Epilógus

Drága olvasóm! Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is. Hamarabb vége lett a blognak mint ahogyan számítottam rá. Nagyon köszönöm azoknak akik rendszerességgel olvasták és néha kommentáltak is. Nagyon sokat jelent kriszty96-nak is a segítsége, mert nélküle valószínűleg el sem kezdtem volna írni. Igazság szerint nagyon fog hiányozni ez a blog. Ezt nyitottam meg legelőször és őszintén szólva nagyon a szívemhez nőtt ez a történet. Arra kérek minden kedves olvasómat, hogy legalább az utolsó részhez írja le a véleményét, mert nagyon kíváncsi lennék rá. Szerintem nem kérek olyan sokat. Remélem tetszeni fog az utolsó rész. Jó olvasást kívánok! Puszi!

 

*10 évvel később*
- Anya, anya. Kimegyünk a tengerhez? Olyan szép - futott oda hozzám a legkisebbik kisfiam aki most 3 éves. Miután bejelentettük mindenkinek, hogy gyermeket várok, nagy bulit csaptunk, Harry pedig kijelentette, hogy nem szeretne egy gyereknél megállni, mert annyira szeret engem, hogy legalább tizet szeretne. Akkor jót mulattam a kijelentésén, és szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy ne legyen tíz, mert az egy kicsit fárasztó lenne. Azóta már született 3 gyönyörű gyermekünk. Két lány és egy fia. A legidősebb Darcy, aki most 9 éves. Utána született meg Alex aki most 5 éves és végül kicsi Robi aki nemrég töltötte a harmadik életévét. Éppen nyári szünet van az iskolában és az óvodában, ezért Harry kitalálta, hogy megmutatjuk nekik hol töltöttük a mézes heteinket, mert eddig mindig csak kettesben jöttünk el. Nem kell arra gondolni, hogy elhanyagoltuk a szülői kötelességünket, erről szó sincs. Egyszerűen csak pihenni szerettünk volna és néha leruccantunk ide miközben a gyerekekre vigyáztak az anyósomék. Szerencsére nagyon szerettek ott lenni, mert kivétel nélkül mindent megkaptak, míg mi nem mindent vettünk meg nekik, mert szerettük volna őket felkészíteni az életre és, hogy tanulják meg nem kaphatnak meg mindent. Legutoljára Robi születése előtt voltunk itt és már nagyon hiányzott ez a hely. Mivel a gyerekek kíváncsiak voltak, hol voltunk nászúton, úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk nekik és borzasztóan örülök, hogy ennyire tetszik nekik.
- Persze, mindjárt megyünk, csak megvárjuk, hogy a lányok és apád átöltözzenek - válaszoltam végül a kicsinek, aki már türelmetlenül toporgott az ajtóban. Három éves létére már folyékonyan beszélt, a másik két testvéréhez képes sokkal gyorsabban fejlődött.
- Mikor lesznek már kész? - mielőtt válaszolhattam volna, Harry vidám hangját hallottam meg magam mögül.
- Nem kell türelmetlenkedni Robi, már itt is vagyunk. Menjünk - ahogyan ezt kimondta mind a három gyerek kirohant a tengerhez. Mi csak nevetve sétáltunk utánuk.
- Csak óvatosan - kiáltott oda Harry mikor a gyerekek belerohantak a vízbe. Mikor teherbe estem, már akkor tudtam, hogy Harryből remek apa válik. Már velem is olyan aggódó és gondoskodó volt. Minden apró rezdüléstő meg akart védeni, mindig agyon tömött kajával, akár éhes voltam, akár nem és ez így ment minden terhességemnél.
- Harry, mondanom kell valamit - fordultam most imádott férjem felé. Amint ezt a pár szót kimondtam aggódva fordult felém.
- Nem. - ráztam meg a fejem mosolyogva. Harry kíváncsi pillantással várta, hogy fojtassam. - Terhes vagyok - amint kimondtam, Harry a karjai közé kapott.
- Olyan boldog vagyok - csókolt meg gyengéden.
- Fúj - hallottunk magunk mögött egy kis vékonyka hangot. Mind a ketten felé fordultunk. Mind a hárman minket néztek és nem a vízben játszottak.
- Minek örülsz annyira apa? - kérdezte meg végül Darcy.
- Lesz még egy kis testvéretek - guggolt le eléjük, hogy velük is megossza az örömhírt - Nemsokára már négyen lesztek és nem hárman. Jó lesz? - Robi szeme azonnal felcsillant.
- Nem én leszek a legkisebb. Hurrá - kezdett el ugrálni örömében, amin mindannyian elkezdtünk nevetni. Sosem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk, de semmit nem bántam meg. Nincs nálam boldogabb ember a világon. Mikor Harryvel összeházasodtunk, még mindig tartottam tőle, hogy nem lesz hosszú életű, de az évek múlásával minden aggodalmam elszállt, már csak a boldogság maradt.
- Jut eszembe. Hoztam neked valamit - nyúlt bele Harry a nadrág zsebébe. - Tessék - nyújtott át egy dobozkát. Izgatottan elvettem és kinyitottam. Egy gyönyörű arany nyaklánc volt benne medállal, amire az volt belevésve, hogy "mindörökké szeretni foglak". Meghatódva emeltem Harryre a tekintetemet.
- Köszönöm - ugrottam a nyakába miközben eleredtek a könnyeim, mert már nem tudtam vissza tartani. Gyengéden megcsókoltam és boldogan mosolyogtam fel rá. Azt el is felejtettem mondani, hogy a fiúk még mindig a leghíresebb fiúbanda és még egy jó ideig tartani is akarják ezt a címet, annyi különbséggel, hogy nem járnak annyit turnézni mint előtte és már egyikük sem agglegény. Bizony, mindenki megnősült és megtalálta a boldogságot a párja mellett.