65. fejezet: Tűnjünk
innen
Miközben száguldottunk hazafelé még
mindig Alison házánál lejátszódott történet kattogott az agyamban. Egyszerűen
nem tudom felfogni, hogy miért csinálta ezt. Bosszúból? Ezt még meg is érteném,
de ne így álljon bosszút rajtam. Számos lehetőség adódik, de azt nem tudom megérteni,
hogy miért azt a nőt kínozza, aki mindennél jobban szeretek. Ráadásul, ahogyan
az a féreg rávigyorgott, legszívesebben ott a helyszínen helyben hagytam volna,
de ott volt Ada és nem akartam, hogy ilyet lásson. ha őszinte akarok lenni, akkor
rá is nagyon mérges vagyok, mert nem kellett volna közbe avatkoznia. Mégis
inkább otthon kellett volna hagynom. Borús gondolataimat egy puha kéz zavarta,
meg ami a karomon nyugodott. Amilyen gyorsan csak tudtam elhúzódtam tőle, hogy jelezzem,
még mindig haragszom rá. Ahogy észrevettem megértette a testem üzenetét, mert
többet nem próbált meg hozzám nyúlni. Egy darabig még csendben ültünk az
autóban. Ada kifelé bámult az éjszakába, én meg még mindig a történteken
rágódtam. Negyed óra csönd után Ada megszólalt.
- Harry – kezdte el vékony hangon.
Már ettől az egy szótól is felborzolódtak az idegeim olyan gyengédséggel mondta
ki. Egyedül ő képes így kiejteni ezt az egyetlen szót, de most nem gyengülhetek
el. Tudnia kell, hogy mennyire haragszom, azért mert közém és az apja közé
állt. Az a féreg megérdemelte volna, hogy megkapja a magáét, de Ada nem
engedte. Még mindig tombolt bennem a düh és szerintem ezt Ada is észrevette,
mert megint elhallgatott, de nem tartott, sokáig mert ismét megtörte a feszült
csendet. – Haragszol? – kérdezte meg feszült hangon. Egy pillanatra levettem a
szemem az útról, hogy rá tudjak nézni, de fél másodpercen belül ismét az utat
néztem.
- Nem kellett volna beleavatkoznod –
nyögtem végül ki kísértetiesen mély hangon. Próbáltam palástolni az
érzelmeimet, de nem nagyon sikerül. A hangom mindent elárult, de ha én magam
nem is vettem volna észre, akkor Ada fojtott zokogása egészen biztosan észhez
térített volna. Túl kemény voltam vele. Nem kellett volna így ráförmednem
elvégre ő csak jót akart, én meg úgy viselkedem vele, mint valami idegen. Már
épp készültem bocsánatot kérni mikor ismét megszólalt sírástól rekedt hangon.
- Én csak azért avatkoztam bele, mert
nem akartam, hogy neked valami bajod essen. Ha neki mész annak az embernek,
akkor egészen biztosan rendőrségi ügy lett volna belőle és akkor csak magadnak
ártottál volna vele – a végére már ordított. Még mindig sírt. Úgy éreztem, hogy
a szívem szakad meg. legszívesebben lehúzódtam volna az útra, de nem tehettem,
mert pont egy olyan útszakaszon voltam ahol lehetetlen volt letérni az útról.
Mire válaszoltam volna addigra elő vettem az mp4-et és bedugta a fülébe. Ha
megszólaltam volna, akkor sem hall semmit, mert olyan hangosra állította a
zenét, hogy még én is hallottam a nő panaszos hangját, ahogyan énekel. Semmi
kétség, hogy az elvesztett szerelemről énekel és ettől csak még jobban
összefacsarodott a szívem. A szemem sarkából megint Adára sandítottam és amint
megláttam, hogy még mindig sír már nem bírtam tovább és én is szabadon engedtem
egy kósza könnycseppet, de szerencsére ezt Ada nem vette észre. Az út hátra
lévő részében egyikünk sem szólalt meg, csak az a zene hallatszott, amit Ada hallgatott,
de olyan hangosan, hogy nekem már a dobhártyám is beszakadt volna, de nem
szóltam egy szót, sem mert nem akartam, hogy még emiatt is haragudjon rám.
Ekkor eszembe jutott egy remek ötlet. Amint leparkoltam a házunk előtt Ada már
ki is akart szállni, de mielőtt ezt megtehette volna elkaptam a karját és
visszarántottam az ülésbe. Mivel még mindig próbálkozott, hogy kiszáll bezártam
az autót így már semmi esélye nem volt arra, hogy megszökjön előlem. A füléből
még mindig nem húzta ki a fülhallgatót ezért odanyúltam és kikaptam. Nem szólt
semmit csak haragosan nézett vissza rám.
- Először is szeretnék bocsánatot
kérni – mielőtt folytathattam volna közbevágott.
- Miért voltál velem olyan elutasító?
Pontosan tudod, hogy mit érzek irántad. nem szeretném, ha emiatt haragudnál
rám. Megértem, hogy megértem, hogy haragszol rám, de meg kell értened, hogy
nagyon féltelek és nem akartam, hogy bajod essen – csak úgy záporoztak belőle a
szavak és mivel nem jutott jobb eszembe megcsókoltam, hogy végre
elhallgattathassam. – egy gyengéd csóknak indult, de egyre szenvedélyesebb lett
így inkább elváltam ajkaitól pedig minden porcikám tiltakozott ellene, de most
fontod dolgot akartam megbeszélni Adával és az nem várhatott.
- Nem haragszom rád. Most már értem a
te szempontjaidat is és éppen ezért valami nagyon fontos dolgot kéne
megbeszélnünk. Van egy ötletem – kíváncsi tekintettel nézett rám még mindig
zihálva az előbbi szenvedélyes csókunktól.
- Milyen ötleted? – kérdezte meg
végül türelmetlenül.
- Tűnjünk el innen – közöltem vele azt,
amit már régen meg akartam tenni, de nem tudtam, hogy mit szólna hozzá, de ez
az ötlet most jönne a legjobban. Nem akarok egyfolytában félelemben élni.
Egészen addig lennénk csak távol míg Alec nem kerül megint börtönbe, mert
vissza fog kerülni ebben én teljesen biztos vagyok.
- Nem mehetünk el Harry. Nekem van
munkám és nem léphetek le egyik napról a másikra. Ráadásul neked is ott van a
banda. Nemsokára turnéra indultok.
- Tudom, de azt el lehet halasztani,
a munkahelyeden meg biztosan van szabadság. Azt szeretném, ha egy kis időre
elmennénk csak te meg én. Akkor legalább nem kéne semmi miatt aggódnunk. Te
miattam aggódsz én pedig miattad. Így legalább mindkettőnk problémája meg lenne
oldva – láttam, ahogyan elgondolkozik a szavaimon és megfontolja az
ajánlatomat.
- Rendben. Holnap felhívom a munkahelyemet.
Biztosan kiadják most a szabadságomat – megkönnyebbülés áradt szét az egész
testemben. Végre valahára nem kell a miatt aggódnom, hogy az a féreg annak a
lánynak a közelébe megy, aki mindennél fontosabb a számomra.
- Remek. Akkor menjünk csomagolni –
nyitottam végre ki a kocsi ajtaját. Most már felszabadultan fogtam meg Ada
kezét és kezdtem el húzni a ház irányába. Szerencsére minden dühöm elszállt,
ami azóta rágott, hogy elhagytuk a börtön területét. Amikor Ada közelében vagyok,
úgy érzem, hogy az egész világgal szembe tudnék szállni, mert ő azaz ember aki
mindig csakis a legjobban tudja kihozni belőlem és ennek tudatában olyan
határtalan boldogság árad szét az ereimben, hogy szinte szétrobbanok. Amint beléptünk Ada szobájába már ment is oda
a ruhás szekrényéhez és elkezdte kipakolni a ruháit. Mikor a legkevésbé
számított rá a háta mögé léptem és szorosan magamhoz öleltem.
- Most, hogy már mindent
megbeszéltünk, igazán folytathatnánk azt, amit a kocsiban elkezdtünk. –
csókoltam bele a nyakába. Éreztem, hogy az érintésemre az egész testén remegés
futott végig.
- Azt sittem azt akarod, hogy siessek
a pakolással- suttogta halkan, amitől rögtön tudtam, hogy beindult ős is
legalább annyira amennyire én.
- Az még ráér. majd este együtt
megcsináljuk – fordítottam magam felé és szenvedélyesen megcsókoltam miközben a
kezem egyre lejjebb kalandozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése