64. fejezet: Féltelek
Csenden ballagtunk ki a börtön
kapuján. Éreztem, hogy Ada milyen feszült mellettem, de most nem éreztem
magamat képesnek arra, hogy megvigasztaljam hisz én magam is olyan dühös
voltam, hogy legszívesebben széttörtem volna valamit. Mégis mit képzel magáról
ez a beképzelt tyúk? Nem fogom hagyni, hogy ellenem és életem szerelme ellen
áskálódjon. Azt gondolta, hogy nem fogok rájönni? Ha tényleg erre számított,
akkor óriásit tévedett. Ezt egészen biztosan nem fogom annyiban hagyni. Haza viszem
Adát és utána meglátogatom ezt a nőszemélyt.
- Hazaviszlek – szólaltam meg már a
kocsiban ülve. Nem néztem Adára, de éreztem, hogy megmerevedik mellettem.
- Mit akarsz tenni? – kérdezte meg
végül suttogva. Először nem válaszoltam, de végül arra jutottam, hogy joga van
tudni mit, tervezek.
- Elmegyek Alisonhoz és utána majd
alakul magától – válaszoltam végül megfontoltan.
- Én is veled szeretnék menni – erre a
pár szóra a szívem facsarodott össze. Nem akartam, hogy tovább kínozza magát.
Mégis miért akar velem jönni? Nem volt elég az, amit a börtönben megtudott?
- Nem szeretném, hogy velem gyere –
ezt egyedül akartam végig csinálni és biztonságban akartam tudni azt az embert,
aki nekem mindennél többet jelent.
- Mégis miért? Jogom van oda menni?
Miért nem akarod, hogy melletted legyek? – annyira kétségbeesett volt a hangja,
hogy nem bírtam tovább. Lehúzódtam a kocsival és felé fordultam. Meglepetten
észleltem, hogy a szeméből patakokban folynak a könnyek. Nem szóltam semmit
csak egyszerűen magamhoz húztam.
- Nem akarom, hogy ég több fájdalmat
kelljen elviselned. Értsd meg, hogy meg akarlak védeni – fogtam két kezem közé
könnyáztatta arcát. Hüvelykujjammal letöröltem az éppen kicsorduló könnycseppet
majd adtam a szájára egy gyengéd csókot. – Tudod jól, hogy féltelek. –
suttogtam bele gyönyörű szép ajkaiba.
- Te is értsd meg Harry, hogy én is
nagyon aggódom miattad és nem szeretném, hogy egyedül menjél. Nem kell aggódnod
miattam. Neked hála már túltettem magamat azon az időszakon. Amíg te mellettem
vagy nem félek semmitől. – elgondolkozva néztem bele gyönyörűen csillogó
szemeibe. Komolyan képes lenne végig csinálni mindezt, csak azért mert aggódik
miattam? – Szeretlek – ettől az egyetlen szótól a szívem úgy kalapált mintha ki
akarna szakadni a helyéről. Már mondta nekem rengetegszer, de akárhányszor
hallom mindig a pulzusom az egekben van. Azt hiszem, ezt jelenti az igaz
szerelem.
- Én is szeretlek – öleltem meg jó
szorosan. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy amíg Ada mellettem van, semmi
bajom nem eshet.
- Megengeded akkor, hogy veled
menjek? – hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak ezért Ada megint megszólalt
és olyan kérlelőn nézett rám, hogy nem bírtam nemet mondani. – Kérlek – a szeme
csillogott, az arca kipirult és az összhatás olyan volt mintha egy angyallal
ülnék egy autóban.
- Rendben van, de mindig a hátam
mögött leszel. Ki tudja, hogy mi vár ott ránk. – megvártam, míg bólint majd
adtam még egy érzéki csókot a szájára majd elindultam. Az út többi részében
görcsösen szorítottam Ada kezét, de egyikünk sem szólalt meg. Gondolataim már a
körül jártak, hogy mi vár rám Alison házánál. Ha szerencsénk van Ada apja nem
lesz ott, így gond nélkül felelősségre tudom vonni Alisont. Nagyon ajánlom
neki, hogy elfogadható magyarázattal tudjon előrukkolni, mert attól félek, hogy
elvesztem az önuralmamat és képes leszek megütni, de attól, hogy Ada itt van,
talán jobban kordában tudom tartani az érzelmeimet. Elég, ha ránézek, és máris
visszanyerem a teljes önuralmamat. Ada a jobbik énem, mindig a legjobbat hozza
ki belőlem és ezen senki sem tud változtatni. Ezen mosolyognom kellett.
- Min mosolyogsz? – hallom meg
kedvesem hangját magam mellől. Kezét a térdemre helyezte, amitől nekem rögtön
oda nem illő gondolataim támadtak.
- Semmire, csak épp arra gondoltam,
hogy amikor velem vagy mindig a jobbik énem győzedelmeskedik – ezen már ő is mosolygott,
aminek nagyon örültem, mert legalább egy kis időre elfeledtettem vele azt, hogy
nemsokára kivel találja szemben magát. Még tíz percet autóztunk majd megálltunk
Alison hatalmas háza előtt. Nagyot sóhajtva fordulok Ada felé.
- Készen állsz? – tettem fel neki azt
a kérdést, amiben még én sem voltam teljesen biztos. Még mindig nem akartam,
hogy Ada bejöjjön velem, de nagyon jól tudom, hogy semmi értelme megpróbálni
lebeszélni erről az egészről. Ha ő valamit a fejébe vesz, azt végre is hajtja.
- Igen – szorította meg erősen a
kezemet majd adott az arcomra egy puszit és kiszállt az autóból. Furcsálltam,
hogy ilyen könnyen veszi hisz perceken belül találkozik azzal az emberrel, aki
tönkre tette az életét. Hogyan képes ilyen higgadtan viselkedni? Nekem nagyobb
erőveszítésembe került, hogy végre le tudjak nyugodni és én is kiszálljak a
kocsiból. Odaléptem az ajtóhoz és csöngettem. Egy ideig semmit sem lehetett
hallani, de egy kis idő elteltével halk koppanásokat hallottam, ami gondolom,
azt jelenti, hogy megindult valaki az ajtó felé magas sarkú cipőben. Nem
kellett sokat várnunk és már nyílt is az ajtó, aminek a küszöbén, Alison állt.
Amint meglátott bennünket be akarta csukni az ajtót, de én gyorsabb voltam és
gyorsan odaraktam a lábamat, hogy ne tudja előttem becsukni.
- Mi van meglepődtél, hogy itt látsz?
– kérdeztem meg gúnyos hangon. Már most kezdtem felidegesíteni magamat, de
ekkor éreztem a karomon Ada finom kezét és ettől rögtön lenyugodtam. Nem
akartam előtte jelenetet, talán mégis jobb, hogy eljött.
- Mit akartok ti itt? – esett nekem
dühösen. Így általában akkor szokott viselkedni, ha veszélyben érez valamit és
ettől ismét harag lángolt fel a szívemben. Még mindig nem értem, hogy volt
képes ilyet megtenni velem, holott azt állította, hogy szeret. Ha én szeretek
valakit nem akarom mindenáron tönkre tenni, de ő pont erre készül, és ezt nem
fogom hagyni.
- Tudni akarom, hogy miért tetted le
az óvadékot Ada apjának?! Miért akarsz ennyire tönkre tenni? – egyre jobban
belelovagoltam magamat, de még tartott az önuralmam és ezt jó jelnek veszem.
- Nem értem miről beszélsz – úgy csinál,
mint aki most hallott először erről, de ez nem akadályozta meg abban, hogy Ada
felé megvető pillantásokat lövelljen.
- Vedd le a szemed róla – keltem ki
magamból. Láttam az arcán, hogy erre a parancsoló hangra nem számított és talán
egy kicsit meg is ijedt. – Azt pedig ne próbáld meg nekem bemesélni, hogy semmi
közöd ehhez az egészhez. Rajta van a rendőrségi papíron a neved. Szóval nem
tudod letagadni. – az egész ház a hangomtól zengett és most már biztosra
veszem, hogy Alison megijedt tőlem, mert úgy állt ott előttem, mint egy
kétségbe esett kislány. Ha nem ismerném eléggé akkor megsajnáltam volna, de
most olyan dühös voltam, hogy erre még gondolni sem akarok.
- Én ne… - kezdett bele a
magyarázkodásba, de egy mély férfihang félbeszakította.
- Minek magyarázkodsz? Már úgyis
lebuktál – erre minden fej a hang irányába fordult és mindenki egyszerre
dermedt meg. Szóval itt van. Gyors pillantást vetettem Adára, de szerencsére
semmilyen érzelmet nem tükrözött az arca. – Szia, kicsim, de jó, hogy látlak –
erre nem bírtam tovább és megindultam felé. Ada sikolya sem térített vissza,
míg meg nem hallottam visszafojtott zokogását és puha, kicsi kezét a hátamon.
- Kérlek, nem ér annyit – megfordultam,
és mint mindig most is elvarázsolt gyönyörű szép szemeivel. Ki tudna neki
ilyenkor ellen állni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése