40. fejezet: Nyugodj meg

40. fejezet: Nyugodj meg

Próbáltam egész nap elkerülni Dottie-t, de ez nem mindig sikerült. Igazság szerint szinte, soha mert mindig kereste az adandó alkalmat, hogy mikor köthet belém. Mikor a többiek hallótávolságon kívül voltak egyfolytában beszólt nekem vagy csak gúnyolt, hogy őt soha nem fogom tudni legyőzni. Harry az övé és nem engedi, hogy bárki is elvegye tőle. Ezzel forgatta meg a kést a legjobban bennem. Látta rajtam, hogy ezzel okoz a legnagyobb fájdalmat, ezért amikor észrevette, hogy Harry-t figyelem mindig oda lépett hozzá és a szemem előtt megcsókolta. Nehezen, de visszatartottam a sírást. Legszívesebben bementem volna a szobámba és kisírtam volna a szemem, de az neki még nagyobb elégtételt jelentett volna. Most épp a tévé előtt ültünk és néztünk valami vicces valóság showt. Louis és Niall szétröhögték az agyukat. Liam a konyhában csinált valami sütit. Harry és Dottie egymást falták, amit én könnyes szemmel néztem. Zayn pedig engem nézett. Próbáltam úgy tenni, mint aki a nevetés miatt könnyezik, de tudtam, hogy Zayn nem tudom ilyen könnyen átverni.

- Kimegyek és hozok valamit inni – álltam fel végül a kanapéról.

- Megtennéd, hogy nekem is hozol be valamit? Már nagyon szomjas vagyok – szólalt meg Dottie is. Azt hittem ott helyben felrobbanok és ezt ő pontosan tudta. Ez volt a szándéka, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lásson idegeskedni ezért inkább bólintottam egyet és kimentem a konyhába. Ott már nem bírtam tovább és eleredtek a könnyeim. Teljesen elfelejtettem, hogy Liam is ott van.

- Mi a baj kicsi lány? – szólalt meg mellettem. Annyira belemerültem az önsajnálatba, hogy nem vettem észre ő is itt van mellettem.

- Nincsen semmi baj Liam – próbáltam rámosolyogni, de valahogy az sem ment most. Amúgy se hitte volna el.

- Nekem nyugodtan elmondhatod, hogy mi bánt – ebben a pillanatban jött be Zayn is a konyhába.

- Nyugodj meg Ada. Ne is foglalkozz vele – ölelt át.

- Egyszerűen nem tudok nem foglalkozni vele. – sírtam végül el magam. Liam csak állt mellettünk értetlenül. Nem értett az egészből semmit, de láttam rajta, hogy aggódik értem ezért inkább úgy döntöttem, hogy elmondom neki mi bánt. Természetesen azt a részt, hogy honnan ismerem, a csajt kihagyom.

- Mióta itt van ez a lány állandóan piszkál és ugráltat, és amikor nem látja, senki beszólogat – láttam rajta, hogy egy kicsit meglepte, amit mondtam neki és azt is tudja, hogy ez nem a teljes igazág.

- Miért nem mondod el egyszerűen Harry-nek? Ő biztosan leállítaná.

- Menni az esélye, hogy nekem hisz? Az a csaj már teljesen behálózta. Meg amúgy se szeretném, ha Harry emiatt haragudna meg rám. Kérlek, te se mond el neki. Jó? Megígéred? – néztem rá reménykedve.

Liam:

Legszívesebben azonnal mentem volna Harry-hez és közöltem volna vele, hogy tüntesse el innen azt a lányt, de Ada olyan könyörögve nézett rám, hogy nem volt szívem azt mondani neki, hogy akkor is elmondom. Végül is ez az ő dolguk, de olyan rossz így látni ezt a lányt. Mióta itt van nálunk nagyon megszerettem és nem akarom, hogy bármi miatt is szenvednie kelljen. Pedig nagyon úgy néz ki, hogy e miatt a csaj miatt szenved. Muszáj tennem valamit, de úgy hogy Harry ne tudja meg. Majd kitalálok valamit.

- Megígérem – szólaltam meg végül. Azt nem tettem hozzá, hogy nagyon nehezemre fog esni. Ada megkönnyebbülten bólintott és megölelt.

- Köszönöm Liam. Nagyon hálás vagyok neked. – még egy darabig öleltük egymást, míg egy váratlan személy jött be a konyhába nyomában Harry-vel.

- Hol van az innivalóm? – szólalt meg nyávogósan Dottie. Ada még jobban fúrta fejét a mellkasomba, míg én és Zayn haragosan fordultunk felé. Éreztem, hogy a pólóm nedves lesz, ott ahol Ada feje van. Ettől még jobban dühös lettem.

- Van lábad szolgáld ki magad – szólalt meg végül Zayn dühösen. Harry csodálkozva nézett a barátjára, de nem szólt semmit.

- Ada mondta, hogy hoz be nekem – nyávogott tovább.

- Nem te közölted, hogy hozzon be neked – éreztem, hogy nem sok kell hozzá, hogy elveszítse az önuralmát ezért jobbnak láttam közbe avatkozni.

- Adának most már dolga van, ezért most szolgáld ki magad – próbáltam kedves lenni, de nem nagyon sikerült. Eléggé bunkóra sikeredett. Na, nem baj annyira azért nem érdekel. Harry rám is azzal a fura pillantással nézett. Nem bírtam állni a tekintetét ezért inkább Adával foglalkoztam.

- Jaj, bocsi. Nem vettem észre, hogy épp a pasijával ölelkezik – erre Harry már nem csodálkozva nézett rám, hanem gyűlölettel. Ezt még jobban nem bírtam ezért inkább elfordultam és Adához kezdtem beszélni.

- Gyere, menjünk fel a szobádba – nagyon jól tudtam, hogy Harry később nekem fog esni és nekem majd magyarázkodnom kell, de most ez se érdekelt. Nem fogom hagyni, hogy bárki is úgy kezelje Adát, mint egy csicskást. Ő lett az egyik legjobb barátunk. Talán ő az egyetlen, aki nem használja ki, hogy a barátai vagyunk, és ezért becsülöm. Simán mondhatná bárkinek, sőt még a sajtónak is nagyon sok mindent mondhatna, de nem teszi, és ezért nem fogom hagyni, hogy bárki is egy rossz szóval illesse őt.

Harry:

Még mindig nem akarom elhinni azt, amit a konyhában láttam. Vajon tetszik Liam-nek Ada? Miért ölelgette? A fiúk pontosan tudják, hogy mit érzek, Ada iránt akkor miért csinálja ezt velem Liam? Ezen gondolkoztam miközben Dottie-t vittem hazafelé. Már alig vártam, hogy kitegyem, és ne lássam, többé mert már nagyon idegesített. Legszívesebben akkor is jól beolvastam volna neki mikor ugráltatta Adát. Azt hitte, hogy mivel velem van, mindent megtehet. Pedig nem. Mikor megérkeztünk a házhoz Dottie megszólalt.

- Elkísérsz az ajtóig? – semmi kedvem nem volt hozzá, de nem ő tehetett róla, hogy halálra idegesített. Nem akartam megbántani ezért kiszálltam és csendben az ajtóhoz kísértem.

- Akkor jó éj szakát – ezzel az ajkait az én ajkaimra nyomta. Annyira meglepődtem, hogy még ellenkezni is elfelejtettem. Mikor végre elváltak ajkaink egymástól Dottie mosolyogva ment be a házba. Miközben a kocsihoz visszasétáltam azon gondolkoztam, hogy ez a csók semmit nem váltott ki belőlem. Hogy lehet ez? Eddig mindig élveztem, ha egy szép nő meg csókol, vagy épp mást csinál a testemmel, de rá kellett jönnöm, hogy ez most kifejezetten kellemetlen volt. Nem ismerek magamra. Elhatároztam, hogy még egyszer beszélek Adával és megpróbálom rávenni arra, hogy jöjjön el velem egy randira. Addig fogom győzködni, míg bele nem, megy, mert időközben rájöttem, hogy azért nem élveztem Dottie csókját, mert Adára vágytam. Rajta kívül nekem már nem kell más lány. Elhatároztam, hogy amint haza érek, beszélek vele, de először Liam-et fogom jól kifaggatni, de ha meg tudom, hogy van valami köztük nem biztos, hogy vissza tudom tartani az öklömet. Amint hazaértem Liam keresésére indultam. A konyhában találtam rá. Gyorsan körül néztem és megállapítottam, hogy se a fiúk se Ada nincs itt. Remek. Legalább nem kell mindenki előtt magyarázkodnom. Legfőképp Ada előtt. Ő még mindig nem tudja, hogy mit érzek iránta.

- Liam beszélni akarok veled – szólaltam meg. A hangra rögtön hátra kapta a fejét. A tekintetéből láttam, hogy számított rá, hogy nem fogom annyiban hagyni azt, amit láttam. Van köztetek valami? – tértem rögtön a tárgyra.

- Nincs.

- Akkor miért ölelgetted? – éreztem. hogy a düh kezd egyre jobban a hatalmába keríteni.

- Mert kiakadt a barátnődtől – láttam rajta, hogy amint kimondta legszívesebben rögtön visszaszívta volna.

- Mégis miért?

- Mert állandóan ugráltatta és ebből elege lett – épp válaszoltam volna mikor Zayn hangját halottuk, ahogy rohan le a lépcsőn.

- Hívjatok mentőt. Gyorsan. – ezzel visszarohant az emeletre mi meg értetlenül néztünk egymásra majd feleszméltünk és felrohantunk utána az emeletre.