Prológus

Meg is hoztam a prológust. Remélem tetszeni fog. Az első részt Május 10-én  pénteken fogom feltenni.

Puszi!

  

Prológus

Végre vége van ennek a napnak is. Siettem az öltözőbe, hogy át tudjak öltözni mikor beleütköztem a főnökömbe: Conorba.

- Már is mész haza szívi?- kérdezte csábítónak szánt hangon. Magas barna hajú, barna szemű. A legtöbb lány odáig lenne ha Conor elhívná randira. Én viszont irtózom még a gondolatától is.

- Igen Conor már megyek, mert lejárt a munkaidőm- mondtam neki mindenféle érzelem nélkül - holnap találkozunk.

Épp elmentem volna mellette mikor megfogta és jó erősen megszorította a karomat.

- Minek kéreted magad? Nem foglak az örökkévalóságig kérlelni, hogy el gyere velem meginni egy italt az egyik bárba. Minek játszod a jégkirálynőt? Így egy fiúd se lesz. Azt szeretnéd?- mondta egyre dühösebben. A karomat még mindig szorongatta és szinte biztos voltam benne, hogy másnapra tiszta lila folt lesz.

- Conor értsd, meg most semmiképp se szeretnék egy kapcsolatot.

- Ki mondta, hogy hosszú kapcsolat kell? Megelégednék egy északéval is- vigyorgott perverzül.

- Tudod jól, hogy én nem olyan lány vagyok és ráadásul te a főnököm vagy és nem szeretném emiatt elveszíteni a munkámat, mert erre nagyon nagy szükségem van. Most pedig légy szíves enged el, mert fáradt vagyok és szeretnék hazamenni .- nagy nehezen, de teljesítette a kérésemet, de még egyszer utánam szolt:

- Nem fogod mindig így kéretni magad DRÁGÁM!- nyomta meg a drágám szót- majd egyszer te fogsz könyörögni a figyelmemért, de addigra már késő lesz!

- Ne aggódj az soha nem fog megtörténni-szóltam még vissza miközben elrohantam az öltöző irányába. A szívem a torkomba dobogott. Ezt nem hiszem el. Miért nem tud békén hagyni? Miért nem tudja felfogni, hogy engem egyáltalán nem, tud érdekelni? Conorrol az apám jut eszembe. Szerencsére már börtönbe van. Gyorsan átöltöztem és mentem is hazafele. Miközben hazafele sétáltam eszembe jutott a gyerekkorom és azt követő életem. Még 12 éves voltam mikor anyám meghalt, mert apám annyira megverte, hogy nem bírta tovább! Apám be tudta magyarázni a rendőröknek, hogy anyám mindenkivel ágyba bújt ezért biztos valamelyik szeretője rájött erre és megverte és megerőszakolta, mert szexuális erőszak nyomait is észrevették rajta. Én nem mertem elmondani a rendőröknek, hogy amit az apám állít az nem igaz. Nagyon féltem tőle. Engem is egyfolytában molesztált, és ha valami nem úgy volt, ahogy ő akarta akkor engem is nagyon durván megvert. Tiszta szívemből gyűlöltem őt és még most is gyűlölöm, mert nem tudok úgy ránézni egy fiúra, hogy ne jusson eszembe apám és hogy mit tett velem és anyámmal. Rengeteget sírtam anyám halála után. Magamat hibáztattam, mert a gyilkosa, aki az apám volt szabadon volt és nem büntették meg, mert én nem mertem elmondani az igazságot a rendőröknek. Mikor már  én is kezdtem nőiesedni akkor engem is többször megerőszakolt. Mikor 14 éves lettem akkor apámat lecsukták, mert megerőszakolt egy velem egykorú lányt és utána halálra verte fél téglával. Valahol megkönnyebbültem mikor lecsukták, mert így nem zaklatott többet se engem se más lányt, viszont féltem, hogy mi lesz velem, és hogy milyen életem lesz majd az árvaházba. Őszintén szólva nagyon rettegtem, mert azt hallottam arról a helyről, hogy nagyon keményen bánnak a gyerekekkel. Nem is lett másképp. Mikor odakerültem akkor nagyon rendesek voltak velem a nevelők, de amint letelt az egy hét mindenért kikaptam. Egyszer véletlen meglöktem az egyik nevelőnőt és ezért úgy kikaptam, hogy alig bírtam leülni. A körmösöket is előszeretettel osztogatták. Viszont ez még szinte semmi volt. Volt ott egy lány, aki mindent megtett, hogy tönkre tegye az életem az intézetbe és ez többnyire sikerült is neki. Egyszer mikor épp zuhanyoztam elvitte a ruháimat és azt mondta, ha kimegyek, akkor odaadja, de mikor kimentem ott volt a fél intézet. Lerántották rólam a törülközőt és ott álltam teljesen meztelenül a fél intézet előtt, voltak ott fiúk és lányok is. Természetesen a nevelők észrevették, hogy nincs rajtam semmi és engem büntettek meg, mert azt hitték, hogy szándékosan mutatkozom így. Azt se hagyták, hogy megmagyarázzam. Innentől kezdve mindenki rajtam nevetett és nem volt egyetlen barátom, se és ha ez még nem lett volna elég azt is megtudtam, hogy az egészet felvették videóra és mindenki azt nézegette az intézetben. Gyűlöltem ott élni, de nem volt már választásom. Többször próbáltam megszökni, de a rendőrök mindig visszavittek. Őszintén szólva az is megfordult a fejemben hogy véget vetek az életemnek, de akkor azt ismertem volna el, hogy Dottie (az  lány, aki tönkre tette az életét)  nyert és hogy teljesen tönkre tette az életemet, gondolom, akkor nagyon büszke lenne magára. Azóta már 18 éves lettem pont 2 hónappal ezelőtt és így el tudtam hagyni az intézet területét úgy, hogy nem büntettek meg érte. Dottie 1 hónappal előbb eljött az intézetből, mert előbb lett 18 éves, amit én nem bánok. Szerencsére anyám hagyott annyi pénz rám hogy ki tudjak venni egy kicsi lakást. Le tudtam tenni a kauciót ezért azonnal beköltözhettem, de ezzel el is fogyott az a pénz, épp hogy csak annyi maradt, hogy tudjak magamnak venni 1 hétre kaját. Szerencsére hamar találtam munkát. Pincérnő vagyok Marlott’s étteremben. Nem szeretem ezt a munkát, mert egy perc nyugtom sincs. Valaki mindig bepróbálkozik kezdve Conorral aki egyfolytában csak zaklat azzal, hogy menjek el vele valahova, de én egyszerűen képtelen vagyok. Még mindig bennem van az, hogy az apám mit művelt velem és szerintem ez nem is fog megváltozni. Mindig csak undorra tudok gondolni a férfiakra. Pedig nagyon szeretném elfelejteni azt, amit az apám művelt velem, de azaz érzésem hogy ez sose fog megtörténni.