67. fejezet:
Megkönnyebbülés
A sorokat olvasva még a vér is
meghűlt az ereimben. Azt hittem, hogy ennek már vége van, és végre biztonságban
érezhetem magamat, de úgy látszik nagyon nagyot tévedtem. Soha nem fog békén
hagyni, nem lesz tőle nyugtom egészen addig, míg meg nem kapja azt, amit akar.
Ráadásul szegény Harry ennek az egész kavalkádnak pont a kellős közepében van
benne. Ez zavar a legjobban, hogy azaz egyetlen személy, aki számomra a
legfontosabb veszélyben van, és ha valami baja esne, én azt nem bírnám ki.
Talán az lenne a legjobb, ha elhagynám Harryt és önként mennék oda ahhoz az
emberhez, aki az apámnak vallja magát.
- Mi a baj kicsim? – jött mögém Harry
boldogan. Gyorsan eldugtam a levelet, de túl lassú voltam, mert Harry már
észrevette, hogy van valami a kezemben – Mit rejtegetsz előlem? – kérdezte most
már elkomolyodva. Mielőtt még bármit is reagáltam volna a hátam mögé nyúlt és
kikapta a kezemből azt az apró papírt. Néztem az arcát miközben elolvassa a
nekem szánt irományt. Arca egyre jobban kezd elsötétülni miközben a sorok
végére ér. Egy ideig még bámulta a papírt majd szép lassan felemelte a
tekintetét és gyönyörű szép íriszét az enyémbe fúrta.
- Nem akartad elmondani nekem? –
kérdezte meg végül dühös hangon. Tudtam, hogy ez lesz ez is az egyik oka, hogy
nem mutattam meg neki rögtön, a másik meg az, hogy nem akarom ezzel is
terhelni. Elég gondja van már így is.
- Nem akartam, hogy aggódjál – a
torkomban már egyre nagyobb volt a gombóc. Nem akartam, hogy haragudjon rám, de
azt sem szerettem volna, hogy aggódjon miattam. Túl sok mindenen mentünk már
keresztül és úgy vélem, hogy végre valahára kijár nekünk is a boldogság. Félek,
hogy a múltam árnyékától soha nem tudok majd szabadulni és ez a kapcsolatunkra
is örökké rányomja a bélyeget.
- Akkor sem kellett volna előlem
eldugnod a levelet – húzott magához. Gyengéden hozzá érintette ajkait az
enyémhez, amitől még a térdem is elgyengült – Megoldjuk – suttogta bele
ajkaimba – Kitalálunk valamit. Megígérem – ettől a pár szótól olyan megkönnyebbülés
vibrált végig az egész testemen, mint még soha.
- Szeretlek – csókoltam meg gyengéden.
Éreztem, hogy szavaimra erősödik a szorítása. Annyira szeretem ezt az embert,
mint még soha senkit. Először életemben azt éreztem, hogy tartozom valakihez.
- Én is szeretlek – válaszolt végül,
majd elengedett és oda lépett a telefonhoz.
- Kit hívsz? – kérdeztem meglepetten
miután láttam, hogy elkezdi nyomkodni a telefon képernyőjét, ami azt
jelentette, hogy éppen hívni készül valakit.
- A rendőrséget. Amit meglátják ezt a
cetlit, biztosan nem fogják sokáig szabad lábon hagyni azt a gazembert – olyan
gyűlölet csengett ki a hangából, hogy még én is megborzongtam tőle. Viszont ha
őszinte akarok lenni meg tudom érteni. Ugyanolyan gyűlöletet érzünk az
állítólagos apám iránt és ez megkönnyebbüléssel tölt el, mert Harry ezzel is
jelzi, hogy mennyire fontos vagyok neki. Míg beszélt addig odaléptem az ágyhoz
és elterültem rajta. Amint Harry befejezte a telefonálást odajött mellém és
átkarolta a derekamat.
- Elfáradtál kicsim? – puszilta meg a
homlokomat. Nevetve ráztam meg a fejemet, amitől a hajam össze visszaszállt. –
Mitől lett hirtelen ilyen jó kedved? – rendezte vissza a hajamat az eredeti
állapotába. Harry mindig is imádta a hajamat, amikor alkalma adódott rá
simogatta.
- Nem lehet jó kedvem, mikor azzal a
férfival vagyok, aki mindennél fontosabb nekem? – nevettem el magam a mondandóm
végére. Furcsállva húzta fel a szemöldökét.
- Azt hittem minden jókedved elpárolgott,
amikor megláttad a levelet. Mi változott? – ezen a kérdésen egy kicsit
elgondolkoztam.
- Bízom benne, hogy megvédesz –
mondtam végül csendesen. Harry többet nem mondott semmit csak magához húzott és
szenvedélyesen megcsókolt.
Jóval később miközben egymás mellett
feküdtünk az ágyban kifáradva megint szóba hoztam a délutáni esetet.
- Mit mondott a rendőrség? – emeltem
Harryre a tekintetemet. Kérdésemre Harry keze megfeszült a derekam körül, de a
hangján egy cseppes sem lehetett érezni a feszültséget.
- Még az este folyamán felveszik
velem a kapcsolatot és tájékoztatnak a nyomozás fejleményeiről. – jobbnak
láttam, ha nem szólok semmit pedig legbelül nagyon aggódtam, mert nem szerettem
volna, ha bárkinek is bántódása esnék én miattam. – lemegyünk a szálloda
éttermébe vacsorázni – vetette fel végül az ötletet Harry, ezzel is elterelve
borongós gondolataimat.
- Jó ötlet – pattantam ki az ágyból.
Megnéztem a bőröndöm tartalmát és elszomorodva fordultam Harry felé. – Nincs
olyan ruhám, amit felvehetnék – már szinte minden ruhám a földön landolt és még
mindig nem találtam olyat, ami egy ilyen színvonalú étterembe megfelelne.
- Így vagy a legszebb – mosolygott
Harry az ágyból perverzül, csak ekkor vettem észre, hogy még mindig meztelenül
állok előtte. Rámosolyogtam Harryre majd lassan elővettem a fehérneműmet, hogy
még egy kicsit kínozzam Harryt. – Olyan fura, hogy már nem vagy előtte
szégyenlős. Főleg ha belegondolsz, hogy alig pár héttel ezelőtt még
fürdőruhában is szégyenlős voltál – nem válaszoltam egészen addig, míg fel nem
öltöztem teljesen. Mivel nem volt alkalmi ruha nálam úgy döntöttem, hogy
megfűzöm Harryt, inkább menjünk el egy büfébe. Oda legalább nem kell kiöltözni.
- Csak nem panaszkodni hallak? –
néztem rá nevetve. Harry nagy nehezen kimászott az ágyból és teljesen
meztelenül odajött hozzám.
- Távol álljon tőlem – adott egy
gyengéd csókot. – Felöltözök, aztán mehetünk – ezzel el is indult a fürdő felé,
de mielőtt még elfelejteném, gyorsan utána kiálltok.
- Nem lenne gond, ha inkább egy
büfébe mennénk?
- Természetesen nem baj. Oda megyünk,
ahova te szeretnél menni – ezzel el is tűnt az ajtó mögött. Míg Harry
készülődött úgy döntöttem megnézem azt az újságot, amit még akkor kaptunk mikor
megszálltunk a szállodában. Tele volt nevezetességekkel és szerettem volna
holnap elmenni egy kicsit várost nézni. Kopogtatásra lettem figyelmes. Nagyot
sóhajtva tettem félre az újságot és már mentem is ajtót nyitni. Amint
kinyitottam azt kívántam, bár ne tettem volna, mert azaz ember állt a küszöbön,
akire nem számítottam és akit, még a rémálmomba se kívánnék soha az életben.
- Mi a baj kislányom? Meglepődtél,
hogy itt találsz – annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam megszólalni. Mivel egy
szót sem szóltam folytatta. – Mondtam, hogy előlem nem bújhatsz el – mielőtt
még bármit is válaszolhattam volna egy erős kéz karolta át a derekamat és húzott
izmos testéhez.
- Jobban tenné, ha gyorsan elhúzná a
csíkot, mert különben nem állok jót magamért – Harry hangja nyugodt volt, de
közben érezni lehetett benne a parancsoló élt.
- Miért ki maga, hogy parancsolgasson
nekem? – nyomult volna beljebb a szobába, de Harry útját állta. Egy darabig
farkas szemet néztem majd végül Harry ismét megszólalt.
- Ada párja vagyok és higgye el
nekem, hogy rohadtul nem kíváncsi magára, és ha szép szóval nem képes kihúzni
innen a seggét, akkor kénytelen leszek erőt alkalmazni, de azt ne várja meg –
még én is éreztem Harry hangájából áradó hideget és ettől megborzongtam, de
mikor erősen megszorította a derekamat tudtam, hogy nem fog semmit csinálni,
mert nem akar előttem balhézni velem.
- Mi van? Már fenyegetsz is? – láttam
rajta, hogy meglepődött és ez elégtétellel töltött el – Te hozzám képest egy
kis takonypóc vagy – láttam a szemén, hogy már nagyon dühös. Éppen ezért
akartam közbe avatkozni, de ebben a pillanatban megjelent a folyosó végén négy
rendőrtiszt. Harry is észrevette őket, de ahelyett, hogy leállt volna elengedte
a derekamat és tovább provokálta Alecet.
- Mégis én könnyebben kapom meg azt,
amiről te csak álmodhatsz – erre a mondatra viszont megdermedtem. Még arra sem
tudtam reagálni, hogy Alec teljes erővel nekirontott Harrynek. nem akartam
elhinni azt, amit mondott. Komolyan csak ennyi lennék? Egy jó szórakozás aztán
ennyi? Végre valahára megszabadultam a múltam árnyékától, ebből a szempontból
fellélegezhetek, de Harry ezzel a mondatával minden nyugodt pillanatomat
elüldözte. Néztem miként viszik el a rendőrök azt az embert, aki tönkre tette
az életemet, de már ennek sem tudtam örülni. Ha Harry tényleg csak szórakozott,
akkor az életem nem ér semmit, mert én tényleg szeretem őt. Ilyen fájdalmat,
amit most érzek a szívemben akkor éreztem utoljára mikor az anyám meghalt. Nem
lehet, hogy Harry csak kihasznált. Nem tudom elhinni. Ebben a pillanatban Harry
odahajolt az ajkaimhoz, hogy egy csókot leheljen rá, de elfordítottam a fejemet
így csak az arcomat érte el.
- Mi a baj kicsim?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése