32. fejezet: Irány az orvos

Remélem tetszeni fog ez a rész is mert legközelebb csak úgy hozok részt ha legalább 2 komit kapok. Szeretném tudni, hogy mit gondoltok a részekről, de csak a tetszik gombra léptek és így nem nagyon tudom eldönteni, hogy mi az ami igazán tetszik benne ezért 2 komi és jön a kövi rész! Jó olvasást!

Puszi! :)

32. fejezet: Irány az orvos

- Akár erőszakkal is? Mert, ahogy láttam irtózik a kórházaktól – folytatta az elméletet Louis. Zayn ránézett és fel akart egyenesedni, de akkor Ada álmában tiltakozott így visszafeküdt mellé.

- Még erőszakkal is – szólalt meg végül Zayn – nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye az életét.

- Te tudod – mondta Niall is. Szerintem nem nagyon hittek benne, hogy rá tudja venni Adát arra, hogy bemenjen vele a kórházba  de én tudtam, hogy Zayn nem fogja annyiban hagyni. Lassan mindenki visszament a szobájába csak én nem.

- Nem baj, ha én is itt maradok? Úgysem bírnék most aludni. – néztem rá Zaynre aki még mindig Adát ölelte. Azt hiszem kicsit féltékeny voltam, de leállítottam magam, mert tudtam, hogy Ada nincs jól és szüksége van most a legjobb barátjára.

- Persze maradj csak. Elférünk ezen az ágyon hárman is – próbált viccelődni, de nem nagyon ment neki. Én csak bólintottam és lefeküdtem Ada másik oldalára. Az éjszaka hátralévő idejében nem nagyon tudtam aludni, és ahogy észrevettem Zayn sem aludt valami sokat. Mire végre elaludtam volna arra lettem figyelmes, hogy Ada mocorog mellettem. Ebből arra következtettem, hogy ébredezik. Nem is tévedtem, mert, ahogy erre gondoltam felült az ágyban. Én és Zayn azonnal kinyitottuk a szemünket.

- Hát ti mit kerestek a szobámban? – nézett ránk érdeklődve Ada. Mi Zayn-nel egymásra néztünk. Nem értettük, hogy miért, csinál úgy, mint aki nem emlékszik, hogy mi történt az éjszaka.

- Nem emlékszel mi történt az este? – tette fel végül Zayn a kérdést.

- Dehogynem. Megbeszéltük, hogy majd ma beszélünk és én lefeküdtem aludni, mert fáradt voltam. Semmi különös. – Zayn-nel megint egymásra néztünk. Nem értettem ezt az egészet. Tényleg nem emlékszik, hogy sikítozva ébredt és hogy nem ismerte fel Zayn-t? Nem lehet, hogy elfelejtette.

- Este rémálmod volt. Azért jöttünk át hozzád. – kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe.

- Dehogy volt. Arra emlékeznék – nevetett ránk és kiszállt az ágyból. Rémülten néztem vissza Zayn-re és ő is rám. Ada kiment a szobából mi meg csak feküdtünk az ágyon megdermedve. Nem akartuk még mindig elhinni azt, hogy Ada nem emlékszik az éjszaka történtekre. Lassan felálltunk és még mindig egy szó nélkül Ada után indultunk. Épp vidáman lépett ki a fürdőszobából.

- Na, mi van? Mér néztek olyan komoran? – nevetett még mindig jó kedvűen és ez végleg meggyőzött, hogy nem csak megjátssza, hogy nem emlékszik semmire, mert ha így lenne, akkor biztos nem lenne ilyen jó kedve. Annyira már ismerem, hogy tudjam, akkor le lenne törve.

- Ada – kezdett bele Zayn remegő hangon – azért aludtunk nálad mind a ketten mert aggódtunk érted – láttam, hogy kíváncsian fordul Zayn felé – az éjszaka mindenki arra ébredt, hogy sikoltozol és mikor átmentünk és én megpróbáltalak felébreszteni kinyitottad a szemed és nem ismertél fel engem. Sőt azt mondtad, hogy én vagyok Conor. Ada ez már nem normális. A kórházban az orvost sem ismerted fel. Őt is másnak láttad. – feszülten figyeltük, hogy mit reagál erre az egészre Ada, de nem mondott semmit csak úgy nézett ránk, mint akik megőrültek. Pedig a jelek szerint pont fordítva történt. Nagy meglepődésünkre Ada elkezdett kacagni.

- Ez nagyon jó vicc volt srácok. Komolyan. Mindjárt megfulladok a nevetéstől – mondta még mindig kacagva.

- Ada ez nem vicc. Mindenki alá tudja támasztani, hogy igazat mondunk ugyanis mindenki felkelt. – kezdte el Zayn most már haragosan.

- De arra biztos emlékeznék – kezdett bele Ada – vagy nem? – vált egyre remegőbbé a hangja. Szegény annyira elveszettnek látszott. A szívem szakadt meg tőle, de tudnia kellett, hogy nem csak vicceltünk, habár szívesen mondanám azt, hogy ez csak valami ízetlen tréfa volt, de nem tehetjük.

- Be kell vinnünk téged a kórházba – mondta most már suttogva Zayn. Tudtam, hogy ezzel nagy bombát robbant ugyanis köztudott volt, hogy Ada ki nem állhatja a kórházakat.

- Azt nem. Nem, nem, nem és nem. Nem vagyok hajlandó bemenni semmiféle kórházba – és ezzel elrohant mellettünk sírva be a szobájába. Még azt is hallottuk, hogy a kulcsot is magára zárta.

- Mi történt? – jött ki álmos fejjel Louis. Úgy látszik fel kelt az ajtó csapódására.

- Ada nem emlékszik a tegnap este történtekre és mikor elmondtuk neki és javasoltuk, hogy el kéne mennünk a kórházba akkor ki akadt. – szólaltam meg végre én is.

- Bemegyek és beszélek vele – ment utána Zayn. Jobbnak láttam, ha én most nem megyek vele mert akárhogy is fájlaltam Zayn volt a legjobb barátja és nem én. Engem nem fog úgy meghallgatni, mint őt. Pedig én is nagyon szívesen mentem volna utána.

- Ezek szerint Ada nagyon kiborult – vonta le Louis az értelmes következtetést.

- Elég gyorsan vág az eszed haver – mondtam neki nem éppen kedvesen, de aztán rájöttem, hogy nem rajta kéne levezetnem a dühöm.

- Bocs, de még reggel van – vágott vissza. Láttam rajta, hogy ő is aggódik Ada miatt – biztos rendbe jön. – mondta még csendesen. Én csak bólintani tudtam, mert gombóc nőtt a torkomban. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak. – Együnk egy kis répát hátha attól egy kicsit te is megnyugszol – szólalt meg megint Louis. Nem is ő lenne, ha nem mindig répával akarná megoldani a gondjait.

Ada:

Ezek komolyan be akarják mesélni nekem, hogy csak én nem emlékszem az éjszaka történtekre? Ennyire azért nem vagyok bolond. Jó mondjuk az igaz, hogy már kétszer láttam Conor képét, de ez még nem jelent semmit. Attól függetlenül még emlékeznék az éjszaka történtekre. Kopogtattak az ajtón, de nem foglalkoztam vele. Majd megunja, és akkor elmegy, de az illető nagyon nem akarta megunni. Most már a nevemen is szólongatott és így egyből felismertem Zayn hangját.

- Ada légy szíves engedj be, mert ha nem akkor betöröm, és akkor máskor nem igen fogsz tudni elbújni a szobádba – ezen mosolyognom kellett, de mikor ajtót nyitott neki nem mutattam, hogy viccesnek találtam ezt a megjegyzését. Nem kell neki tudnia róla, hogy még mikor haragszom rá akkor is meg tud mosolyogtatni.

- Mit akarsz? – vágtam ki az ajtót.

- Csak beszélni veled. Kérlek hallgass meg – olyan esdeklődön nézett rám egyszerűen nem bírtam neki nemet mondani. Félrehúzódtam az ajtóból és beengedtem. Leültünk az ágyra. Egy kis ideig egyikünk sem szólalt meg, de végül Zayn megtörte a csendet.

- Ne érts félre Ada. Nem azt szeretném, hogy vonulj dili házba csak, hogy megvizsgáljanak. Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Te vagy a legjobb barátom és azt állítod, hogy neked meg én. Igaz? – nézett most rám választ várva. Én csak bólintottam, mert nem bírtam megszólalni, mert féltem akkor kitör belőlem a sírás. – Akkor meg teszed ezt az én kedvemért. Ha tényleg a barátod vagyok, akkor megcsinálod ezt nekem.

- Ez zsarolás. Te még ettől se riadsz vissza – tettetem felháborodást. Ezen ő csak mosolygott.

- Nem, ha az egészséged az ára – mondta még mindig mosolyogva. Ő már tudta, hogy győzött és bele fogok egyezni.

- De ugye végig mellettem leszel? – kérdeztem meg végül.

- Persze. Nem hagylak magadra. – mondta mosolyogva majd adott a fejem tetejére egy puszit és magához ölelt. Ez az ölelést most valahogy minden szónál többet ért nekem.