem akarta megunni. Most már a nevemen is szólongatott és így egyből felismertem Zayn hangját.

- Ada légy szíves engedj be, mert ha nem akkor betöröm, és akkor máskor nem igen fogsz tudni elbújni a szobádba – ezen mosolyognom kellett, de mikor ajtót nyitott neki nem mutattam, hogy viccesnek találtam ezt a megjegyzését. Nem kell neki tudnia róla, hogy még mikor haragszom rá akkor is meg tud mosolyogtatni.

- Mit akarsz? – vágtam ki az ajtót.

- Csak beszélni veled. Kérlek hallgass meg – olyan esdeklődön nézett rám egyszerűen nem bírtam neki nemet mondani. Félrehúzódtam az ajtóból és beengedtem. Leültünk az ágyra. Egy kis ideig egyikünk sem szólalt meg, de végül Zayn megtörte a csendet.

- Ne érts félre Ada. Nem azt szeretném, hogy vonulj dili házba csak, hogy megvizsgáljanak. Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Te vagy a legjobb barátom és azt állítod, hogy neked meg én. Igaz? – nézett most rám választ várva. Én csak bólintottam, mert nem bírtam megszólalni, mert féltem akkor kitör belőlem a sírás. – Akkor meg teszed ezt az én kedvemért. Ha tényleg a barátod vagyok, akkor megcsinálod ezt nekem.

- Ez zsarolás. Te még ettől se riadsz vissza – tettetem felháborodást. Ezen ő csak mosolygott.

- Nem, ha az egészséged az ára – mondta még mindig mosolyogva. Ő már tudta, hogy győzött és bele fogok egyezni.

- De ugye végig mellettem leszel? – kérdeztem meg végül.

- Persze. Nem hagylak magadra. – mondta mosolyogva majd adott a fejem tetejére egy puszit és magához ölelt. Ez az ölelést most valahogy minden szónál többet ért nekem.

31. fejezet: Megbolondultam

31. fejezet: Megbolondultam

Úgy rohantunk a kórházba, ahogy csak tudtunk, de közben olyan balsejtelem gyötört. Mi indította az orvost arra, hogy az éjszaka közepén felhívjon, Biztos valami komoly baj történhetett. Amint beértünk a kórházba megpillantottuk az orvost gondterhelt arccal. 

- Mi történt? - esett neki rögtön Harry. Az orvos nagy sóhajtással elmesélte, hogy Ada nemrégiben sikítozott álmában, ami még nem is lenne olyan nagy baj, de mikor felébresztette nem ismerte fel. Teljesen mást látott, mint aki valójában volt. Nagyon aggódik Ada miatt, mert azt gyanítja, hogy ez nem csak egyszeri alkalom.

- A jó hír viszont az, hogy emlékszik magukra és mindenképpen látni akarta Zayn-t. Nagyon megijedt szegényke és megkért, hogy ezt ne mondjam el maguknak, de úgy éreztem, hogy tudniuk kell róla. Csináljanak, úgy mintha nem tudnának semmiről és figyeljék meg a viselkedését. Ha valami szokatlant vesznek észre a viselkedésében, akkor azt javaslom, hogy hozzák vissza ide, mert akkor alapos kivizsgálásra lesz szükség. Rendben? - mi csak bólintottunk. Nehezünkre fog esni úgy csinálni mintha mi sem történt volna, de kénytelenek leszünk erőt venni magunkon Ada érdekében.

Ada:

Ma végre hazamehetek a kórházból. Már nagyon elegem van ebből a helyből. Boldogan pakoltam össze a cuccaimat miközben Zayn és Harry az orvossal beszélt. Hamar végeztem a pakolással. Még bementem a fürdőbe, hogy elfogadható külsőt varázsoljak magamnak. Mikor belenéztem a tükörbe megdermedtem. A tükörből Conor nézett vissza rám, kezében a korbáccsal. Mint aki megörült úgy kezdtem el sikítani. Egyszer csak Conor képe eltűnt. Mi a fene van velem? Zayn és Harry rontott be a fürdő ajtaján.

- Mi a baj Ada? – nézett rám aggodalmasan Zayn. Jobbnak láttam, ha nem mondok, semmit a végén még diliházba vinne. Azóta se látom Conor képét a tükörben. Biztos csak beképzeltem magamnak.

- Nincsen semmi baj Zayn. Csak megláttam egy pókot – nem akartam hazudni neki, de nem volt más választásom. Nem akartam, hogy bolondnak nézzen, mint a Doki mikor felébredtem és azt hittem rá, hogy ő Conor.

- Nem is tudtam, hogy félsz a pókoktól – nézett rám gyanakodva Harry.

- Pedig nagyon félek tőlük – mosolyogtam rá, hogy még hihetőbb legyen a mesém. Nem kérdezősködtek többet. Aláírtam a papírokat és már mentünk is haza. Olyan jó érzés volt mikor beléptem a házba és mindenki a nyakamba ugrott és olyanokat mondtak, hogy de jó hogy nincs semmi bajom. Mégis mi bajom lenne? Felmentem a szobámba és kipakoltam. Utána lehívtak a fiúk ebédelni.

- A te tiszteletedre ma mi főztünk – mosolygott rám Louis.

- Meg akartok mérgezni? – kezdtem velük viccelődni. Úgy láttam mindenki értette a viccet, mert hangos nevetésben törtek ki. Ennek hatására én is nevetni kezdtem.

- A nap specialitás pedig carbonara  - tette le elém a tányért Niall. Úgy viselkedtek mintha pincérek lennének. Ezen megint mosolyognom kellett. Leült mindenki és enni kezdet. Niall már a felét befalta mire én egyáltalán belekezdtem. Belenéztem a tányéromba, hogy végre én is elkezdjek enni mikor megint megláttam Conor képét. Sikítva pattantam fel a székről és mentem minél távolabb az ételtől. Minden fiú rám nézett és láttam a szemükben, hogy nem értenek semmit. Felrohantam a szobámba. Mér nem hagy még most se békén? Minden lépésemet figyeli. Lehet, hogy kezdek megbolondulni?

- Ada – hallottam meg az ajtó másik oldaláról Zayn hangját. Nagyon szégyellem magam, mert neki is hazudtam a kórházban.

- Hagyjatok most békén légy szíves. Lefekszem, és holnap majd beszélünk. Most nem vagyok rá képes. Elhatároztam, hogy mindent elmondok Zayn-nek, de nem, most mert most biztos nem bírnék a szemébe nézni.

- Rendben. Nem fogunk ma este zaklatni. Ha éhes lennél hagyunk neked, majd szedd ki. Rendben? – éreztem a hangján, hogy nagyon aggódik értem, de képtelen voltam megnyugtatni, mert kezdek én magam is kételkedni abban, hogy minden rendben van velem.

- Oké – szóltam ki. Hallottam, hogy visszamegy a konyhába a fiúkhoz. Rosszul éreztem magam, mert hazudtam neki a kórházban. Pedig én nem szoktam hazudni. Vettem be egy nyugtatót, hogy megnyugodjak, és hogy tudjak aludni egész éjszaka. Lassan lehunytam a szemem és hamar el is aludtam. Arra kelek fel, hogy sikítozik valaki. Elég sokáig tartott, míg leesett, hogy az a valaki én vagyok. Gyorsan kinyitottam a szemem, mert éreztem, hogy valaki megfogja a karomat. Mikor kinyitottam a szemem elkezdtem rángatózni, mint egy féleszű.

- Hagyj békén. Ne érj hozzám. Kérlek. Ne bántsál. – könyörögtem sírva és közben olyan távol húzódtam tőle, ahogy csak tudtam.

- Ada te meg miket beszélsz? Mér, bántanálak? – megint hozzám akart érni, de én felpattantam az ágyról és a szoba legtávolabbi sarkába bújtam és csak sírtam. Leguggolt mellém valaki. Félve emeletem fel a fejem és legnagyobb meglepetésemre nem Conor volt ott hanem Zayn és mögötte a négy fiú.

- Zayn te vagy az? – bújtam oda hozzá jó szorosan.

- Eddig is én voltam az Ada – mondta Zayn nem kis döbbenettel.

- Nem te voltál az. Én tudom – mondtam a pólójába sírva.

- Akkor ki? – nézett rám fura fejjel.

- Conor – csak ennyit bírtam kinyögni és megint elkezdtem zokogni. Nem bírtam már ezt tovább. Mi történik velem?

Harry:

Hangos sikításra ébredtem. Sejtettem, hogy Ada sikoltozik. Biztos megint rosszat álmodott. Felpattantam az ágyamról és átrohantam a szobájába. A többi fiú már ott volt. Zayn éppen ébresztette Adát, aki úgy kapálózott, mint akinek az élete múlik rajta. Mikor kinyitotta a szemét fura mód nem bújt oda Zayn-hez ahogy szokott, hanem elkezdett könyörögni, hogy ne bántsa. Ezen szerintem mindenki meglepődött nem csak én, és ami még ezután történt azon lepődtünk meg igazán. Ada az egyik sarokba bújt és csak sírt. Zayn odament hozzá és leguggolt. Ekkor emelte fel Ada a fejét és olyan kérdést tett fel amire senki nem számított.

- Zayn te vagy az? – itt esett le nekem, hogy nem Zayn elől menekült, hanem az elől akit épp akkor látott és az egész biztosan nem Zayn volt.

- Eddig is én voltam az Ada – mondta neki Zayn döbbenten és felénk nézett. Mi ugyanolyan döbbentek voltunk, mint ő.

- Nem te voltál az. Én tudom – erősködött tovább és megint elkezdett sírni.

- Akkor ki? – kérdezte meg végül Zayn.

- Conor. – mikor ezt a nevet meghallottam legszívesebben összetörtem volna valamit. Szóval emiatt ugrott fel az asztaltól. Hallucinál. Az orvos figyelmeztetett minket, hogy nem lesz minden rendben. Lehet erre gondolt? Azt mondta akkor azonnal vigyük be a kórháza, ha valami nem stimmel vele. Ada végül álomba sírta magát Zayn karjai között. Mi meg csak tehetetlenül néztük.

- Most mit csináljunk Zayn? Ez nem normális dolog – kezdett bele Niall.

- Tudom. Holnap elvisszük, a kórházba akárhogy ellenkezik is. Ez így nem mehet tovább – mondta csukott szemmel. Felemelte Adát a földről és lassan lefektette az ágyra.

- Akár erőszakkal is? Mert, ahogy láttam irtózik a kórházaktól – folytatta az elméletet Louis. Zayn ránézett és fel akart egyenesedni, de akkor Ada álmában tiltakozott így visszafeküdt mellé.

- Még erőszakkal is - szólalt meg végül Zayn - nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye az életét.

5. díj :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat szerecsendio&kriszty96-nak

Szabályok:

• Írj magadról 11 dolgot!
• Válaszolj 11 kérdésre!
• Írj 11 kérdést!
• Küldd tovább 11 blognak!

11 dolog rólam:

• One Directionból a kedvencem Harry Styles
• Ma mennem kell dolgozni, de semmi kedvem
• Sok időt töltök a nagymamámnál
• Mindig elérzékenyülök a Titanic című filmen
• Nem szeretem ha mások osztják be az időmet.
• Mindig kiállok a barátaim mellett.
• Görögországban voltam nyaralni
• Szeretek ruhákat vásárolni és próbálgatni. Többször is mentünk már be úgy boltba, hogy csak próbáltunk, de nem vettünk semmit. :)
• Van testvérem
• Szeretem az állatokat ( van egy kutyánk is)
• Szeretem Conor Mayordnak az Animel című számát :)

Válaszaim:

• Mit gondolsz a kezdő írókról? Szerinted biztatni kell őket vagy sem? Szerintem biztatni kell őket mert ha az elején már rögtön kritizáljuk akkor könnyen feladhatja és többet nem biztos, hogy megpróbálkozna az írással.
• Mi a legrosszabb tulajdonságos szerinted, és mások szerint? Nagy szám van és ezt elég gyakran mondogatják nekem.
• Vannak titkaid mások előtt? Természetesen vannak titkaim.
• Volt már, hogy olyan emberbe szerettél bele, akibe nem kellett volna? Szerencsére még ilyen nem történt meg velem.
• Mit tartasz egy barátságban megbocsáthatatlan bűnnek? Ha a hátad mögött mindennek elhord a szemedbe pedig jó pofizik. Azt kinem állhatom.
• Mit gondolsz azokról, akik gondolkozás nélkül áttaposnak a másikon? Kegyetlenek, csak magukra tudnak gondolni.
• Szerinted a borítóról kell megítélni a könyvet? Én legtöbbször a címe alapján szoktam. Nem mindig azt kell nézni, hogy milyen a borítója, de szerintem vannak olyanok akik az alapján döntik el, hogy jó lehet-e ez a könyv. Ezért szerintem jó ha a borítóra is oda figyelnek.
• Mi az, amit  a leggonoszabb tettnek tartasz? Ha kihasználják a másik jóhiszeműségét.
• Kivel szoktál beszélgetni a problémáidról? Barátnőimmel
• Szerinted van értelme a távkapcsolatoknak?Szerintem nincs értelme.
• Ha írsz, akkor mi inspirál rá? Nem is tudom biztosan, ha elkezdek írni csak úgy pattannak ki a fejemből az ötletek és nem bírom abba hagyni. :)

 Kérdéseim:

• Ki a kedvenced a One Directionból? Miért?
• Mióta blogolsz?
• Mi ösztönzött arra, hogy bele kezdj egy blog írásába?
• Mi a kedvenc ételed?
• Mi a kedvenc számod a One Directiontól?
• Szoktál eljárni bulizni? Hova?
• Van barátod?
• Mi a férfi ideálod?
• Kiben bízol meg a legjobban?
• Ha szomorú vagy kinek mondod el legszívesebben, hogy mi bánt?
• Szereted az alkonyatot?

Akiknek sok szeretettel küldöm:

kriszty96

 Lina:

Lexx

Szilvi

Most egyenlőre nem jut több eszembe akiknek küldhetném! :)

30. fejezet: Emlékvadászás

30. fejezet: Emlékvadászás

Ada:

Annyi mindent meséltek a fiúk, hogy most már biztosra tudtam, hogy nem hazudnak. Ennyi élményt csak nem találnának ki. Ráadásul az orvos sem küldte ki őket az előbb mikor bejött és emiatt hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Eleinte kicsit féltem tőlük, elvégre nem is ismerem őket, de most már elhiszem, hogy ismertek mielőtt volt ez a balesetem, amit nem hajlandóak elárulni, hogy mi is volt az, csak annyit tudok hagy baleset. Többet nem. Hiába kérdeztem a fiúkat, akiknek még mindig nem tudom a nevét, az orvostól is kérdeztem, de senki nem mondott nekem semmit.

- Amúgy fiúk - kezdtem bele mire minden szempár rám szegeződött. - még a neveteket sem tudom - a végére eléggé elhalkultam, de ahogy látom ők megértették.

- Én Harry vagyok – mutatkozott be a zöld szemű göndör hajú fiú. Igazából ő tetszett nekem a legjobban, de ezt inkább nem hangoztattam.

- Én Zayn vagyok. Elvileg a legjobb barátod – mondta mosolyogva a barna hajú és barna szemű fiú.

- Louis vagyok – mondta a Zayn mellett álló srác. Neki is barna rövid haja volt és zöld szeme, de magamban megállapítottam, hogy nekem jobban tetszik Harry szép zöld szeme, de biztos valami nőcsábász. Ilyen szemekkel Harry minden lányt meghódíthat.

- Engem Liam-nak hívnak. Mindenkinek az apja – erre csak értetlenül néztem, rá mert nem igazán értettem.

- Liam vigyáz mindenkire, azért mondja, hogy ő mindenkinek az apja mert bizonyos értelemben ez igaz – segített ki Zayn. Olyan jó végre a nevüket is tudni. - még a bulikba is ő szokott minket haza cipelni, mert ő nem ihat a rossz veséje miatt. - erre kíváncsian felé fordultam mire ő csak bólintott.

- Engem pedig Niall-nek hívnak – mondta az utolsó bandatag. Ő volt az egyetlen szőke a bandában. Nagyon szép kék szeme volt.

- Örülök, hogy most már mindegyikőtök nevét tudom. Nem volt fair az, hogy csak ti tudjátok a nevemet – ezen mind az 5 fiú elkezdett kacagni és velük együtt én is. - Annyira jó, hogy nem vagyok egyedül a kórházban. Tudjátok, én nem bírom a kórházakat. - mondtam csöndesen, de legnagyobb meglepetésemre nem úgy reagáltak, mint az intézetben, mert emiatt mindig kinevettek, hanem csak megértően bólogattak.

- Tudjuk – mondta végül Harry. Megrökönyödve néztem rá mire mindenki elkezdett nevetni – mondtuk, hogy jó barátok voltunk és sok mindent megosztottál velünk. Köztük ezt is. - ha lett is volna még kétségem, akkor most biztos, hogy eloszlott volna. Azt hiszem kezdtem bennük nagyon is megbízni.

Conor:

Nem hiszem el, hogy lecsuktak és mindezt, azért mert szórakoztam egy kicsit azzal a nővel. Egy kis szórakozás még nem bűn. 1 hét múlva lesz a tárgyalás és akkor derül ki, hogy meddig kell itt rohadnom. Remélem, addigra megjön az eszük és végre kiengednek innen, de az biztos, ha én egyszer innen kikerülök, akkor nem fogom annyiban hagyni. Fel fogom keresni az a kis nőcskét és a megmentőjét. Az biztos, hogy most nincs olyan ember, akit jobban gyűlölnék, mint Harry Stylest. Ezért meg fog fizetni az már biztos.

- Téged mér csuktak le – szólt hozzám egy öregember. Felhúztam az egyik szemöldököm és úgy néztem rá. Mit akar ez tőlem? Most nincs jó kedvem, de mondjuk, lehet, hogy segíthet a tervem kidolgozásában és végrehajtásában. Elvégre minél több szövetségesem van annál jobb.

- Szórakoztam egy kicsit az egyik nővel. Gondolom, tudod, hogy mit értek szórakozás alatt – ezen elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy mennyire jó volt vele, még akkor is, ha ő ellenkezett. - és te mér vagy itt?

- Ugyanezt csináltam csak a saját lányommal – majd ő is elmosolyodott. Gondolom ő is visszagondolt azokra az időkre.

- Akkor te sem vagy semmi. Mióta ülsz? - egyre kíváncsibb lettem, rá mert lehet, hogy ugyan arra gondol, mint én. Segíthetnénk egymásnak. Ő a lányán állna bosszút én pedig Adán, azért mert ide juttatott.

- Hogy hívják azt a lányt, akivel szórakoztál egy kicsit? - nézett fel megint az öreg.

- Ada Woltör – mondtam mire az öreg arcára meglepett kifejezés ült ki, de közben perverz mosolyra húzta a száját. - most mi van? - kérdeztem dühösen.

- Az én nevem Alec Woltör és ezek szerint a lány, akivel szórakoztál az a lányom volt. Ugyanis őt is Ada Woltörnek hívják – nem akartam hinni a fülemnek. Annak a nőnek az apjával találkozom, aki ide juttatott engem, de talán még ez a fordulat hasznomra is lehet.

Ada:

Miután a fiúk elmentek még sokáig merengtem azon, amiket mondtak. Próbáltam visszaemlékezni, de nem ment. Az orvos azt mondta, hogy ne erőltessem, mert úgy csak rosszabb lesz, és inkább várjam, meg míg az emlékeim maguktól visszatérnek. Vége lett az esti vizsgálatnak és megkaptuk a vacsorát, amit nem szívesen ettem meg, mert nagyon rossz volt, de kénytelen voltam enni belőle mert már nagyon éhes volt pénzem pedig nem volt, hogy lemenjek a büfébe venni valamit és amúgy is ilyenkor már zárva tart. Elég későig fent maradtam, mert nem tudtam aludni. Megint azon kezdtem törni a fejem, hogy milyen balesetem lehetett, amire nem emlékszem. Miközben e gondolkoztam mély álomba zuhantam.

Magamat láttam, ahogy Zayn-nek elmesélem, hogy mi történt velem és hogy az ő karjai között alszok el miközben próbál megnyugtatni. Annyira fura volt saját magamat látni. Aztán változott a kép. Most a konyhában voltunk Harry-vel.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért az étterem előtt olyanokat mondtam, és amit ma reggel vágtam a fejedhez. Én nem gondoltam komolyan csak féltékeny voltam amiért Zaynt választod és nem engem, de Zayn elmagyarázta, hogy köztetek nincs és nem is lesz semmi csak nagyon jó barátotok-lettetek.

- Igazából már nem haragszom. Azt nem tagadom, hogy akkor nagyon rosszul esett, de most már nincs semmi baj.

- Akkor megbocsátás jeléül nem jössz el velem valahova holnap? Persze csak barátilag. nem randira gondoltam. Aztán megint megváltozott a kép. Mind a hatan a kanapén ültünk és valami horror filmet néztünk, amitől még a gyomrom és felfordult. Akkor Harry magához ölelt és azt suttogta, hogy nincs semmi baj. Addig nyugtatgatott, míg meg nem nyugodtam. Annyira aranyos volt tőle. Aztán megint változott a kép. Időbe telt mire rájöttem, hogy ezek az én emlékeim. Még egy darabig néztem, ahogy hülyéskedünk vagy éppen eszünk. Rengeteg emlékemet néztem vissza mikor megint megváltozott a kép, de ez már nem boldog jelenetet mutatott. Én voltam ott kikötözve Conor pedig előttem egy ostorral a kezében. Annyira szörnyű volt a jelenet, hogy el kellett takarnom a szemem, de még így is hallottam a sikításom. Megint változott a jelenet ugyanott voltam, de most egy szőke nő jött be és ő esett nekem. Itt megint eltakartam a szemem, de mint az előzőnél most se sokat használt.

Arra ébredtem, hogy sikítok és valaki ráz. Gyorsan kinyitottam a szemem és azt az embert láttam, akit most semmi esetre sem akartam. Conor állt az ágyam mellett. Ő rázott, hogy ébredjek föl. Kiugrottam az ágyból és a szoba sarkába menekültem.

Zayn:

Épp Harry-vel arról beszélgettünk, hogy Ada vajon mikor fogja vissza nyerni az emlékezetét mikor megcsörrent a telefon. Harry-vel egymásra néztünk elvégre már majdnem hajnal 2 óra felé járt az idő. Ki kereshet ilyenkor? Felpattantam és felvettem a telefont.

- Igen? - kérdeztem félve, mert a legrosszabbtól tartottam.

- Zayn Malik-kal beszélek? - szólt bele egy idegen férfihang. Biztos egy rajongó.

- Igen, de ha autó grammot szeretne, akkor most nem ez a legalkalmasabb időpont. - azt hittem, hogy ennek hallatán majd elkezd fenyegetőzni, de legnagyobb elkeseredésemre az orvos szólt bele a telefonba.

- Nem rajongó vagyok, hanem az orvos abból a kórházból ahol Ada Woltört is kezelik – ennek hallatára megdermedtem. Ez nem lehet igaz. Biztos valami baj történt. Különben miért hívnának fel az éjszaka közepén?

- Valami baj történt? - erre Harry is felkapta a fejét. Az ő szemében is aggodalom bujkált.

- Attól tartok jobb lenne, ha bejönnének, itt mindent elmagyarázok. Nem telefon téma – ezzel a mondatta a frászt hozta rám.

- Máris indulunk – ezzel lecsaptam a telefont és Harry-vel a nyomomban kirohantam a lakásból.

Újabb verseny

http://www.supergirl-kittycat.blogspot.hu/

29.fejezet: Megkönnyebbülés és amnézia

29. fejezet: Megkönnyebbülés és amnézia

Egész éjszaka bent maradtam a kórházban. Tömtem magamba a kávét és csak reménykedtem, hogy minden rendben lesz. Az orvos azt mondta, hogy reggel megint megvizsgálja Adát. Olyan jó lenne megint ha reggel mikor felkelek akkor Ada ott van a konyhába és éppen szürcsöli a kávéját. Olyankor mindig olyan érzésem volt mintha egy család lennénk. Zayn hazament, hogy hozzon pár cuccot Adának ha esetleg felébredne. Biztos, hogy akkor a saját ruháiban szeretne lenni.Az elmúlt pár óra kész rémálom volt. Azt hiszem ez életem legszörnyűbb napja. Egyetlen jó dolog az benne, hogy meg találtuk Adát és még él. Épp az a baj, hogy még. Ki tudja lehet mire visszaérek már holtan fog feküdni az ágyában. Épp ezért úgy száguldottam az utakon mint egy őrült. Minél előbb vissza akartam érni a kórházba. Mikor felhívtam a fiúkat és elmeséltem, hogy mi történt alig akarták elhinni. Szerintem mindenkinek elakadt még a szava is, de nem ők az egyetlenek. Mikor az orvos kijött és közölte, hogy az ő belátása szerint mit műveltek vele meg sem bírtam szólalni. Kísértetiesen hasonlított arra mint amit Ada mesélt az apjáról. Szegénykémnek megint át kellett élni azt a sok megrázkódtatást. Hogy képes egy ember ilyet tenni? Legszívesebben a saját két kezemmel  fojtanám meg. Megérdemelné az biztos. Mikor hazaértem láttam, hogy még ég a lámpa. Biztos voltam benne, hogy mindenki engem vár. Ők is nagyon megkedvelték Adát, bár kétség kívül nem annyira mint mi Harry-vel. Mikor beléptem majdnem hogy mindenki egyszerre kezdett el kérdezősködni, hogy mi történt pontosan mert a telefonban csak vázlatosan mondtam el a történteket.
- Akkor most egyszerre egy beszéljen mert így nem értek semmit – mondtam már a végén mikor meguntam, hogy egymást túl kiabálva kérdezgetnek.
- Hogy van Ada? – lépett végül elő Liam. Láttam mindenki arcán a feszültséget és az aggodalmat.
- Élet halál között van. – és itt elmeséltem nekik mindent, hogy milyen körülmények között találtunk rá és hogy mit mondott nekünk az orvos, még az is elmondtam, hogy mi történt Ada volt főnöke irodájában és az irodája előtt. Mindenki csak elképedve hallgatta, hogy Ashley ilyenre volt képes csak azért mert Harry szakított vele. Meg is egyeztek egymás között, hogy egy szemét ri…anc. Én nem szóltam rá egy szót se. Mondjuk én is ez gondoltam magamban, de én nem kürtölöm világgá. Elég ha ez a 3 fiú világgá kürtöli. Az biztos, hogy holnap minden újságban ez fog megjelenni. Felmentem, hogy összepakoljak Adának néhány cuccot. A fiúk segítettek és vissza akartak jönni velem a kórházba, de meggyőztem őket, hogy reggel jöjjenek mert most este amúgy sincs látogatási idő. Nagy nehezen, de sikerült meggyőznöm őket. Visszaszálltam a kocsiba és már száguldottam is mint az őrült. Mikor odaértem a kórházhoz nem írtam tovább vissza tartani a könnyeimet. Patakokban folyt le az arcomon és nem tudtam tenni ellene semmit. Nagy nehezen megnyugodtam és kiszálltam a kocsiból. Nem akartam, hogy Harry sírni lásson. Legalább az egyikünk legyen erős.

Zayn:

- Máris visszaértél? Azt hittem a fiúk nem fognak egyhamar elengedni – nézett föl Harry mikor beléptem a kórteremben ahol Ada feküdt.
- Nem nagyon hagytam nekik más választást – mondtam én is halkan. Ő csak egy bólintással vette a szavaimat. Letettem a táskát és odamentem az ágy másik oldalához. Megfogtam a kezét és ráhajtottam a fejem. Megint előtörtek a könnyeim, de most már nem akartam letörölni. Elvégre felesleges titkolni. Harry úgyis tudja, hogy mit érzek belül. Miközben szorongattam Ada kezét és törtek elő a könnyeim lecsuktam a szemem és már aludtam is. Reggel az orvos hangjára ébredtem. Épp Harry-vel beszélt. Felemeltem a fejem. Az orvos épp azt magyarázta, hogy nem lehetünk bent miközben megvizsgálja Adát, erre Harry vitatkozik vele, hogy ő nem hajlandó kimenni. Halkan felálltam és odamentem hozzá.
- Gyere Harry menjünk ki – ő csak dühösen nézett rám, de nem ellenkezett tovább. Amint kiértünk nekem esett.
- Minek akartál kijönni? Nem akarsz ott lenni miközben megvizsgálja? – nézett rám dühös összehúzott szemmel.
- Dehogynem, de addig úgyse kezdi el a kivizsgálást míg mi bent vagyunk. Legyünk túl rajta és tudjuk meg végre, hogy mi a helyzet – ahogy ezt kimondtam megérkeztek a fiúk is. Mi csak biccentettünk feléjük. Nem szóltak ők se semmit csak álltak és vártunk, hogy kijöjjön végre az orvos. Nem kellett sokat várnunk.
- Na mondja már Doktor úr. Mi van Adával? – esett neki rögtön Harry.
- Van egy jó és egy rossz hírem is. Melyikkel kezdjem? – nézett ránk teljesen komolyan az orvos.
- Kezdje a jóval – vágtuk rá a fiúkkal teljesen egyszerre. Normális esetben ez vicces lett volna, de hogy ilyen súlyos dologról van szó senkinek nem volt nevethetnékje.
- A jó hír az, hogy a kisasszony felébredt. – erre mindenki öröm ujjongásban tört ki. Azt hiszem határtalan megkönnyebbülés áradt szét a testemben.
- Mi a rossz hír? – kérdezte Niall félve.
- Az, hogy a kisasszony nem emlékszik semmire. Jó pár hónap kiesik az emlékezetéből. - amint az orvos ezt kimondta az ütő megállt bennem.
- Mire emlékszik pontosan? - félve tettem fel a kérdést, de tudnom kellett rá a választ. Remélem arra azért emlékszik, hogy én vagyok a legjobb barátja. Istenem add, hogy emlékezzen rám.
- Azaz utolsó emléke, hogy kijött az intézetből és talált munkát. Utána nem emlékszik semmire, pedig ez már jó pár hónappal ezelőtt történt. Épp ezért segíteni kell neki a vissza emlékezésben, de arról, hogy mi történt vele az elmúlt 1 hétben jobb ha nem beszélnek mert az nem fog jót tenni neki. Ez csak egy jó tanács. Ha rám hallgatnak akkor csak a szép dolgokat mondják el neki. - teljesen összeroskadtam, hogy nem emlékszik rám. Ezt nem tudom elhinni.
- Be lehet menni hozzá? - kérdezte Louis. Az orvos csak bólintott és figyelmeztetett, hogy ne maradjunk bent sokáig, ezzel az orvos már ment is a dolgára. Nagy levegőt vettem és bekopogtam a kórterem ajtaján.
- Szabad - szólt ki az oly ismerős hang, amitől a szívem megint összeszorult. A fiúkkal halkan beléptünk, ő pedig kíváncsian nézett föl.
- Szia Ada - mondtam végül csöndesen mert a csend kezdett kínossá válni. Utánam a fiúk is köszöntek sorjában. - tudom, hogy te nem emlékszel ránk, de mi a barátaid vagyunk. Szóval nem kell megijedned.
- Ha te mondod. Nem tűntök veszélyesnek. Tényleg barátok vagyunk? - azt hiszem idáig reménykedtem benne, hogy ez az egész egy rémálom és csak beképzeltem azt, hogy az orvos közölte, hogy nem emlékszik semmire, de sajnos ez nem igaz.
- Igen. Te szervezted a szülinapi bulimat - húzódott mosolyra a szám ahogy vissza gondoltam a kezdetekre. Már csak azt reméltem, hogy Adának bármelyik percben visszajöhet az összes emléke, azt hiszem csak akkor nyugodnék meg végérvényesen.
-Az lehetetlen mert én pincérnő vagyok a Marlott's étteremben. Ezért biztos vagyok benne, hogy össze kevertek valakivel.
- Akkor elmondjam, hogy mi is történt valójában? - szólalt meg mellettem Harry is. Látszott rajta, hogy nagyon ideges, de próbálja türtőztetni magát.
- Mondjad, én úgy sem emlékszem arra, hogy bármit is szerveztem volna. Conor soha nem engedné meg. - amint kiejtette Conor nevét mindegyikünk megfeszült, de próbáltunk jelét adni, hogy nekünk ez a név nem mond semmit. Harry-nek sikerült a legkevésbé, ő már a fogát csikorgatta, ezért jobbnak láttam ha inkább én veszem át a szót.
- Mindent elmesélek azóta, hogy találkoztunk. Rendben? - Ada csak bólintott én pedig belekezdtem a mesélésbe.