22. fejezet: Mindenki megbolondult?

Meg is hoztam a következő részt! Remélem ez is tetszeni fog nektek! Nem is szaporítom tovább a szót. Jó olvasást mindenkinek és jó hétvégét! :)

Puszi!

22. fejezet: Mindenki megbolondult?

Ada:

Reggel mikor felkeltem nagyon frissnek éreztem magam. Hosszú napok óta végre végig aludtam egy éjszakát. Mikor megnéztem a fali órán az időt azt hittem, hogy rosszul látok. Délután fél 1 volt. Ez a nyugtató tényleg nagyon erős. Talán még életemben nem aludtam ilyen sokat. Gyorsan felkeltem felöltöztem és mentem is le, de sehol senkit nem találtam. A hűtőn volt egy cetli amin ez állt: Ada, interjúra kellett mennünk, de sietünk haza. Vigyázz magadra nehogy bajod essen. One Direction fiúk!. Hogy értik azt, hogy nehogy bajom essen? Azt hiszik kárt tennék magamban? Lehet, hogy csak viccnek szánták. Van mikor elég fura a humoruk. Akkor kihasználom, hogy az egész ház az enyém. Kerestem ki a srácok DVD – ükből egy szomorú romantikus filmet. Olyan rég láttam már ilyet. Gyorsan elmegyek a boltba mert én csak úgy nézek filmet ha van popcorn vagy valami rágcsálni való nálam. Nem messze a háztól találtam egy kisboltot. Bementem és vettem egy sajtos és egy sós popcornt, megláttam a polcon még egy sajtós rudat szóval abból is vettem 2 csomagot. Talán ez elég lesz. Mentem a pénztárhoz és fizettem. A pénztár mögött egy fiú ült és látszott rajta, hogy felkeltettem az érdeklődését.
- Szia, csak ennyi lesz – mosolygott rám mintha még az ő telefonszámát is el akarnám kérni pluszba. Én simán kirúgnám az ilyen alkalmazottat. Kikezd egy vevővel. Komolyan mondom, ha én vagy Maya csináltuk volna ezt az étterembe az biztos hogy 2 másodperc alatt kint találtuk volna magunkat az utcán. Na mindegy, az ő dolguk milyen munkaerőt alkalmaznak.
- Igen, csak ennyi – mondtam nem túl barátságosan. Erre lehervadt az illetlen mosoly az arcáról. Gyorsan hazamentem és beraktam a DVD-t. Már a felénél bőgtem, nem is tudom, hogy mér ilyen szomorú filmet raktam be.

Harry:

Végre vége van az interjúnak. Alig vártam már, hogy otthon legyek Ada mellett.
- Srácok – mindenki felnézett Liam-re – hoztam kismama újságokat. Mivel mi nem értünk a terhes nőkhöz ezért gondoltam ezekből megtudhatunk pár dolgot. Na mit szóltok? – válaszképp felugrottunk a helyünkről és már mentünk is az újság felé.
- Itt az írja, hogy sokat esznek – olvasta fel az egyik bekezdést Louis.
- Adáról nehezen tudom elképzelni – mondta Zayn – mióta ismerem nem nagyon látom enni csak 1 nagy egyszer és az nem valami sok.
- Sose lehet tudni, lehet, hogy ez után jön a változás – oktatta ki Louis mintha ő olyan sok mindent tudna.
- Azt is írja, hogy nagyon hamar elérzékenyülnek – szólt közbe Niall. – gondolom akkor sokat sírnak. Nem?
- Lehet, hogy téves riasztás srácok. Ezek egyik se illenek Adára – szólt közbe Zayn.
- De azt is írja, hogy nagyon fáradékonyak – szóltam én is közbe. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy Ada terhes és hogy a többi tünet az csak később fog kiderülni – és ha tényleg csak téves riasztás lenne akkor mivel magyarázod a képeket? Te is láttad őket.
- Tudom, de akkor is, biztos elmondta volna. – látszik, hogy nagyon bántja az, hogy Ada még neki se mondott semmit a titkáról, de hát nekem is biztos rosszul esne.
- Hidd el én örülnék a legjobban ha nem lenne igaz a hír- hajtottam le a fejemet. Elindultunk hazafele. Nagyon nem szívesen hagyom magára sokáig. Lehet, hogy rosszul lesz. Azért a kismama újságot magunkkal hoztuk hátha jól jön belőle egy-két tanács. Sose lehet tudni. Mikor hazaértünk Adát a tévé előtt találtuk. Az arca tiszta könny és elég nagy mennyiség üres zacskók voltak előtte. Most kezd kijönni rajta a terhesség tünetei? Olvastam, hogy reggel még hányingere is van valamelyik nőnek. Remélem neki nincs.
- Ada miért sírsz? – léptem oda mellé. Nem nagyon tudok síró lányokat vigasztalni, de most mégis megpróbálom őt felvidítani.
- Olyan szomorú ez a film. Ott hagyta a fiú pedig a lány nagyon szerette és csak akkor jött rá, hogy mit tett mikor már késő volt – szipogott. Én csak csendesen magamhoz öleltem. Nem igazán tudtam, hogy mit csinálhatnék. A feje fölött ránéztem a mögötte álló srácokra. Ők is ugyanolyan értetlen fejjel néztek rám mint én rá. Talán azért mert ezt a filmet a lányok miatt tartottuk Liam és Louis barátnője miatt. Ők nagyon szerették, de még soha nem sírták el magukat ezen a filmen. Nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. Azt hiszem még sok mindent kell tanulnom. Ada végre megnyugodott és újra vidám lett. Mintha nem is sírt volna egy filmen épp az előbb. Boldogan kérdezgette, hogy milyen volt az interjú. Mi mindenre készségesen válaszoltunk, de közbe azt néztük, hogy Adának mire van éppen szüksége és ha tudtunk akkor segítettünk.

Ada:

Mi ütött vajon a fiúkba? Nem értem. Mióta hazaértek az interjúról egyfolytában azt lesik, hogy mit csinálok és egy percre se hagytak egyedül. Még a mosdóba is el akartak kísérni, de ezt már nem hagyhattam szó nélkül.
- Álljatok már le. Nem fogok megszökni. Ennyi erővel meztelenül is járkálhatok a házban ha ti bejöttök miközben én épp fürdök. Szóval ezt elintézem EGYEDÜL. – reméltem, hogy felfogták mér nyomtam meg az utolsó szót. Már nagyon idegesítettek egész délután. Lehet megbolondultak? Mikor csak egy pohár vizet akartam tölteni magamnak Liam felpattant és közölte, hogy majd ő elintézi. Mikor megéheztem és csinálni akartam magamnak egy szendvicset akkor Niall pattant fel, hogy ő a szendvics szakértő majd ő megcsinálja. Akkora szendvicset csinált nekem, hogy még a felét sem bírtam megenni annak ellenére, hogy a fiúk állandóan azzal nyaggattak, hogy most sokat kell ennem és olyan mindent tudok pillantással néztek rám. Mikor befejeztem az evést Zayn kikapta a kezemből a tányért, hogy majd ő elmossa. Hát egy olyan fura pillantással néztem rá, de nem szóltam egy szót se. Bementem a nappaliba, de nem találtam a távirányítót. Épp el akartam kezdeni keresni mikor Louis rohant be a szobába és közölte, hogy most üljek le a kanapéra és ő majd megkeresi. Harry meg egész nap kísérget és minden ajtót kinyit előttem. Mi a fene történt velük? Kezdem tényleg azt hinni, hogy megbolondultak. Nem szoktak így viselkedni. Azért ráztam már le őket. Elegem volt mára belőlük. Komolyan úgy viselkednek velem mint egy nyomorékkal. Mindent a helyébe visznek és mindenhova kísérik. Most jutott eszembe, hogy elfelejtettem felhívni Mayát. Gyorsan kimentem a fürdőből. Mind az 5 fiú ott ült a földön az ajtó előtt. Szerintem azt várták, hogy kijöjjek mert mikor kiléptem mindenki felpattant. Most nem foglalkoztam velük csak mentem a szobámba a telefonért. Az 5 fiú mint a pincsi kutya úgy jött utánam.
- Nektek meg mi bajotok van? – néztem rájuk most már mérgesen. Nem válaszoltak csak jöttek tovább utánam. Ahogy beértem a szobámba felkaptam a telefonom és már indultam is kifele. Naná, hogy beleütköztem a fiúkba. Mielőtt kiakadok inkább tárcsázom Maya számát. Remélem még nincs túl késő.
- Szia Ada. Már vártam a hívásod – szólt bele a telefonba. Megkönnyebbültem, hogy még nem alszik és hogy nem haragszik rám amiatt, hogy ilyen későn telefonálok.
- Szia. Ne haragudj, hogy ilyen későn hívtalak – kezdtem el bocsánatkérőn.
- Ugyan már semmi baj. Emiatt ne aggódj.
- Akkor jó. Most megnyugodtam. Nincs kedved holnap fagyizni egyet és akkor tudunk egy kicsit négyszemközt beszélgetni. Elmondok mindent, hogy mi történt velem azóta. Rendben?
- Benne vagyok. Akkor holnap találkozunk. Jó éjt. – ezzel le is tette a telefont. Már alig vártam, hogy találkozhassam a barátnőmmel. Olyan rég láttam már és olyan rég beszéltem vele. Végre megtaláltam a gyógyszereket. Ma is be veszek egyet, hogy kialudjam magam. Holnap nem veszek be és meglátjuk, hogy vissza jön e a rémálom.
- Te meg mi a fenét csinálsz – nézett rám dühösen Harry. Nem nagyon értettem, hogy mi baja van.
- Beveszem a gyógyszerem. Tudod az orvos írta föl. – néztem rá értetlenül. Mögötte a 4 fiú is dühösen nézett. Ezeknek meg mi bajuk van?
- Igen, de te csak magadra gondolsz? Mi van ha árt a kicsinek?
- Hogy mi van?