2013. október 25., péntek

66. fejezet: Félelem

Drága olvasóim! egy kicsit hamarabb hoztam a rész mint ahogyan szoktam mert vasárnap nem fogok tudni géphez ülni és nem akartam, hogy esetleg ezen a héten ne legyen rész, de azért remélem nem bánjátok. Jó olvasást a részhez, remélem tetszeni fog!
Puszi mindenkinek! :)


66. fejezet: Félelem


Másnap reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. A karjaim közt Ada is elkezdett mocorogni a hangos zajra. Gyorsan odakaptam a kezem az éjjeliszekrényre ahol a telefonom nyugodott, kinyomtam az ébresztőt, majd adtam Ada hajára egy gyengéd puszit.
- Aludj tovább. - suttogtam neki, de nem nagyon akarta megfogadni a tanácsomat mert egyre többször mocorgott és ebből rögtön tudtam, hogy már nem fog vissza aludni. - Nem vagy fáradt? Eléggé kifárasztottalak az este - tudtam, hogy az incselkedésemre fel fogja emelni a fejét.
- Ezt én is kérdezhetném - emelte rám gyönyörű szép szemét. - Ha jól emlékszem nem én voltam az egyetlen aki kimerült - nevette el magát. Nem bírtam tovább, én is elnevettem magamat. Még mindig alig tudtam felfogni, hogy ez a tökéletes teremtmény az enyém. Állatira szerencsés fickó vagyok. Míg nem ismertem meg Adát csak a buli és a csajok érdekelt, semmi más, de Ada ráébresztett arra, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak a világon mint a bulik. Tisztában vagyok vele, hogy nincs tisztában a szépségével és azzal, hogy mennyi jót cselekszik már azzal is, hogy az élet szemléletét megosztja másokkal. Adának van egy olyan képessége, hogy megváltoztasson másokat és ezt mindennél jobban becsülöm benne.
- Mire gondolsz? - bökte meg játékosan életem szerelme a mellkasomat. Ahogyan ránéztem és megláttam, hogy mosolyog a szívem egész tájékán melegség áradt szét. Az egész mosolyával fel tudja vidítani az egész mosolyomat.
- Arra, hogy mennyire más volt az életem, míg meg nem ismertelek - erre már kíváncsian könyökölt fel és várta, hogy folytassam, de mivel nem mondtam többet felém hajolt és megkérdezte.
- Jó vagy rossz értelemben?
- Természetesen jó - pusziltam meg az orra hegyét. - Te vagy a jobbik énem - csókoltam meg a szája sarkát. Élvezettel figyeltem, hogy pirul el a szavaimra. Fura volt, hogy már nem egyszer szeretkeztünk egymással, de amint feljön egy ártalmatlan téma egyből elpirul. - Hívd fel a munkahelyedet szerelmem - adtam még egy puszit az arcára mielőtt kikeltem az ágyból. - Aztán ha gondolod együtt lefürödnénk és utána foglalok helyet a délutáni gépre - léptem oda a telefonom mellé majd a kezébe nyomtam és vártam, hogy tárcsázzon. Mikor elkezdte bepötyögni a számokat elégedetten bólintottam majd bementem a fürdő szobába és megengedtem a vizet. Mire ismét vissza mentem a szobába Ada még mindig az ágyban feküdt, de már nem telefonált - Na? Mit mondtak? - érdeklődtem miközben leültem mellé az ágyra.
- Elengedtek, de nem voltak túl lelkesek. Remélem nem fognak e-miatt kirúgni. Nagyon megszerettem ezt a munkát, még akkor is ha nem olyan nagy szám. - összefacsarodott a szívem mikor láttam mennyire elkeseredett.
- Nagy szám - mosolyogtam rá biztatóan. - Nem az számít, hogy mit csinálsz, hanem, hogy élvezd amit csinálsz - kacsintottam rá amin végre felnevetett. Nem szerettem szomorúnak látni, azt szerettem, hogy nevet és boldog - Gyere, kész van a vizünk - húztam fel az ágyból.

Ada:
Miután Harryvel megfürdettük egymást bepakoltam a bőröndömet és útra készen álltam a konyhában. Azt vártam, hogy Harry végre lejöjjön és elinduljunk a reptérre, ha így igyekszik le fogjuk késni. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem vetem észre az alakot aki hátulról átölelt.
- Mi újság van angyalka? - Zayn hangjára megpördültem - Régen beszéltünk - mosolygott rám. Most, hogy így szembesített vele elszégyelltem magamat. Igaza volt. Mióta Harryvel együtt vagyunk szinte semmi időm sincsen Zaynre, pedig több időt kellene vele töltenem.
- Ne haragudj - kezdtem el mentegetőzni, de mielőtt folytathattam volna Zayn félbe szakított.
- Nem szemrehányásként mondtam. Egyébként én is megismerkedtem valakivel - vigyorodott el a végére. Gondolom lelki szemei előtt megjelent az a lány akivel össze jött.
- Gratulálok. Mikor és hol? Megismerhetem? - zúdítottam rá egyszerre minden kérdésemet amit csak nevetve fogadott.
- Egyszerre csak egy kérdést. Egyébként megismerheted amint Harryvel visszajöttetek. Már ő is nagyon meg szeretne ismerni téged. - kíváncsian néztem rá.
- Meséltél neki rólam?
- Természetesen - ölelt magához. Erős torok köszörülés hallottam a hátam mögül amire rögtön megfordultam és Harry szemeivel találtam szemben magamat.
- Féltékenynek kéne lennem? - nézett rám, majd Zaynre. Nevetve léptem oda hozzá majd hosszan megcsókoltam.
- Nem kell. Tudod, hogy téged szeretlek - Zayn a hátunk mögött elkezdett nevetni és egyből magunkra is hagyott a konyhában. - Menjünk - húztam ki a konyhából. Két órán belül már a repülőn ültünk és Berlin felé tartottunk. Még sosem jártam Németországban és Harry szerint ez pont alkalmas időpont rá, hogy végre valahára lássam az országot. Mivel soha az életben nem utaztam még, míg Harryvel nem utaztam ezért nem sok helyen voltam és Harry szerint ezt be kell pótolni.
- Mindjárt megérkezünk - fogta meg kedvesem a kezemet. Izgatottam vártam már a landolást ami nem sokkal később be is következett. Felpattantam a helyemről és már mentem is a kijárathoz, amit Harry hangos nevetéssel díjazott. A szálloda maga volt a csoda, nem győztem álmélkodni.
- Megyünk úszni egyet? - vetette fel az ötletet Harry. Lelkesen bólintottam. Perceken belül már lent voltunk a medencénél. Olyan jól éreztem magamat ahogyan már régen nem. Nem voltam nyugodt mert mindig attól rettegtem, hogy Alec megint felbukkan és megkeseríti az életemet, de most már úgy érzem, hogy senki nem árthat nekem. Egész nap úsztunk, játszottunk és olyan kajákat ettünk amiről még csak nem is hallottam. Boldog és felszabadult voltam. Késő este tértünk vissza a szállodába. Kopogtatásra lettem figyelmes, de mivel Harry éppen zuhanyozott ezért kinyitottam.
- Jó estét - köszöntem a kint ácsorgó portásnak.
- Jó estét - mosolygott rám barátságosan. - Ezt magának küldték - nyomta a kezembe a borítékot. Csodálkozva pillantottam távolodó alakja után. Ki küldött nekem levelet? Elvégre senki sem tudja, hogy mi itt vagyunk. Kíváncsian bontottam ki a levelet, de amint megláttam mi van benne még a vér is meghűlt az ereimben. Nem tudsz elbújni előlem. Ezt tazsd észben!

2013. október 20., vasárnap

65. fejezet: Tűnjünk innen


65. fejezet: Tűnjünk innen

Miközben száguldottunk hazafelé még mindig Alison házánál lejátszódott történet kattogott az agyamban. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért csinálta ezt. Bosszúból? Ezt még meg is érteném, de ne így álljon bosszút rajtam. Számos lehetőség adódik, de azt nem tudom megérteni, hogy miért azt a nőt kínozza, aki mindennél jobban szeretek. Ráadásul, ahogyan az a féreg rávigyorgott, legszívesebben ott a helyszínen helyben hagytam volna, de ott volt Ada és nem akartam, hogy ilyet lásson. ha őszinte akarok lenni, akkor rá is nagyon mérges vagyok, mert nem kellett volna közbe avatkoznia. Mégis inkább otthon kellett volna hagynom. Borús gondolataimat egy puha kéz zavarta, meg ami a karomon nyugodott. Amilyen gyorsan csak tudtam elhúzódtam tőle, hogy jelezzem, még mindig haragszom rá. Ahogy észrevettem megértette a testem üzenetét, mert többet nem próbált meg hozzám nyúlni. Egy darabig még csendben ültünk az autóban. Ada kifelé bámult az éjszakába, én meg még mindig a történteken rágódtam. Negyed óra csönd után Ada megszólalt.
- Harry – kezdte el vékony hangon. Már ettől az egy szótól is felborzolódtak az idegeim olyan gyengédséggel mondta ki. Egyedül ő képes így kiejteni ezt az egyetlen szót, de most nem gyengülhetek el. Tudnia kell, hogy mennyire haragszom, azért mert közém és az apja közé állt. Az a féreg megérdemelte volna, hogy megkapja a magáét, de Ada nem engedte. Még mindig tombolt bennem a düh és szerintem ezt Ada is észrevette, mert megint elhallgatott, de nem tartott, sokáig mert ismét megtörte a feszült csendet. – Haragszol? – kérdezte meg feszült hangon. Egy pillanatra levettem a szemem az útról, hogy rá tudjak nézni, de fél másodpercen belül ismét az utat néztem.
- Nem kellett volna beleavatkoznod – nyögtem végül ki kísértetiesen mély hangon. Próbáltam palástolni az érzelmeimet, de nem nagyon sikerül. A hangom mindent elárult, de ha én magam nem is vettem volna észre, akkor Ada fojtott zokogása egészen biztosan észhez térített volna. Túl kemény voltam vele. Nem kellett volna így ráförmednem elvégre ő csak jót akart, én meg úgy viselkedem vele, mint valami idegen. Már épp készültem bocsánatot kérni mikor ismét megszólalt sírástól rekedt hangon.
- Én csak azért avatkoztam bele, mert nem akartam, hogy neked valami bajod essen. Ha neki mész annak az embernek, akkor egészen biztosan rendőrségi ügy lett volna belőle és akkor csak magadnak ártottál volna vele – a végére már ordított. Még mindig sírt. Úgy éreztem, hogy a szívem szakad meg. legszívesebben lehúzódtam volna az útra, de nem tehettem, mert pont egy olyan útszakaszon voltam ahol lehetetlen volt letérni az útról. Mire válaszoltam volna addigra elő vettem az mp4-et és bedugta a fülébe. Ha megszólaltam volna, akkor sem hall semmit, mert olyan hangosra állította a zenét, hogy még én is hallottam a nő panaszos hangját, ahogyan énekel. Semmi kétség, hogy az elvesztett szerelemről énekel és ettől csak még jobban összefacsarodott a szívem. A szemem sarkából megint Adára sandítottam és amint megláttam, hogy még mindig sír már nem bírtam tovább és én is szabadon engedtem egy kósza könnycseppet, de szerencsére ezt Ada nem vette észre. Az út hátra lévő részében egyikünk sem szólalt meg, csak az a zene hallatszott, amit Ada hallgatott, de olyan hangosan, hogy nekem már a dobhártyám is beszakadt volna, de nem szóltam egy szót, sem mert nem akartam, hogy még emiatt is haragudjon rám. Ekkor eszembe jutott egy remek ötlet. Amint leparkoltam a házunk előtt Ada már ki is akart szállni, de mielőtt ezt megtehette volna elkaptam a karját és visszarántottam az ülésbe. Mivel még mindig próbálkozott, hogy kiszáll bezártam az autót így már semmi esélye nem volt arra, hogy megszökjön előlem. A füléből még mindig nem húzta ki a fülhallgatót ezért odanyúltam és kikaptam. Nem szólt semmit csak haragosan nézett vissza rám.
- Először is szeretnék bocsánatot kérni – mielőtt folytathattam volna közbevágott.
- Miért voltál velem olyan elutasító? Pontosan tudod, hogy mit érzek irántad. nem szeretném, ha emiatt haragudnál rám. Megértem, hogy megértem, hogy haragszol rám, de meg kell értened, hogy nagyon féltelek és nem akartam, hogy bajod essen – csak úgy záporoztak belőle a szavak és mivel nem jutott jobb eszembe megcsókoltam, hogy végre elhallgattathassam. – egy gyengéd csóknak indult, de egyre szenvedélyesebb lett így inkább elváltam ajkaitól pedig minden porcikám tiltakozott ellene, de most fontod dolgot akartam megbeszélni Adával és az nem várhatott.
- Nem haragszom rád. Most már értem a te szempontjaidat is és éppen ezért valami nagyon fontos dolgot kéne megbeszélnünk. Van egy ötletem – kíváncsi tekintettel nézett rám még mindig zihálva az előbbi szenvedélyes csókunktól.
- Milyen ötleted? – kérdezte meg végül türelmetlenül.
- Tűnjünk el innen – közöltem vele azt, amit már régen meg akartam tenni, de nem tudtam, hogy mit szólna hozzá, de ez az ötlet most jönne a legjobban. Nem akarok egyfolytában félelemben élni. Egészen addig lennénk csak távol míg Alec nem kerül megint börtönbe, mert vissza fog kerülni ebben én teljesen biztos vagyok.
- Nem mehetünk el Harry. Nekem van munkám és nem léphetek le egyik napról a másikra. Ráadásul neked is ott van a banda. Nemsokára turnéra indultok.
- Tudom, de azt el lehet halasztani, a munkahelyeden meg biztosan van szabadság. Azt szeretném, ha egy kis időre elmennénk csak te meg én. Akkor legalább nem kéne semmi miatt aggódnunk. Te miattam aggódsz én pedig miattad. Így legalább mindkettőnk problémája meg lenne oldva – láttam, ahogyan elgondolkozik a szavaimon és megfontolja az ajánlatomat.
- Rendben. Holnap felhívom a munkahelyemet. Biztosan kiadják most a szabadságomat – megkönnyebbülés áradt szét az egész testemben. Végre valahára nem kell a miatt aggódnom, hogy az a féreg annak a lánynak a közelébe megy, aki mindennél fontosabb a számomra.
- Remek. Akkor menjünk csomagolni – nyitottam végre ki a kocsi ajtaját. Most már felszabadultan fogtam meg Ada kezét és kezdtem el húzni a ház irányába. Szerencsére minden dühöm elszállt, ami azóta rágott, hogy elhagytuk a börtön területét. Amikor Ada közelében vagyok, úgy érzem, hogy az egész világgal szembe tudnék szállni, mert ő azaz ember aki mindig csakis a legjobban tudja kihozni belőlem és ennek tudatában olyan határtalan boldogság árad szét az ereimben, hogy szinte szétrobbanok.  Amint beléptünk Ada szobájába már ment is oda a ruhás szekrényéhez és elkezdte kipakolni a ruháit. Mikor a legkevésbé számított rá a háta mögé léptem és szorosan magamhoz öleltem.
- Most, hogy már mindent megbeszéltünk, igazán folytathatnánk azt, amit a kocsiban elkezdtünk. – csókoltam bele a nyakába. Éreztem, hogy az érintésemre az egész testén remegés futott végig.
- Azt sittem azt akarod, hogy siessek a pakolással- suttogta halkan, amitől rögtön tudtam, hogy beindult ős is legalább annyira amennyire én.
- Az még ráér. majd este együtt megcsináljuk – fordítottam magam felé és szenvedélyesen megcsókoltam miközben a kezem egyre lejjebb kalandozott.

2013. október 13., vasárnap

64. fejezet: Féltelek


64. fejezet: Féltelek

Csenden ballagtunk ki a börtön kapuján. Éreztem, hogy Ada milyen feszült mellettem, de most nem éreztem magamat képesnek arra, hogy megvigasztaljam hisz én magam is olyan dühös voltam, hogy legszívesebben széttörtem volna valamit. Mégis mit képzel magáról ez a beképzelt tyúk? Nem fogom hagyni, hogy ellenem és életem szerelme ellen áskálódjon. Azt gondolta, hogy nem fogok rájönni? Ha tényleg erre számított, akkor óriásit tévedett. Ezt egészen biztosan nem fogom annyiban hagyni. Haza viszem Adát és utána meglátogatom ezt a nőszemélyt.
- Hazaviszlek – szólaltam meg már a kocsiban ülve. Nem néztem Adára, de éreztem, hogy megmerevedik mellettem.
- Mit akarsz tenni? – kérdezte meg végül suttogva. Először nem válaszoltam, de végül arra jutottam, hogy joga van tudni mit, tervezek.
- Elmegyek Alisonhoz és utána majd alakul magától – válaszoltam végül megfontoltan.
- Én is veled szeretnék menni – erre a pár szóra a szívem facsarodott össze. Nem akartam, hogy tovább kínozza magát. Mégis miért akar velem jönni? Nem volt elég az, amit a börtönben megtudott?
- Nem szeretném, hogy velem gyere – ezt egyedül akartam végig csinálni és biztonságban akartam tudni azt az embert, aki nekem mindennél többet jelent.
- Mégis miért? Jogom van oda menni? Miért nem akarod, hogy melletted legyek? – annyira kétségbeesett volt a hangja, hogy nem bírtam tovább. Lehúzódtam a kocsival és felé fordultam. Meglepetten észleltem, hogy a szeméből patakokban folynak a könnyek. Nem szóltam semmit csak egyszerűen magamhoz húztam.
- Nem akarom, hogy ég több fájdalmat kelljen elviselned. Értsd meg, hogy meg akarlak védeni – fogtam két kezem közé könnyáztatta arcát. Hüvelykujjammal letöröltem az éppen kicsorduló könnycseppet majd adtam a szájára egy gyengéd csókot. – Tudod jól, hogy féltelek. – suttogtam bele gyönyörű szép ajkaiba.
- Te is értsd meg Harry, hogy én is nagyon aggódom miattad és nem szeretném, hogy egyedül menjél. Nem kell aggódnod miattam. Neked hála már túltettem magamat azon az időszakon. Amíg te mellettem vagy nem félek semmitől. – elgondolkozva néztem bele gyönyörűen csillogó szemeibe. Komolyan képes lenne végig csinálni mindezt, csak azért mert aggódik miattam? – Szeretlek – ettől az egyetlen szótól a szívem úgy kalapált mintha ki akarna szakadni a helyéről. Már mondta nekem rengetegszer, de akárhányszor hallom mindig a pulzusom az egekben van. Azt hiszem, ezt jelenti az igaz szerelem.
- Én is szeretlek – öleltem meg jó szorosan. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy amíg Ada mellettem van, semmi bajom nem eshet.
- Megengeded akkor, hogy veled menjek? – hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak ezért Ada megint megszólalt és olyan kérlelőn nézett rám, hogy nem bírtam nemet mondani. – Kérlek – a szeme csillogott, az arca kipirult és az összhatás olyan volt mintha egy angyallal ülnék egy autóban.
- Rendben van, de mindig a hátam mögött leszel. Ki tudja, hogy mi vár ott ránk. – megvártam, míg bólint majd adtam még egy érzéki csókot a szájára majd elindultam. Az út többi részében görcsösen szorítottam Ada kezét, de egyikünk sem szólalt meg. Gondolataim már a körül jártak, hogy mi vár rám Alison házánál. Ha szerencsénk van Ada apja nem lesz ott, így gond nélkül felelősségre tudom vonni Alisont. Nagyon ajánlom neki, hogy elfogadható magyarázattal tudjon előrukkolni, mert attól félek, hogy elvesztem az önuralmamat és képes leszek megütni, de attól, hogy Ada itt van, talán jobban kordában tudom tartani az érzelmeimet. Elég, ha ránézek, és máris visszanyerem a teljes önuralmamat. Ada a jobbik énem, mindig a legjobbat hozza ki belőlem és ezen senki sem tud változtatni. Ezen mosolyognom kellett.
- Min mosolyogsz? – hallom meg kedvesem hangját magam mellől. Kezét a térdemre helyezte, amitől nekem rögtön oda nem illő gondolataim támadtak.
- Semmire, csak épp arra gondoltam, hogy amikor velem vagy mindig a jobbik énem győzedelmeskedik – ezen már ő is mosolygott, aminek nagyon örültem, mert legalább egy kis időre elfeledtettem vele azt, hogy nemsokára kivel találja szemben magát. Még tíz percet autóztunk majd megálltunk Alison hatalmas háza előtt. Nagyot sóhajtva fordulok Ada felé.
- Készen állsz? – tettem fel neki azt a kérdést, amiben még én sem voltam teljesen biztos. Még mindig nem akartam, hogy Ada bejöjjön velem, de nagyon jól tudom, hogy semmi értelme megpróbálni lebeszélni erről az egészről. Ha ő valamit a fejébe vesz, azt végre is hajtja.
- Igen – szorította meg erősen a kezemet majd adott az arcomra egy puszit és kiszállt az autóból. Furcsálltam, hogy ilyen könnyen veszi hisz perceken belül találkozik azzal az emberrel, aki tönkre tette az életét. Hogyan képes ilyen higgadtan viselkedni? Nekem nagyobb erőveszítésembe került, hogy végre le tudjak nyugodni és én is kiszálljak a kocsiból. Odaléptem az ajtóhoz és csöngettem. Egy ideig semmit sem lehetett hallani, de egy kis idő elteltével halk koppanásokat hallottam, ami gondolom, azt jelenti, hogy megindult valaki az ajtó felé magas sarkú cipőben. Nem kellett sokat várnunk és már nyílt is az ajtó, aminek a küszöbén, Alison állt. Amint meglátott bennünket be akarta csukni az ajtót, de én gyorsabb voltam és gyorsan odaraktam a lábamat, hogy ne tudja előttem becsukni.
- Mi van meglepődtél, hogy itt látsz? – kérdeztem meg gúnyos hangon. Már most kezdtem felidegesíteni magamat, de ekkor éreztem a karomon Ada finom kezét és ettől rögtön lenyugodtam. Nem akartam előtte jelenetet, talán mégis jobb, hogy eljött.
- Mit akartok ti itt? – esett nekem dühösen. Így általában akkor szokott viselkedni, ha veszélyben érez valamit és ettől ismét harag lángolt fel a szívemben. Még mindig nem értem, hogy volt képes ilyet megtenni velem, holott azt állította, hogy szeret. Ha én szeretek valakit nem akarom mindenáron tönkre tenni, de ő pont erre készül, és ezt nem fogom hagyni.
- Tudni akarom, hogy miért tetted le az óvadékot Ada apjának?! Miért akarsz ennyire tönkre tenni? – egyre jobban belelovagoltam magamat, de még tartott az önuralmam és ezt jó jelnek veszem.
- Nem értem miről beszélsz – úgy csinál, mint aki most hallott először erről, de ez nem akadályozta meg abban, hogy Ada felé megvető pillantásokat lövelljen.
- Vedd le a szemed róla – keltem ki magamból. Láttam az arcán, hogy erre a parancsoló hangra nem számított és talán egy kicsit meg is ijedt. – Azt pedig ne próbáld meg nekem bemesélni, hogy semmi közöd ehhez az egészhez. Rajta van a rendőrségi papíron a neved. Szóval nem tudod letagadni. – az egész ház a hangomtól zengett és most már biztosra veszem, hogy Alison megijedt tőlem, mert úgy állt ott előttem, mint egy kétségbe esett kislány. Ha nem ismerném eléggé akkor megsajnáltam volna, de most olyan dühös voltam, hogy erre még gondolni sem akarok.
- Én ne… - kezdett bele a magyarázkodásba, de egy mély férfihang félbeszakította.
- Minek magyarázkodsz? Már úgyis lebuktál – erre minden fej a hang irányába fordult és mindenki egyszerre dermedt meg. Szóval itt van. Gyors pillantást vetettem Adára, de szerencsére semmilyen érzelmet nem tükrözött az arca. – Szia, kicsim, de jó, hogy látlak – erre nem bírtam tovább és megindultam felé. Ada sikolya sem térített vissza, míg meg nem hallottam visszafojtott zokogását és puha, kicsi kezét a hátamon.
- Kérlek, nem ér annyit – megfordultam, és mint mindig most is elvarázsolt gyönyörű szép szemeivel. Ki tudna neki ilyenkor ellen állni?

2013. október 6., vasárnap

63. fejezet: Lebukás


63. fejezet: Lebukás

Reggel Harry mellett ébredtem, amin már meg sem lepődöm hisz már szokásunkká vált, hogy mindig együtt alszunk. Megnyugtató a tudat, hogy mikor reggel felkelek, itt fekszik mellettem. Tegnap megnéztünk legalább három filmet és szerencsére nem hoztuk többet szóba az apámmal való találkozást, de tisztában voltam vele, hogy előbb utóbb meg kell beszélnünk. Nem tehetünk úgy mintha mi sem történt volna. Nem vehetünk nem tudomást egy problémáról. Elgondolkozva néztem Harry arányos arcát. Mikor alszik olyan nyugodt az arca. Ha nem tudnám, mennyi idő azt hinném, hogy egy kisbabával van dolgom. Ezen nevetnem kellett. Gyorsan a kezem elé kaptam a kezemet, hogy Harryt ne ébressze fel a kacagásom, de már késő volt. Gyönyörű szép íriszét kinyitotta és felém nézett.
- Mi olyan mulatságos? – kérdezte rekedt hangon. Imádom, ezt a hangot miután felébred. Annyira szexi. Ezen megint nevetnem kellett, Harry pedig értetlenül néz rám.
- Minden rendben? – szerintem azt hiszi, hogy megbolondultam, mondjuk, nem jár messze tőle, ha ezt gondolja.
- Nincsen semmi baj – adok a szájára egy gyors csókot, ami hál, istennek eltereli a figyelmét a fura viselkedésemről. Nem tehetek róla ma így ébredtem fel. – Mit csinálunk ma? – kérdeztem jókedvűen. Úgy éreztem, hogy most semmi nem tudná elrontani ezt a jókedvet, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem mikor meghallottam mit Harry következő mondata.
- Bármit, de előtte beszélnünk kell. – örültem volna, ha ez a beszélgetés elmarad, de Harry komoly arcából ítélve nem nagyon számíthatok erre.
- Miről akarsz beszélni? – tettem helyét. Így legalább egy kicsit arrébb tolhatom a mondókáját. Nem akarok most erről beszélni, de Harry olyan eltökélt fejet vág, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogja hagyni, hogy kibújjak alóla.
- Nagyon jól tudod, hogy miről.
- Jó, csak először had zuhanyozzam le – adtam fel végül. Megvártam, míg bólint és csak azután indultam el a fürdő irányába.

Harry:
Nem akartam Ada múltjában vájkálni, de meg kellett beszélnünk a tegnapi incidenst. Tegnap nem foglalkoztam vele, mert nem akartam, hogy szomorú legyen, de jobb minél előbb túlesni ezen a beszélgetésen. Van egy olyan érzésem, hogy Alec nem fogja egy könnyen feladni és nem akarom, hogy azért mert nem veszek, a problémáról tudomást Ada lássa kárát. Ki tudja milyen elmebeteg ötleteket eszelt ki a saját lánya ellen. Még tegnap este eldöntöttem, hogy ma felkeresem azt a börtönt ahol lecsukták és megkérdezem, hogy mégis miért engedték szabadon azok után, amit tett. Egyszerűen nem tudom megérteni. Folyton ezen jár az agyam. Tudni akarom, hogy Ada velem akar-e jönni vagy inkább itthon marad. Meg akarom adni neki azt a lehetőséget, hogy maga válasszon. Gondolataimat a fürdő ajtó kinyitása zavarja, meg és ott van életem szerelme egy törülközővel maga köré tekerve.
- Bocsi csak kint hagytam a ruhámat – szabadkozott szem lesütve. Gyorsan felkapta a ruháját és visszaszaladt a fürdő szobába. Ha ezt a műveletet Ashley csinálta volna mikor még együtt jártunk, biztosra veszem, hogy incselkedni akart velem, de Ada más. Fura azt látni, hogy azok után is, ami köztünk történt még mindig zavarba tud jönni attól, hogy törülközőben mutatkozzon előttem.  Ismét kinyílt a fürdő ajtaja, de ezúttal Ada teljesen fel van öltözve. Még mindig tiszta vörös az iménti jelenet miatt, amitől nevetnem kellett.
- Ne nevess ki vágott hozzám egy plüss állatot, ami ott volt mellette az asztalon. Annyira édes volt. Legszívesebben megcsókolnám, de tudtam, hogy beszélnem kell vele. Nem terelhetem el a figyelmemet róla, és ha ezt így fojtatjuk, egészen biztos vagyok benne, hogy egy darabig egyikünk sem szólalna meg. Megráztam a fejemet, hogy elzavarjam illetlen gondolataimat és ismét a feladatra tudjak koncentrálni.
 - Gyere ide – nyújtottam felé a kezemet, amit habozás nélkül elfogadott. Egy nagy rántással magam mellé húztam az ágyba. Meglepetésében egy sikoly szökött ki gyönyörű ajkai közül, amit nem rögtön nevetéssé vált. – Szeretnék kérdezni tőled valamit – vettem végre elegendő bátorságot ahhoz, hogy megkérdezzem tőle.
- Mi az? – kérdezte kíváncsian. Bele néztem gyönyörű szép barna szemébe, amiben csak úgy ragyogott a szerelem. A szívesem melegség járta át a gondolatra miszerint ez a csodálatos lány csak engem szeret. Mély levegőt vettem és belekezdtem a mondókámba.
- Ma elmegyek a börtönbe, mert szeretném kideríteni, hogy mégis mit keres szabad lábon egy ilyen ember és szeretném megkérdezni, hogy jössz-e velem vagy sem? – szavaimra a kezemben megdermedt. Láttam a szemében, hogy mindenre számított csak éppen erre nem, de nem halogathattam tovább. Meg kellett kérdeznem. Kis habozás után Ada felült és elgondolkozva nézett maga elé. nem szóltam semmit, mert nem akartam, hogy befolyásoljam. Ez az ő döntése. Tíz perc elteltével lassan felém fordult és rám nézett.
- Veled megyek – megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Észre se vettem, hogy visszatartottam. Nagyon örülök neki, hogy velem jön. Ő az erőm, és ha ő velem van, akkor úgy érzem, mindennel szembe tudok szállni. Gyengéden magamhoz húztam és megcsókoltam. Éreztem, hogy ennek hatására kicsit fölenged. Ez is azt bizonyítja, hogy biztonságban érzi magát mellettem.
- Akkor készülődjünk – mosolyogtam rá, amit széles mosollyal viszonzott. Nagy nehezen kikeltem az ágyból és megindultam a szobám felé, hogy én is felöltözzem. Nem kellett több mint fél óra és már mentem is le a konyhába. Ada már ott ült a konyha asztalnál és éppen ivott valamit. Az illata alapján forró csokit.
- Én is kapok? – pusziltam meg a feje búbját. Mosolyogva fordult felém és egy bögrére mutatott, ami a pulton állt. – Köszönöm – adtam neki még egy puszit majd elindultam a bögre felé. Fél órán belül már mind a ketten a kocsiban ültünk a börtön felé tartva. Ada nem szólt egy szót se, azt hiszem mind a ketten nagyon feszültek vagyunk. Pár percen belül meg is érkeztünk a börtön bejáratához.
- Biztosan be akarsz jönni? – fordultam még egyszer Ada felé. Nem akartam olyanra kényszeríteni, amit ő esetlen nem akarna.
- Biztos, ha veled megyek, akkor nem kell semmi miatt aggódnom – adott a számra egy gyengéd csókot. Örömmel tölt el a tudat, hogy ennyire megbízik bennem. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból. Megfogtam Ada törékeny kezét majd elindultunk befelé. Amint beértünk egy rendőr szívélyesen fogadott minket és biztosított róla, hogy mindjárt jön a kapitány és mindenben segít nekünk. Nem kellett sokat várnunk és az irodába ahol várakoztunk egy egyenruhás férfi lépett.
- Jó napot – fogott velem és Adával is kezet. – Miben segíthetek? – ült le az asztal másik oldalára.
- Szeretném megtudni, hogy miért helyezték Alec Woltört szabadlábra – hadartam el egy szuszra. nem tudom, hogy miért, de a frász jött rám ezen a helyen és minél hamarabb szabadulni akartam innen. Az egyenruhás elkezdett kutatni egy dossziéban.
- Meg is van. Tulajdonképpen még lett volna 25 éve, de egy bizonyos Alison nevű hölgy kifizette a maradék éveit – úgy éreztem magamat, mint akit gyomorszájon vágtak volna. Ezt nem hiszem el.